A Jimmy-musical tovább menetel a bulvárban – és az országban is

2018/02/09  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Egyszerűen nem tudtunk nem írni arról nemrég, hogy a Nemzeti Lovasszínház színre vitte Jimmy életét – Pintér Tibor főszereplésével...

Fotó: Nemzeti Lovasszínház

Akkor azzal fejeztük be a cikkünket (a végére belinkelt korábbi kritika kötelező!), hogy Zámbó Krisztiánnak is felkínálták a lehetőséget, hogy a 17 éve elhunyt édesapjáról készült darabban játsszon, de nemet mondott.

Azóta kiderült, hogy a darab végén mégis énekelt.

Ugyanez a cikk azt feszegeti, hogy botrányos volt a bemutató, mert Edit asszonynak nem tetszett a darab. Meg a családnak sem.

"Az első rész utáni szünetben azonban szinte magán kívül, a síráshoz közeli hangon mondta el lesújtó véleményét a darabról a családnak és az ismerősöknek."  

Aztán jött, hogy Árpinak és Mariettának viszont igenis tetszett.

"A Tibi gyönyörűen énekelt, próbálta azt a hangot kiadni, amit a testvérem" (Z.Á.)

Egy főpróbás beszámoló szerint egyébként Pintér végig playbackelt, amit azzal magyarázott, hogy torokgyulladást kapott, és erejét az ősbemutatóra tartogatja. Ez az írás egyébként csak erős idegzetűeknek ajánlott :)

A legjobb mondatát azért kiemeljük:

"Aki pedig lovakra számít a Stefánia Palota színpadán, az csalódni fog, mert ebben az előadásban sajnos nincsenek lovak."

Egyébként már a színrevitel sem volt botránytól mentes, mert a dalok szerzője, Kaszás Péter nem járult hozzá szerzeményei színpadra viteléhez. Pintér ennek ellenére – illetve, a családdal történt megállapodásra hivatkozva – megcsinálta a musicalt, noha egyes források szerint a dalok engedély nélküli felhasználása bűncselekménynek minősül. Egyelőre fogalmunk sincs, hol tart a dolog.

Szóval, megvolt a bemutató, ami egyes beszámolók szerint a legjobb esetben is csak mérsékelt sikerrel járt, Pintér Tibor szerint azonban bombasiker a musical, olyannyira, hogy turnéra is indulnak vele.

Úgy tűnik, sok kis párhuzamos univerzum van, mindegyik más-más igazsággal, de valljuk be, Pintér remekül használja a bulvárt arra, hogy reklámot csinálon a produkciójának.

Rendezte: Pintér Tibor

Írta: Pintér Tibor

Jimmy: Pintér Tibor


 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek