A hanyatló Nyugaton erre használják a világ egyik leghíresebb fesztiváljának kivetítőit

2019/07/01  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Nem mondunk semmit, először nézzétek meg a 444.hu által felfedezett videót – nem rövid, csaknem negyedóra...

A hanyatló Nyugaton erre használják a világ egyik leghíresebb fesztiváljának kivetítőit

 

Azt már márciusban megírtuk, hogy egymillió plasztikpalack helyett csaknem nulla lesz az idei Glastonburyn – most, hogy vége, elmondhatjuk, hogy ez volt az első olyan gigabuli, amely szinte teljesen kiiktatta a műanyag palackokat: a színfalak mögött, a felvonulási területeken vagy az öltözőkben sem volt nyomuk.

Ezt köszönte meg a mintegy 200 ezer fesztiválozónak Sir David Attenborough a Glastonbury utolsó napján. A kivetítőkön a BBC idei természetdokujának, a One Planet: Seven Worlds képei voltak láthatók. (A hétrészes sorozat minden epizódja egy-egy kontinensről szól majd.) A lélegzetelállító természetfilmből, amelynek ismét David Attenborough a narrátora, nem olyan vágóképeket küldtek ki a gigavásznakra, amelyek éhségtől ődöngő, csontsovány állatokat mutattak be, melyeknek az ember elveszi/teleszemeteli a természetes élőhelyét, inkább megrendítően szép kockákat választottak ki, megmutatva, mi az, amit – egyre rémületesebb létfelfogásunknak köszönhetően – a továbbiakban elveszthetünk

Mondhatnánk azt, hogy Attenborough "fellépését" végigtombolta a közönség meg minden, de ti is megnézhetitek: ez így ebben a formában nem igaz, ráadásul, aki járt fesztiválon, az tudja, hogy gyak. bárki a nagyszínpadra léphet, már az ottléte kiváltja az ovációt.

Inkább az volt a megható, amikor az a rengeteg ember ott állt, szinte csendben. És a headlinerek helyett pár percig a bálnákat nézték és hallgatták... Bár a zenei illusztráció sem akárkitől származik: a sorozatnak Hans Zimmer a zeneszerzője.

Talán ez a közjáték és Sir David Attenborough többször elhangzott THANK YOU!-ja kissé megvigasztalta azokat, akik elégedetlenségüknek adtak hangot a közösségi médiában amiatt, hogy sorba kellett állni az ivóvízért, de lássuk be: 30 perc nem akkora veszteség ahhoz képest, amit például az óceánok műanyaggal szennyezése okoz.

Vagyunk annyira naivak, hogy azt hisszük, e között a 200 ezer ember között akadnak majd azért szép számmal olyanok, akik emiatt a negyedóra miatt nem fogják a továbbiakban műanyaggal teleszemetelni a környezetüket.

Szóval, erre is lehet azokat  a kivetítőket használni.

A 444.hu cikke itt olvasható

Glastonbury, fesztivál, környezetvédelem, David Attenborough

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek