Demjén Ferenc nem adja a nevét a Lovasszínház készülő musical-jéhez

2019/09/13  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Azt már megszokhattuk, hogy Pintér Tibor társulatának dolgai nem mennek mindig gördülékenyen. De érdekes módon mindig akkor keveredik az aktuális darab valami kisebb botrány közepébe, mielőtt bemutatják. Zseniális! :)

Demjén Ferenc nem adja a nevét a Lovasszínház készülő musical-jéhez

Most éppen az van, hogy mi is megírtuk: Pintér Tibor és a társulat "A szabadság vándorai" címmel zenés előadást hoz éppen létre, pénteken bemutató. Ahogy a direktor ebben a rövid tudósításunkban is kimondja, Demjén dalai köré kanyarítanak egy (egészen más) történetet.

Ámde.

Blikk cikke szerint – nem tudjuk belinkelni, mert eltűnt az oldalukról, vagy mi vagyunk bénák  – a fentiek ellenére az alkotók a darabot Demjén-musicalnek nevezték el, noha Demjén csupán néhány dala használatához adott engedélyt. Demjén csapata állítólag már hivatalosan is felkérte Pintér Tibort és csapatát, hogy a musicalt ne promotálják az ő nevével.

(Egyébként ezt az egészet tényleg nem mi találtuk ki, a 24.hu is átvette azt, ami már nincs, de a hír fent van a Bors oldalán is. Ahogy egy másik cikkükben írják:

"A szabadság vándorai című musical sokkal inkább szól Tenyáról, a bonyolult szerelmi életéről és a Lovas Színház születéséről, mint Demjénről, igaz, mindvégig Rózsi slágerei szólnak.")

Szóval, kedves Demjén-rajongók, ha a dalait akarjátok hallani, akkor rajta, de ha azt gondoltátok, róla szól a darab, akkor ki kell ábrándítsunk benneteket.

A Jimmy-musical tovább menetel a bulvárban – és az országban is

 

Demjén Ferenc egészségi állapota pedig szépen javul, a hétvégékre már haza-hazamehetett, s a verebek azt csiripelik, rövidesen végleg visszatérhet otthonába.

Ezt megerősítendő néhány fotót meg is osztottak a közösségi oldalain:

Nagy kihívás elé néz, hiszen – bár eddigi koncertjeit lemondta – az év végi hagyományos, Aréna-beli koncertje még mindig szerepel a jegyétékesító oldalak kínálatában, nálunk is.

Szeretnénk ott lenni, drukkolunk a zenésznek! Egyszer Schwartz Dávid már járt Demjén-koncerten, ezt írta róla. Illetve, töbször is volt, csak ezt az egyet írta meg :)

 

 

 

Pintér Tibor, Nemzeti Lovasszínház, Demjén Ferenc, A szabadság vándorai

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek