Amikor már ott vagy, nem érted, hogy eddig hol voltál.
Persze, tudod, ezt a részt a naptáradban évekig a Fishing foglalta le, de mára már elfogyott a fesztiválozó csapatod, két embernek horror bérelni bármit is, amúgy is hulla vagy vezetni, aztán meg gyalogolni naphosszat, nem beszélve a hőségről. Nézzük meg a Bánkitót! – szólt a döntés, egy óra kocsiút, tó van ott is, a koncertek is jók, a többit majd meglátjuk.
A hőség nem a fesztiválozó barátja, illetve, nem tudom, hogy bárki nagy haverja-e, de amíg a kocsitól az első programsátorig eljutottunk, már elfogyott az erő, és volt egy kis pánik, hogy még csak most kezdődik a buli (délután négykor). Amúgy a harmadik napon parkolót találni a fesztivál nagyjából 1-2 kilométeres körzetében mission impossible, egyre kétségbeesettebben keringtünk, majd észrevettük, hogy a bejáratnál még van egy hely, csak farönkök hancúroznak rajta – de azért viszel pasit magaddal, hogy legyen, aki arrébb pakolja őket :) Mindenestre, jövendő fesztiválozók, számoljatok ezzel a dologgal: vigyetek fanyűvőt magatokkal.
Én olyan "beszélgetős" fesztiválra vágyom – jegyeztem meg a kocsiban, és kicsit meg is ijedtem – több mint 20 éve (majdnem 30 az...) fesztiválozom, mi történt, megöregedtem? Nem megy már a csapatási? Hát nem, és már nem is érdekel az effajta partiélet. Megvolt, jó volt, van más?
A bizonyos beszélgetésit a pultosokkal kezdtük, akikről ugyanúgy szakadt a víz, mint rólunk, de tök kedvesek voltak, aztán szóba elegyedtünk a társasjáték-szertárosokkal, mert nem lehetett nem észrevenni, hogy egy csomóan – asztalnál, pokrócon – mindenfélét játszanak, hívőként örömmel vettem, hogy olyat ajánlanak, amiről még nem is hallottam, s bár elég gagyinak tűnik a grafikája és a címe sem lehengerlő, de hiszünk a lánynak, és eskü, kipróbáljuk.
Hol szabad itt fürdeni? – érdeklődtem meg a fesztivál sajtósától, Molnár Ádámtól, és az arckifejezését látva éreztem, hogy valami oltári butaságot kérdeztem. Itt? Mindenhol! És tényleg. A Fishingen ugyan nagyobbak a stégek, nem talpalatnyiak, mint itt, cserébe ott mindegyik le van zárva, illetve, ha fizetsz érte, akkor nem annyira. Akinek volt egy csepppnyi esze, a vízben tartózkodott, és mi is belecsobbantunk közvetlenül a nagyszínpad mellett, amelyen Dé: nash koncertjére készülődtek – sietségre nem volt okunk, mert a főszereplő is a meglehetősen felmelegedett vízű tóban tartózkodott azidőtájt.
Még enni is volt időnk, a pizzásokkal már találkoztunk a Szeláví fesztiválon, Dömösön, és ritka jó a pizzájuk, erre hivatkozva még becsúsztunk a küszöb alatt, mert szünetre készülődtek, de respektálták, hogy respektjük van. A Bánkitó fesztiválon nincsenek lépten-nyomon piás meg kajás bódék, nem érzed úgy, hogy egy komplett falka várja türelmetlenül, hogy megetesd őket a kis pénzeddel, a táskánkat senki nem nézte át, nem is volt, de ha lett volna és lett volna benne ital is, a kutya nem törődik vele. Logós –kötelező – repohár sem volt, nem olvastuk elég figyelmesen a posztokat, tehát nem tudtuk, hogy idén nem nyomtatnak, vigyen mindenki magával, és akkor eszembe jutott az óbudai konyhánk polcát elfoglaló repohár-torony együttes, amiből azért nem hoztunk, mert én azt mondtam, hogy akarok egy bánkitósat is.
Az asztalnál folytattuk a beszélgetésit, összebarátkoztunk harmincas fiatalokkal, és végre feltehettem a kérdést, amin egész idáig gondolkodtam. Csak azon a pénteki napon a fesztiválon vagy ötven-hatvan nem zenei program volt, különböző wokshopok, kerek- és szögletes asztalos beszélgetések, játék, jóga, tréning, rituálé – és még lehetne sorolni mi minden, amit vagy az idei fesztivál szlogenje köré kanyarítottak, vagy már hagyomány, hogy ott vannak.
Arra voltam kíváncsi, hogy mondjuk egy harmincas fesztiválozó fiatalnak mennyire szempont, hogy egy efféle nyári rendezvényen ennyire tele legyen az élet gondolkodnivalóval... A válasz az volt, ha nem így lenne, nem jönnének ide. Koncertre bárhova el lehet menni, de gondolkodni s megtapasztalni azt, mások hogyan gondolkodnak, nem elbújni a társadalmi problémák elől, hanem szembenézni azokkal – ennek van értelme. Mert amúgy a hétköznapokban tekeri a bringát az ember, és nem áll meg morfondírozni. Morfondírozni szerethető társaságban jó, ha lehet mellette táncolni, zenét hallgatni, még jobb, mindezt egy tó partján cselekedni – legeslegjobb.
Ha már kiderült a fesztiválrutin, újdonsült beszélgetőtársaink is visszakérdeztek, melyik fesztivált kedveljük, itt sem szoktam titkolni, hogy elfogult vagyok vele, úgyhogy most is bátran leírom, hogy a Malom fesztiválról meséltem nekik, amelynek nagyon hasonló szellemisége, csak éppen Szerbiában van... Ennek a résznek nem lenne igazán jelentősége, le sem írtam volna, ha a másik asztaltól nem szól át egy figura, ha nem kérdez vissza, hogy a Malomról van-e tényleg szó, majd kiderült, hogy a fesztiválapítók egyike, egyenesen a Vajdaságból jött, és boldoggá tette, ahogy az egészről beszélek, annyira, hogy rögtön meghívta a pasimat egy tubira :D Amíg ők elvoltak, a spanja odajött, és hozott pár malomfesztes poharat is ajándékba – ők persze hoztak magukkal –, amiket mi az asztaltársainknak továbbítottunk, mert az otthoni repohártornyok már tartalmazzák ezt a fajtát.
Ekkor már Dénes is belecsapott, a színpadképről már lehetett tudni, mi az irány, és tartotta is ezt a maga sajátos stílusában, amelyről sose tudom, hogy ha hithű kormánypártiak nézik, akkor vajon értik-e a szarkazmust (Sheldon) vagy sem, mindenestre igen aktuális volt a szeánsz és a közönség is értékelte. Egy ponton (Keresztes hadjárat 2019.) megjelent a színpadon az esti fellépő, Tóth Gabi Krúbi is, amit a közönség egy része hangos VéPéGé! skandálással üdvözölt – ha valaki azt gondolná, ez valami titkos, rövidített üzenet, ki kell ábrándítsam: a skandálók feltehetően a Veres Péter Gimnázium diákjai voltak, s a két főhős is éppen ennek a gimnáziumnak a padjait koptatta egykor.
Azoknak még elmesélem, akik még nem jártak a Bánkitón: a nagyszínpad tényleg a víz fölé nyúlik, ezen amúgy nemfesztiválidőszakban is koncerteket rendeznek: a viszonylag szűkös küzdőtér fölé egy bazinagy lelátó magasodik, és bármikor, amikor úgy érzed, lehűtenéd magad, beugrasz a tóba, azt jól van.Persze, jött a fesztiválhasadási, mert szívem szerint megnéztem volna a Duckshell koncertjét, de ennél hajszálnyival jobban izgatott a politikus diszkó, mert mondjuk a fiúkat a közelmúltban láttam az Erzsébet téren, de "diszkózó" politikust még nem láttam közelről, igazság szerint nemdiszkóst sem, így azért ez mindenképpen kuriózumnak tűnt, úgyhogy elindultunk.
Figyelmeztettek, hogy az a helyszín vagy 20 percnyi gyaloglásra van, számoljunk az idővel, úgyhogy szedtük a lábunkat, noha azt sem tudtuk pontosan, mikor kezdődik a progi és valójában hány óra van – és ha van valami, ami igazán élvezhetővé tesz egy fesztivált, az a kiesés az időből. A Bánkitót úgy képzeljétek el, mint egy teniszütőt: a kerek rész bal felénél, középtájon van a nagyszínpad, a nyelénél meg a többi. A kettő között van az a 20 perc.
Még volt akkora szerencsénk, hogy a Zene Háza kisszínpadán elkaptuk a Raklap-koncert végét, róluk tavaly meg azelőtt a fishinges beszámolóban írtam, és a véleményem azóta csak erősödött: ez egy igazán szerethető, autentikus zenekar, akik megőrizve mindazt, amiből összeáll az a bizonyos Raklap-feeling, menetelnek előre, egyre többen ismerik őket és egyre többen elkapják a hangulatot, a sodrást, hogy velük együtt ledarálhassák magukat a koncertjeiken.
Abban biztos voltam, hogy darálás nem lesz a politikus diszkóban, de hogy valójában mi lesz, arról lövésem sem volt, illetve azon gondolkodtam, hogy a szerepeltetésükkel vajon nem rúg-e öngólt a fesztivál. A beharangozóban megírtuk, hogy meghívót küldtek egy csomó politikusnak, név szerint ezeknek:
Cseh Katalin, Deutsch Tamás, Dobrev Klára, Döme Zsuzsanna Suzi, Donáth Anna, Gyurcsány Ferenc, Hajnal Miklós, Karácsony Gergely, Kovács Gergely, Kövér László, Kunhalmi Ágnes, Lázár János, Magyar Péter, Orbán Viktor, Rogán Antal, Sulyok Tamás, Szentkirályi Alexandra, Tompos Márton, Ungár Péter, Vitézy Dávid.
Ez pont húsz meghívott, és persze megvolt hogy kik NEM fognak eljönni, de kíváncsivá tett, hogy kik lesznek, akik igen. Nos, 2+2 lett a vége: Kunhalmi Ágnes és Ungár Péter ugyan nem tették tiszteletüket, de legalább küldtek egy-egy dalt (Bella Ciao, Cherry Bomb), aki viszont megjelent, az Tompos Márton, és az aznap kb. harmadszor is – de ki számolja – főpolgármesternek megválasztott Karácsony Gergely volt, ez utóbbi meg is jegyezte, hogy reggel még nem tudta, milyen minőségében fog itt szerepelni. Hát, ilyenben.
Talán többször is meg kellene fordulniuk efféle közegben a politikusainknak, mert a fesztivál nagy számban összegyűlt közönsége hatalmas üdvrivalgással fogadta mindkettőjüket – gesztusért gesztust –, és viszonylag hamar feloldódott bennem az ebbőlmilesz-feszkó, és vagy óbégattam a tömeggel, vagy a helyzet időnkénti abszurditását észlelve a mellettem álló vadidegen sráccal azt mondogattuk, hogy én ezt nem hiszem el...
Mert azért nem kicsit vicces az a helyzet, hogy ott áll az ember, aki a Ferivel egy plakáton pózolt nemrég, és a politikustársa meg a saját dalának Krúbi számát hozza (Orbán verd ki a Ferinek), de betesz mellé egy Carson Coma-t (Feldobom a követ) és egy Kozmosz-számot, ez utóbbiról szégyenszemre nem is hallottam még (a pasim de), sőt, amikor másoknak meséltem, ők is kijavítottak, hogy a Kozmix, pedig nem, tessék:
Karigeri is hozott három dalt, a People have the powert (Patti Smith), a Fruitninját (Beton.Hofi) és a Csujót, amit pont egy órával azelőtt hallottunk a vízi színpadon, Dé:nashtől – aki történetesen ennek az egész közönségtalálkozónak a moderátora volt. Ő egyébként próbálkozott némi interaktivitással is, vagyis lehetett kérdéseket feltenni, aminek igazán értelme nem sok volt, annyira szorított az idő, mindenesetre a közönség nagy derültséggel fogadta a a Karácsonynak szegezett MIÉRT NEM MONDOTT LE? és a Tomposhoz szóló MINEK VAN MÉG A MOMENTUM? kérdéseket. Tulképp ennyiben maradtunk, ezek után nem nagyon volt mit kérdezni, de becsületükre szólva, ezekre is egész jól válaszoltak. A Krúbi-koncerten még láttuk a főpolgit, sőt, meg is akartuk hívni egy italra, de udvariasan elhárította, hogy pont elég, ami van :)
Szóval, még hátravolt egy Krúbi-koncert, amelynek még csak a közelébe sem fértünk, de azért persze ment az együtténeklési, de javarészt folytattam a beszélgetést vadidegen emberekkel, ha már ezért jöttem ide. Igazából ez volt a napunk lecsengése, mert ugyan még belenéztünk a Zene Háza bulijába (Jaber), de már nem éreztük a lábunkban a bugit, én meg egy életre kibeszélgettem magam, úgyhogy a kiváló pozícióban ott hagyott kocsinkban álomra hajtottuk a fejünket, pedig még vagy 8 program hátravolt az éjszakában. Az utolsó pohár italomat reggel a fatuskón találtam meg, és nem sok hiányzott belőle.
Hazafele nem a legfrisebb sofőr voltam a terepen, de az tuti, hogy a legelégedettebb – amennyire lehetett, nézegettem a gyönyörű tájat, és azon örömködtem, hogy milyen jó, hogy itt voltunk a Bánkitó fesztiválon, amire a pasim csak annyit mondott, hogy ja, de jövőre nem egy napra jövünk...
P.S: Ha valaki talált egy piros szalmakalapot nagy karimával, az az enyém.
A fotóink itt vannak, de ha normálisabbakat akartok nézegetni, akkor nyugodtan menjetek át a Bánkitó fesztivál oldalára :) És persze gyertek velünk jövőre a tóra!
Bánkitó Fesztivál, politikus, Dé:Nash
Szólj hozzá!