A világ hivatalosan is legszexisebb pasijának kijött a karácsonyi albuma

2019/11/13  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Nem tudjuk, hogy az eddigi díjai után – Emmy, Grammy, Oscar, Tony – mennyire tartja fontosnak ezt az elismerést, de bizonyára jólesik a 40 éves sztárnak a dicséret: John Legendet választotta a People Magazin a világ legszexisebb pasijának.

John Legendet választották a világ legszexisebb pasijának

Miután 2006-ban hazavitte az első Grammy-jét debütáló albumával, a Get Lifted-del, a zenész csillaga folyamatosan emelkedik – a bevezetőben felsorolt díjai azt is jelentik, hogy megkapta a showbusiness kiemelkedő művészeinek járó EGOT státuszt (Emmy, Grammy, Oscar, Tony), amellyel rajta kívül mindössze 14-n rendelkeznek, olyanok, mint Andrew Lloyd Webber, Tim Rice, Audrey Hepburn vagy Whoopi Goldberg.

Mindemellett boldog családban él Chrissy Teigennel, 3 és fél éves kislányával, Lunával és 18 hónapos kisfiával, Miles-szal, mentorkodik a Voice-ban és nemrég megjelent a Legendary Christmas című albumának deluxe kiadása is.

Ami meg ezt az új elismerést illeti, arról ez a véleménye:

„Nagy a nyomás, hiszen most mindenki engem méreget, hogy elég szexi vagyok-e ahhoz, hogy ezt a címet megszerezzem... Ráadásul Idris Elba az elődöm, ami nem fair..." :)

A cikk forrása

 

John Legend

 

 

Szólj hozzá!


Az Iron Maiden jövő júniusban a Groupama Arénában ad koncertet

Az Iron Maiden jövő júniusban a Groupama Arénában...

Az IRON MAIDEN bejelentette, hogy többek között egy magyarországi fellépés is bekerült a 2021-es Legacy Of The Beast európai turné utolsó...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Misi nélkül nincs Mulató Aztékok: minifesztivált rendeznek a zenészek Tink felépüléséért

Balázsovics Misi "Tink", a Mulató Aztékok (és a Slow Village) zenésze hetekkel ezelőtt súlyos szívműtéten esett át, amit hosszú felépülés követ. Ez jelentős költségekkel jár majd, ami teljes egészében a családra hárul. Zenekari társai és a szakma más képviselői ONE FOR TINK címmel támogatói estet szerveznek.

107 évesen elhunyt Viola Smith, a világ első híres női dobosa

Elhunyt a női dobosok úttörője, Viola Smith. A zenész, aki a harmincas-negyvenes évek amerikai szving és big band korszakában ért el sikereket. Novemberben lett volna 108 éves.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek