Függöny le: hiába kért bocsánatot Plácido Domingo

2020/02/27  ·   Bulvár   ·  koncert.hu, MTI

Alig két nappal azután, hogy a művész közleményben kért bocsánatot, a szervezők lemondták két madridi fellépését.

Fotó: Monica Silvestre/Pexels

A spanyol nemzeti előadó- és zeneművészeti intézet és a kulturális minisztérium közös közleményben hangsúlyozta: a döntéssel "szolidaritást vállal az érintett nőkkel", és elutasítja "a zaklatás minden formáját, a visszaélésszerű magatartást és a dominancia kifejezését".

Plácido Domingo május 14-én lépett volna színpadra a Teatro de la Zarzulában, azon a napon és azon a helyszínen, ahol ötven évvel ezelőtt debütált a spanyol fővárosban. A tervek szerint a 79 éves művész Federico Moreno Torroba: Luisa Fernanda című művében szerepelt volna, másnap pedig ő vezényelte volna ugyanezt az előadást.

S itt még nem lehet vége a dolognak: a tenor ugyanis május 9-től a madridi Teatro Real Traviata előadásának meghívott művésze lenne, de az operaház közölte: elkérik az amerikai zeneművészek céhének jelentését a zaklatási ügyekben folytatott vizsgálatról, és annak ismeretében döntenek a produkció sorsáról.

 

Plácido Domingo, zaklatási botrány, Madrid

 

 

Szólj hozzá!


Két Parkos fellépése után LP a Budapest Arénában ad koncertet

Két Parkos fellépése után LP a Budapest Arénában...

Laura Pergolizzi, azaz LP generációja egyik legkedveltebb énekes-dalszerzőjévé vált az egész világon. Erről 2024. március 7-én ismét...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Visszatér Budapestre Sir Rod Stewart

2018-ban ott voltunk az arénás koncertjén, aztán pár évvel később is erre járt: nem megerősített infók szerint énekelt egy puccos esküvőn mintegy 300 milláért – de most megint mindenkinek dalolni fog, nem csak az ifjú párnak: a legnagyobb slágerit hozza el 2024. június 22-én lép az MVM Dome-ba.

Közös zenélésre várnak mindenkit pénteken Veszprémben

A Hangjáték elnevezésű zenei program küldetése, hogy minél többen éljék át a zene adta örömöt. A zene világnapja alkalmából lesz népdaléneklés és a hangszeres zenével is ismerkedhetnek a látogatók

20 éves a Chameleon Jazz Band

A Chameleon Jazz Band a MOM Kulturális Központban tartja 20 éves jubileumi koncert 2023. november 23-án. A jegyeket csatoltuk!
Új koncertek