No persze a területi adottságokat is figyelembe véve azért attól nem kell tartani, hogy egyszer csak lekőrözi budapesti vetélytársát, de tény, hogy a Sziget után jelenleg a Campus a leginkább összművészetinek mondható fesztivál hazánkban.
A Nagyerdő mint helyszín tökéletes választás, annak ellenére is, hogy a fesztivál közepén egy bazinagy stadion foglalja a helyet, és sajnos az épp aktuális mérközésre idén a fesztiválozókat nem engedték be. Így csak a falakon kívülről hallhattuk a szurkolói tábor megmozdulásait.
A Campuson az a jó, hogy a változatos zenei felhozatal mellett marad hely a beszélgetős műsoroknak, workshopoknak, dumaszínházi és gyerekeknek szóló előadásoknak, de még egy frissítő Pilatesre is beugorhatunk, ha arra támad kedvünk.
A Családi Ligetben és a Civileknél rengeteg játékba botlottunk, ami egy kicsit a Vándor Vurstli hangulatát idézte fel bennünk, de "beszólhattunk a papnak" is, vezethettünk versenyautót szimulációs körülmények közt, lepacsizhattunk a robotkutyával, de kipróbálhattuk azt is, milyen érzés gumibottal csapkodni a rendőr pajzsát...
Gasztro-ügyileg sem voltak problémáink, szinte minden kapható volt, amit egy fesztivál alatt az ember szívesen elfogyasztana. Az egyetlen negatívum, amit meg tudnék említeni – és ami kereskedelmi szempontból is érthetetlen –: a kávébódék korai zárása. Aki éjszakába nyúlóan a helyszínen tartózkodik – és elég sokan voltunk így –, annak a kora hajnali órákban igencsak jól esne egy pohár kávé. Végigbaktatva a fesztivált, kínunkban a Víztorony bárjánál próbáltuk szépen mosolyogva megkérni a pultost, hogy az eredetileg az itallapon nem szereplő éltető nedűből hadd jusson nekünk egy pohárkával. Szerencsére voltak olyan kedvesek, és megoldották a problémánkat, de érdemes lenne átgondolni a problematikát.
A csütörtöki napon a zenei felhozatal láttán erősen nosztalgikus hangulatba kerültünk, hiszen olyan előadókat hallgathattunk meg, mint a Quimby, a Kispál és a Borz, a Parno Graszt, a Tankcsapda, Majka, az Auróra, a Paddy and the Rats, a Fish!, a Hiperkarama, az idén 30 éves colorStar, a P.A.S.O., a Bëlga vagy a mostanában viszonylag keveset látható Kaukázus. Emellett imádtuk a Carson Coma és Molnár Tamás produkcióját is. A rengeteg színpadnak nagy előnye, hogy az ember lánya mindig talál magának valami jó kis programot, ugyanakkor hátránya, hogy sok esetben a kedvenceink idősávja erősen fedésbe kerül. Ilyenkor vagy megosztott figyelemmel tekintünk bele a kiszemelt produkciókba, vagy fájó szívvel lemondunk valamelyik kedvencünkről. Nem egyszerű a priorizálás, de rutinos fesztiválozó már előre tervez egy menetrendet, aztán helyszínen a történések tükrében elfelejti azt módosít.
Ha pontozni kéne a fesztivált, az idén a 10-es sálából simán adnék egy 9-est. Leszámítva a kávé hiányát, valamint az örök és megoldatlannak tűnő kígyózó soros toalett-kitérőket női fronton, az egyik legszórakoztatóbb és legélhetőbb fesztivállá vált a Campus az évek során. Ha még egy kicsit rágyúrnának a külföldi fellépők névsorára, nemzetközi szinten is jegyezhetővé válna.
Szólj hozzá!