A BBC bocsánatot kért Cliff Richardtól – és fizet, mint a katonatiszt

2018/07/27  ·   Bulvár   ·  koncert.hu, MTI

Csaknem egymillió fontot fizet csütörtöki bejelentés szerint a BBC brit közszolgálati műsorszóró Cliff Richard énekesnek azzal az üggyel kapcsolatban, amelyben alig egy hete több százezer font kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság.

Fotó: express.co.uk
Fotó: express.co.uk

Cliff Richard minden idők egyik legsikeresebb brit könnyűzenei előadóművésze, karrierje során 21,5 millió lemeze fogyott, és kétszer képviselte Nagy-Britanniát az Eurovíziós Dalfesztiválon. II. Erzsébet királynő 1995-ben emelte a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra.

A világhírű énekest négy évvel ezelőtt gyermekmolesztálási vádak érték, de a 2016-ban bizonyíték hiányában lezáruló vizsgálat során soha nem vették őrizetbe és vádat sem emeltek ellene. Házának átkutatását 2014 augusztusában azonban a BBC a helyszínről, élő adásban közvetítette, ami az előadó szerint a magánélethez fűződő jogainak durva megsértése volt. Cliff Richard már akkor kilátásba helyezte, hogy kártérítési pert indít a BBC és az ügyben eljáró Dél-Yorkshire megyei rendőrség ellen. Végül 2016-ban nyújtott be keresetet.

A BBC csütörtöki bejelentés szerint két héten belül 850 ezer fontot (310 millió forint) fizet az énekesnek ügyvédi költségeinek megtérítésére, és bocsánatot kért az énekestől.

A műsorszóró fellebbezni akart a múlt heti ítélet ellen, álláspontja szerint ugyanis a döntés sértheti a szólás- és a sajtószabadságot. A bíróság csütörtökön elutasította a fellebbezés lehetőségét.

A 77 éves énekes jogi képviselője nem közölt részleteket az ügyvédi költségekről, Cliff Richard a tárgyaláson viszont azt mondta, kiadásai meghaladták a hárommillió fontot (egymilliárd forintot).

A BBC a Dél-Yorkshire megyei rendőrség jogi költségeire is fizet 315 ezer fontot (115 millió forintot).

 

Cliff Richard, BBC, kártérítés, média

 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek