Mit is kívánhatna három régi vágású fiatalember ebben a kereskedelmi média által felpuhult világban, mint pár nap torzítós gitárt és lábdobot a mellbe. Ezt kívántuk és meg is kaptuk. Balatonszemesen a RockPart fesztiválon csak egy dolog nem volt: Kis Grófo! Azért manapság ez már elég ritka, meg is könnyeztük örömünkben. Autóba be, M7-re fel, Balatonszemesnél le, kocsiból ki, bejáraton be, pulthoz oda, sört kézbe, asztalhoz le, sört be, pulthoz oda, asztalhoz le, sört be, pulthoz oda, sört be, sört be sört be.....
Valahogy így lehetne jellemezni a megérkezésünket. Délután kettőre értünk a fesztiválra, ami elég csendes volt még, mert a 35 fokban inkább mindenki a parton fürdött. Sajnos hiába a Balatoni település, a part nem kapcsolódik a fesztiválhoz és egy komolyabb sétára van onnan. De mivel mi fesztiválra jöttünk, ezért elkezdtünk dolgozni a pult és az asztal között. Valamikor a negyedik körnél vettük észre, hogy szépen kezd megtelni a terület és bizony itt mindenki keményebb mint Tarzan sarka, és szarik a melegre és a fekete öltözék olyan kötelező, mint lagziban az idegesítő rokon. Kis pénz kis foci alapon a totális minimalizmus jellemzi a fesztivált, de egy klasszikus rockfesztiválnak pontosan ez a lényege. Egy-két installáció és rengeteg sörcsap. Két szabadtéri színpad és egy sátras az éjszakához. A felhozatal elég erős a fesztivál nagyságához képest: Clawfinger (interjú itt), My Dying Bride, Marduk, Suicide Silence, The Dillinger Escape Plan, Tankcsapda és még sok sok zúzda banda... A helyszín nem túl nagy és nem túl kicsi, pont akkora, mint amekkora egy fesztiválnak kell. Nincs semmi felesleges vurstli, annyi kell, ahová elférnek a legfontosabb kellékek (színpad, keverő), és eltévedni is nehezebb mint egy üres szobában.
Olyan érzésem volt, mint a régi rock fesztiválokon (Mezőtúr, Csörge tó), ahol tényleg semmi nem számít, csak a zene, és nem tolnak a pofánkba reklámokat, hogy mitől leszel még trendibb, ráadásul mindez csak a havi fixed felébe kerül. A két szabadtéri színpadon felváltva mennek a koncertek, és valószínűleg több léggitárt törtek el a közönség soraiban, mint ahányat egy hét alatt a Szigeten. A hangosítás a tavalyihoz képest szinte űrkorszaki lett, és a kezdeti gyermekbetegségeket egy év alatt kinőtte a rendezvény. Szinte megnyugtató érzés, hogy amíg egymás után szűnnek meg a fesztiválok, vagy gerinctelenül a nemlétező fellépésekkel csábítják a szórakozni vágyókat, addig a RockPart surranópályán szépen csendben elkezd felzárkózni a mezőnyhöz.
Második napra komoly izomláz van a karunkban és próbálom bal kézzel fogni a korsót. Nyilván megy azzal is.
Mi hárman, mint a brémai muzsikusok vándorolunk léggitárunkkal a hátunkon a színpadok között, és az első napi megérkezést napi rutinná fejlesztjük: pulthoz oda, asztalhoz le, sört be... Ezt a szokásunkat egészen addig űztük, míg valaki nem hozott nekünk még egy kört. Tudni kell rólunk, hogy a fesztiválokon olykor bezuhanunk a fekete lyukba, és egy asztalnál ülve képesek vagyunk megfejteni a világ összes titkát, miszerint 2015-ben a P.Mobil Két forintos dala mennyibe kerülhet. Na? Kommentben várjuk a megoldásokat.
Ilyenkor a koncertek csak nagyon nyomós indokkal lesznek megtekintve részünkről, és ez nem kritika, hanem éppenhogy pozitívum, mert annyira felszabadultak vagyunk, mint NDK a rendszerváltáskor. Sok a jó koncert, és nem tudjuk eldönteni, melyik kezünket vágjuk le, ezért félúton leülünk, és így rálátunk mindkét színpadra.
Azért nem szabad elfelejteni, hogy a 40-hez közelítek már keményen. Évente akár egy évvel is képes vagyok közelebb kerülni a negyedik X-hez. Kutyaharapást szőrével alapon elkezdünk egysejtűként mozogni, és akarva akaratlanul húzzuk a légriffeket (valós akkordokat fogunk le!). Három napon keresztül rázzuk a hajunkat, és minden léghangszeren elkezdünk játszani, majd ünnepélyesen megalakul a légzenekarunk, mely az Air Condom Pasa nevet kapja.És a Rock Kalapács rádióműsor után a Légkalapács nevet kapja a nemlétező műsorunk.
Így megalakulva az utolsó napra, mindenhol adtunk koncertet, amerre csak jártunk. És ez mit jelent? Hát azt, hogy mi csak jó koncertek alatt adunk légkoncertet, tehát ebből következik, hogy olyan brutálisan erősre sikerült a vasárnapi line-up, hogy egész este húztuk a nótánkat. A nagyi húslevesén kívül semmi nem hiányzott.
A RockPart egy igen szimpatikus fiatal fesztivál, és nagyon nagy öröm, hogy valakik (Rockmaraton, RockPart) még foglalkoznak a Magyarországon kilökött rockzenével. Valahogy át kell vészelni ezt a gépesített időszakot, mert végül megint visszafordul mindenki az élő zenéhez. Mert ennek van sava, borsa, íze, energiája az élő emberektől, változatossága az élőben zenéléstől, és van szellemisége is. Ahogy magának a fesztiválnak is van szellemisége, és ehhez már csak egy jó szlogent kéne kitalálni.
És mi lett velünk, a három kismalaccal? Az egy másik beszámoló lesz, mert a sztorik hosszúsága megköveteli a kettébontást. Hisz készül egy nagyobb cikkem, a nyári emlékeim és élményeim témában, ahol sztorik és fesztiválosztályzás lesz egytől ötig. Indoklással.
Tehát ha jövőre szeretnél a légzenekarunk légközönsége lenni, akkor tudod, hol találsz meg minket. Igen, a pult és az asztal között valahol... Balatonszemesen.... a RockPart-on.
Szólj hozzá!