Akon lesz a Campus Fesztivál sztárfellépője

2018/04/01  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Igen sokat kellett várni a 2018-as Campus Fesztivál fellépőinek listájára, de végre lehullt a lepel. Összesen négy külföldi látogató és megannyi magyar kedvenc lesz látható és hallható a Nagyerdőben.

Fotó: Akon/Twitter

Idén július 18. és 22. között rendezik meg Debrecen és vonzáskörzetének legnagyobb nyári fesztiválját a már megszokott helyén a Nagyerdőben.

A négy napos rendezvény sztárvendége az amerikai hiphop és R&B énekes, dalszerző, producer Akon lesz, aki olyan gigasztárokkal készített már közös felvételt, mint Eminem, Snoop Dogg, 50 cent, David Guetta, Pitbull, Whitney Houston, vagy Michael Jackson. Slágerlistás dalai a YouTube-on több száz millió(!) kattintást generáltak. Az utóbbi években kevesebbet hallani róla, a saját dalok helyett inkább betársult egy-egy projektbe, komplett albuma utoljára 2013-ban jelent meg. Az afrikai gyökereire rendkívül büszke énekes 2014-ben indította útjának Akon Lighting Africa programját, melyben a napenergia segítségével szeretnének javítani a térség áramellátási nehézségein.

Érkezik továbbá a holland DJ R3HAB, valamint a drum and bass brit koronázatlan királya a Sigma.

Rockvonalon a Téglás Zoli vezette Ignite lesz a külföldi sztárvendég, akik gyakorlatilag minden nagyobb hazai fesztiválon játszottak már korábban.

Hazai kedvencek közül érkezik többek közt az elmaradhatatlan Tankcsapda, a jubilálók táborából Ákos, Lovasi András, Kowalsky meg a Vega; valamint a teljesség igénye nélkül a Honeybeast, Majka & Curtis, Punnany Massif, Brains, Margaret Island, 30Y, Péterfy Bori & Love Band, Szabó Balázs Bandája, Bagossy Brothers Company, Soulwave, Road, Depresszió, Fish!, Leander Kills, Kalapács, AWS, Paddy and the Rats, Ganxta Zolee és a Kartel, Hiperkarma, Magashegyi Underground, Lóci játszik, Elefánt, és a többiek.

Campus Fesztivál, Debrecen, Akon, Ignite, R3HAB, Sigma, Ákos, Tankcsapda, Lovasi, Majka & Curtis, Punnany Massif, Brains, Margaret Island, Honeybeast, Kowalsky meg a Vega, 30Y, Szabó Balázs Bandája

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek