"Szóval, amikor Nicholas Paytonra gondolsz, Miles Davisre, Louis Armstrongra, Lee Morganre, Thad Jonesra és az amerikai zene panteonjába tartozó összes többi trombitás mesterre is gondolsz. Payton a társaságukba tartozik és szerencsénk van, hogy a társaságunkban van." (The Times)
Vannak olyan zenészek, akik ha eljutnak egy bizonyos szintre, gyakran elkényelmesednek, és azt nyújtják a közönségnek, amit elvárnak tőlük.
Nicholas Payton, a világhírű trombitás egészen biztos nem tartozik ebbe a kategóriába. Pályája folyamatos változás, egyfajta zenei evolúció. Ha úgy érzi, hogy egy stílus már nem tűnik alkalmasnak arra, hogy kifejezze magát, akkor újat alkot. Művészete minden elképzelhető irányba és elképzelhetetlenül nyitott, legyen az klasszikus zene, avantgarde-funk, R & B vagy egyéb zenei impulzus.
A New Orleans-i zenész – édesapja, Payton Walter nagybőgős révén – már 10 évesen a helyi klubokban zenélt. A trombita mellett zongorázni Ellis Marsalisnál tanult, játszott Roy Haynes, Clark Terry, Ray Brown mellett. Már második saját albumával, a New Orleans-i zenei örökséghez visszanyúló Gumbo Nouveau-val (1995), felhívta magára a figyelmet, három esztendő múlva pedig már Grammy-díjas lett Doc Cheathammal közös Stardust című lemezzel.
Payton volt zenei igazgató Elvin Jones Jazz Machine együttesénél, tagja volt a Lincoln Center Jazz Orchestra-nak. Beszállt az afro-kubai jazzt játszó Ninety Miles-ba és a Carnegie Hall Jazz Bandbe is. Meghívták a Blue Note 7-be, a Blue Note Records fennállásának 70. évfordulója alkalmából összeállított szupergroupba. A Cseh Nemzeti Szimfonikusok számára írta a The Black American Symphony for Quartet and Symphony Orchestra című művét, a Sketches of Spain (2013) című lemezén pedig a Bázeli Szimfonikusok játszanak.
Új albumán az epikus és provokatív Afro-Caribbean Mixtape-n (2017), a be-bopot, a swinget, a New Orleans-i örökséget, a soult, az R&B-t a hip-hopot és a különböző afrikai, közép-amerikai és karibi népzenei dialektusokat fűzi össze. A saját neve alatt megjelent 18 albumon túl, vagy 120 lemezen volt közreműködő.
Nicholas Payton, ez a vibráló és invenciózus művész nem csak zenei téren aktív. Szerepelt Robert Altman „Kansas City” című filmjében, verses kötete jelenet meg, a Tulane Egyetem vendégelőadója volt, saját lemezkiadója van (Paytone Records) és elkötelezett közéleti aktivista. A zenéről és társadalmi kérdésekről saját blogjában osztja meg, sokszor vitákat generáló gondolatait 2011-ben pl. azt írta, hogy a „jazz halott” és helyette a BAM, (Black American Music) vagyis Fekete Amerikai Zene kifejezést kellene használni.
Nicholas Payton életműve a legjobb példa arra, hogy a jazz nem halt meg. Nagyon is él, sokszínű és képes a folyamatos megújulásra. És ez akkor lesz igazán érdekes gondolat, ha eláruljuk, hogy 1973-ban született...
A fesztiválról további információk itt
Nicholas Payton, jazz, Get Closer Jazz Fest, MOM
Szólj hozzá!