Noha a Police 1977-ben alakult és 1986-ban oszlott fel, a dalai – mint a Roxanne, a Message in a Bottle vagy a Every Breath You Take –, ma is rendre megszólalnak a rádióban, sorozatokban, reklámokban – és természetesen a streamingszolgáltatók listáin. A bevételek ma már inkább az utóbbiakból és a letöltésekből származnak, mint a fizikai lemezek eladásaiból.

A vita gyökere egy elég egyszerű kérdés: mennyi jogdíj jár a zenészeknek, ha több mint negyven évvel később is rengeteget játsszák a dalaikat?

Az Every Breath You Take jó példája annak, hogyan élhet külön életet egy dal szövege és a róla kialakult közfelfogás. Bár sokan romantikus, szerelmes dalként hallják, Sting maga is többször hangsúlyozta, hogy a szöveg valójában a megszállottságról és a kontrollról szól, és utólag visszanézve kifejezetten nyugtalanítónak érzi. Viszont: ez a szám mára nemcsak a The Police legismertebb dala lett, hanem a teljes életmű egyik legnagyobb bevételi forrása is: a streaming korszakban önmagában is milliárdos lejátszásszámokat termel, és becslések szerint évente akár félmillió fontnyi jogdíjat hoz. 

Sting a The Police dalainak túlnyomó részét egyedüli szerzőként jegyzi. Ez jogi értelemben azt jelenti, hogy a streamingből származó jogdíjak első körben őt illetik, a bevételek automatikusan hozzá futnak be – ebben önmagában nincs vita, és ezt senki nem is kérdőjelezi meg. 

Andy Summers és Stewart Copeland sem a szerzői jogokat támadják. Az ő állításuk szerint a zenekar működése idején létezett egy megállapodás, amely kimondta: amennyiben Sting bizonyos jogdíjbevételekhez jut, abból ők is részesülnek egy fix arányban. Ez az úgynevezett arranger’s fee, amely fejenként 15-15 százalékot jelent, függetlenül attól, hogy a dalokat nem ők írták, hanem hangszerelőként, előadóként járultak hozzá azok végső formájához.

A per tehát nem arról szól, hogy Sting „lenyúlta” volna a pénzt, hanem egy sokkal szárazabb, mégis messzire mutató értelmezési kérdésről: a streamingből származó bevételek ugyanabba a kategóriába tartoznak-e, mint a "régi" lemez- és CD-eladások. Sting jogi álláspontja szerint nem: a streaming nem eladás, hanem szolgáltatás, így a korábbi megállapodás erre nem vonatkozik. Summers és Copeland ezzel szemben azt mondják, hogy ma már éppen a streaming jelenti a fő bevételi forrást, és a szerződés szelleme – ha nem is a betűje – erre a formára is kiterjed.

Ebben a kontextusban értelmezhető az a 800 000 dolláros (nagyjából 265 millió forintos) kifizetés is, amivel Sting már lerótta az állítólagos adósságát. Nem beismerés, hanem inkább részleges rendezés: elismert, korábbi alulfizetések korrekciója, amely a per közben, jóhiszemű lépésként történt meg, anélkül hogy a jogi vita érdemi kérdéseiben bármelyik fél engedett volna. Summers és Copeland szerint azonban még legalább 2 millió dollar hiányzik ahhoz, hogy minden stream- és letöltés-bevételek után járó részük rendezve legyen.

A jogi eljárás jelenleg előzetes szakaszban van: a High Court meghallgatta a feleket, de a végső döntés még hátra van. Egyes szakértők szerint az ítélet precedenst teremthet arra vonatkozóan, hogyan számítják a streaming-bevételeket a klasszikus repertoárok esetében – nem csak a Police, hanem sok más örökzöld zenekar számára is, akiknek a szerződéseit még a digitális kor előtt írták alá.

A lényeg – még egyszer – az, mielőtt valaki félreértené, hogy Sting jogszerűen jut hozzá a streamingből származó pénzekhez.

A kérdés ebben az esetben az, köteles-e ebből visszaosztani volt zenésztársainak, és ha igen, milyen időszakra és milyen arányban. Éppen ezért izgalmas ez az ügy zeneipari szempontból: nem egy rockos egóháborúról van szó, hanem egy olyan, mások számára is tanulsággal járó jogvitáról, amely megmutathatja, hogyan élnek tovább a hetvenes-nyolcvanas években megkötött szerződések a streaming korszakában.

Sting júniusban egyébként Budapestre érkezik, ahol triójával – van másik – a My Songs turné keretében lép fel, erről részletesen itt írtunk:

2026-ban Budapestre érkezik Sting különleges trióturnéja

Forrás