A zeneimádók régiós fesztiválja: BUSH

2018/10/27  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Tizennégy ország harminc zenekara mutatkozik be a Balkántól a Baltikumig a 3. Budapest Showcase Hubon (BUSH), a zeneimádók régiós fesztiválján és konferenciáján november 15-től 17-ig.

Fotó: BUSH

Napközben a zenei szakma rangos szereplői tartanak előadást, este a környező országokból érkező előadók zenélnek az Instant különböző pontjain. A showcase fesztivál keretében a fellépők egy rövid, egyórás koncertet adnak, a közönség soraiban koncertszervezők, menedzserek és újságírók lesznek.

Hogy mire jó ez az egész?

A román Golan együttes például két évvel ezelőtt feltörekvő csapatként vett részt a BUSH-on, idén pedig a záróeseményen, november 17-én az Akvárium Klubban tart nagykoncertet a Fran Palermo mellett. A Golan Románia egyik legfontosabb elektronikus zenekarává nőtte ki magát, amely hazájában több ezres koncerthelyszíneket tölt meg, és a Parov Stelar előzenekaraként járja a világot.

A magyarok közül idén a Bohemian Betyars, Jónás Vera, a Mörk, Antonia Vai, a Freakin Disco mutatkozik be a BUSH-on. A fellépők között lesz a cseh Thom Artway, a román Karpov not Kasparov, az észt Erki Pärnoja, az orosz Shortparis vagy a lengyel Rosalie.

A Brody House-ban napközben zajló szakmai programokon szó lesz a turnészervezésről és finanszírozásról, a filmzeneszerzésről. Utóbbiról a Los Angeles-i music supervisor, Thomas Golubic, valamint az Oscar-díjas Mindenki című film zeneszerzője, Balázs Ádám tart workshopot. A program a Magyar Nemzeti Filmalap Fast Forward programjával együttműködésben valósul meg.

A reklámzenék témájában Andrew Kahn music supervisor lesz jelen a BUSH-on; ő Steve Jobsszal együtt felelős több évnyi Apple-reklámzenéért, és ügyfelei közé tartozik az Amazon, a Nike, az Adidas és a Google is. A rendezvényen kiderül az is, hogyan lehet betörni a német zenei piacra, hiszen itt lesz Jamie Cullum és a Slayer németországi ügynöke, a német Electronic Beats főszerkesztője, valamint a Reeperbahn fesztivál programigazgatója.

A BUSH megvalósítását támogatja az NKA és Budapest főváros.

Budapest Showcase Hub, NKA, Instant, Akvárium, fesztivál, Golan, Fran Palermo, Bohemian Betyars, Jónás Vera, a Mörk, Antonia Vai, Freakin Disco

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek