Aztán meghívást kaptunk a Roma sátorhoz egy kis Yeni Raki kóstolóra, amit ezúton is köszönünk! Finom ételek, jó kis hűsítő italok. Bár nem vagyok nagy alkoholbarát, de megkóstoltam a zöldalmás és a dinnyés verziót is. Mondjuk a 40+ fokban nem biztos, hogy jó ötlet volt, de tulajdonképpen amilyen hamar a fejünkbe szállt, olyan hamar távozott is a nedű. Viszont az iszogatással úgy elment az idő, hogy a nagyszínpadon kezdő Alex Clare koncertnek sajnos csak a végére toppantunk be. Ez fájó emlék lesz számomra, de legalább a kedvenc számom (To Close) sikerült meghallgatni élőben. (aszerk itt kér elnézést a kollégától és az olvasótól is: a sajtófogadásra ugyanis ő kérette oda a tudósítót...) Amíg a nagyszínpadon átálltak, gyorsan átugrottunk a Magyar Zeneire, ahol épp a ColorStar olvadozott a színpadon. Maroknyi, de lelkes rajongótábor hallgatta az igencsak rövidre vágott műsort.
És akkor itt egy kis magán vélemény. A Magyar Zenei Színpad az idén borzalmasan rossz helyre került, borzalmasan rossz hangosítással, és borzalmasan rossz időbeosztással. Nem tudom, ennek mi lehet a hátterében, de tény, hogy a magyar zene mintha kezdene kiszorulni a Szigetről, és ennek én személy szerint nagyon nem örülök. Értem én, hogy a külföldieket szórakoztatni kell, mert ők hozzák a bevételt, és szép dolog, hogy az idén a hollandoknak már nem csak külön táboruk, hanem külön színpaduk is van a saját fellépőikkel, na de akkor is! Egyelőre ez egy magyar fesztivál, és itt mi vagyunk itthon, tehát, ha kérhetnénk egy pici odafigyelést a hazai zenészekre, művészekre - megérdemlik, és mert a Szigeten is igényt tartunk az előadásaikra! Zárójel bezárva...
És akkor vissza a nagyszínpadra, ahol egy régi kedves ismerős Skunk Anansie szörfözött a közönség segítségével. Meg kell mondanom, ez volt az egyik olyan koncert, amire nagyon kíváncsi voltam, és lehet, hogy én voltam lehangoltabb a kelleténél, de nem mondhatom azt, hogy végig tomboltuk a koncertet. Azon kívül, hogy a közönség teherbíró képessége folyamatos tesztelés alatt állt, nem történt semmi különösebb dolog a színpadon.
Így ugorjuk is tovább a magyar zeneire, ahol belenéztünk a Compact Disco bulijába, ami a már korábban felsorolt kritikai észrevételeknek köszönhetően, szintén az egyszer megnézhető kategóriának bizonyult. Később próbálkoztunk még a The Moog koncertjén (habár én már egy jó ideje nem hallottam róluk, így csodálkoztam hogy kerültek be a műsorba), de erre se tudom azt mondani, hogy maradandó élményt nyújtott.
No és amire szintén kíváncsi voltam, az a szerdai nap fő-fő sztárvendége Nick Cave bácsi. Túlzás lenne azt állítani hogy mindent tudok a munkásságáról, de ettől függetlenül érdekelt, milyen lehet élőben a fazon. És most ismét elnézést kérek minden rajongótól, de számomra ez a koncert is csalódás volt. Azon túl, hogy az előadás kissé teátrálisra sikerült, és így gyakorlatilag élvezhetetlen volt, Nick Cave a rendezői jobbon kiszemelt magának egy társaságot, és gyakorlatilag a koncert 60 százalékát ott töltötte. Ez még nem lenne akkora probléma, de egy nagyszínpados fellépő véleményem szerint nem teheti meg, hogy egy kis csapatnak énekelgessen, mikor több ezer ember kíváncsi rá a háttérben. Azt már csak mellékesen tenném hozzá, hogy a fazon biztosan nem normális (ami nem akkora gáz a művészvilágban), és ahogy én hallottam az énekléssel is komoly problémái vannak. Volt olyan rész, ami kifejezetten bántotta a fülem, így nem is vártuk meg a végét, inkább hátrébb húzodtunk, ahol már nem fájt hallgatni.
Záróakkordként még visszanéztünk a magyarra a The Carbonfoolsban reménykedve, de úgy érzem, ezt a színpadot valami kemény átok sújtja. Nem ez volt az első és remélhetőleg nem is az utolsó Carbon-buli, amin megjelenek, de sajna, itt is olyan érzésem volt, hogy a fiúk le akarták tudni a kötelező műsoridőt, oszt usgyi haza. Nem volt igazi bulihangulat, sem a színpadon, sem a közönség soraiban, bár az igaz, hogy lényegesen többen gyültek össze fél tizenkettőkor, mint délután ötkor. A mai nap próbát teszünk újra, hátha a tegnapi átok már átköltözött egy másik helyre...
Szólj hozzá!