Menopauza 1170x180

Bear Stone: teljes a legmenőbb fuzz-stoner-psyh fesztivál linupja

2024/03/07  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

28 zenekar, 3 színpad, lélegzetelállító természeti környezet és rengeteg meglepetés várja július 4-7-ig a Slunjba érkezőket. Sőt, ha bemelegítenél a fesztiválra, június 7-én Zágrábban a legendás Klub Močvara-ban megteheted a Bear Stone Warmup-on, ahol fellép az osztrák Mother’s Cake és a magyar Woodstock Barbie is.

Bear Stone: teljes a legmenőbb fuzz-stoner-psyh fesztivál linupja

Azt már megírtuk, hogy ez a horvát fesztivál évek óta fent van a bakancslistánkon. Ebben a cikkben minden infó benne van, amit a fesztiválról érdemes tudni.

Azt is tudattuk, hogy magyar fellépője is lesz, a nemrég énekersnő-váltáson átesett Woodstock Barbie.

A fellépők listáját pedig az alábbiakkal egészítenénk ki (van köztük még egy magyar zenekar is!):

Kadavar (DE)

A 2010-ben alakult hard/psyh-rock trió – Christoph Lindemann, Simon Bouteloup és Christoph Bartelt – a berlini szcénából emelkedett fel, és ötvözik a 70-es évek hard rockját egy jó adag stonerrel és pszichedéliával. Szárnyalásuk egyből a 2012-es debüt albummal kezdődött, majd sorra hozták ki az egyre sikeresebbek. Legfrissebb lemezük megjelenése, a The Isolation Tapes egyben a saját kiadójuk alapítása is Robotor Records néven. Energikus koncertjeik, hozzáállásuk és egyedi produkciós megoldásaik adják azt az autentikus élményt, ami miatt nem akarod kihagyni a koncertjüket!

 

1000mods (GR)

Füstös alagsorból előtörve töltenek meg mára arénákat, a 1000mods Görögország legsikeresebb rockzenekara az elmúlt évtizedekben. 2011-es Super Van Vacation című albumuk forradalmi volt az európai rockszíntéren; a súlyos hangzás és vintage hangulat bebetonozta őket a legfontosabb zenekarok listáján. Későbbi lemezeik, mint a Vultures és a Repeated Exposure To... megmutatta erős zeneszerzési készségüket és kiváló kritikai visszhangot kaptak nemzetközi szinten. 2020-as Youth of Dissent lemezük új magasságokba emelte őket 90-es évekbeli grunge-os ízével.  

 

Muscle Tribe of Danger and Excellence (HR)

A fura név valójában abszolút nem ismeretlen zenészeket takar a kemény zágrábi színtérről, mondhatni szupergourp, akik nagyon diverz zenei háttérrel találtak egymásra. Két nagy- és egy kislemez után jelent meg új EP-jük Call If You Need Anything Else címmel, három nagyon tüzes dallal, ami abszolút megerősítette a hírnevüket. Frontemberük Domagoj Šimek, aki Magyarországot is többször megjárta már a She Loves Pablo-val. Itt viszont teljesen új szerepben láthatjuk… 

Them Moose Rush (HR)

A Them Moose Rush-t gyakran kötik a Mars Volta-hoz egyedi énektémáik miatt, de szépen kivágták a saját hangzásukat, amiben Mike Patton-tól a Radiohead-ig érezhetőek hatások, és egy egyedi keveréket kaptak valahol a prog, noise, math, pop és stoner metszetében. A DYI művészet mesterei,ezt jól tükrözik a videóik is, és ezt a kritikusok is nagyra értékelik. A fesztiválra új lemezükkel, a Zepaxia-val érkeznek majd. 

 

Blitzpøp (AT)

A Mother’s Cake-et, akik tavaly fel is léptek a Bear Stone-on, bizonyára nem kell bemutatni, és így jó eséllyel karizmatikus frontemberüket, Yves Krismert sem. Némileg családi zenekar a Blitzpøp, ami egészen más világba visz, még több erővel és energiával, olyan nyers zenei élményt adnak, élénk filozófiával fűszerezve, ami kiválóan rezonál a minket körülvevő mai világra. Zenéjük intenzitását olyan elődöktől kölcsönzik, mint a Dead Weather vagy a Nirvana, de másolás helyett a saját útjukat járják amin hidd el, legalább egy koncert erejéig el akarod kísérni őket. 

 

### (HR)

### (kiejtése: egy random tárgy háromszori megkopogtatása) instrumentális gitár-noise pulzáló fényekkel kísérve. A Balkán-régió undergroundjában már nagy hírnévre tettek szert, megjártak jó néhány nemzetközi showcase fesztivált is, és játszottak már elhagyott acélgyárban, háztetőkön, nyilvános vécékben és építettek fel ideiglenes stúdiót elhagyott régi moziban. Kemény évtized van a hátuk mögött, és ha még nem ismered őket, hát itt az ideje. 

 

Zolle (IT)

Ez az olasz duó kiváló példája annak, hogy a pizza és paszta mellett az olaszok a gitárzenében is igen erősek tudnak lenni. Nyers, intenzív hangzás, ami a lét esszenciáját viszhangozza. Új lemezük, Macello, az emberi létezés komplexitását kutatja a maga mbivalenciájával. 

Kayleth (IT)

A 2005-ben indult, szintén olasz Kayleth a stoner-desert vonalon utazik szép ráérősen, inspirációjuk a Kyuss, a Monster Magnet, a 37005, de ahogy Space Muffin c. lemezük címe is sejteti, várható egy kis űrutazás is. Új lemezüket most tavaszra ígérik, remélhetőleg  a fesztiválon kapunk belőle egy alapos kóstolót. 

 

Stonetree (AT)

A riff-központű heavy rock Stonetree kirobbanó hangszeres zenéjét, dinamikus énektémáit 2016 óta tökéletesítgeti több megjelent albumán át. Az alter-rock, grung, stoner, prog szerelmeseinek igaz csemege. 

 

Entropist (HR)

A rijekai instrumentális doom trió sújtó zenéjében kellemes space, psych és post-stoner felhangok vannak harmonikusan beolvasztva. Visszafogottságuk és jellemzően robosztus sound-juk élőben egy totálisan kihagyhatatlan élménnyé teszi a koncertjeiket. 

 

AcidSitter (PL)

Az AcidSitter lengyel barátaink zsizsgő társulása japán barátainkkal Krakkóban, akikkel együtt fejest ugorhatunk a pszichedelikus, a rock’n’roll és a punk kellemesen mély, vegyesvizű medencéjébe. A srácok turnéztak korábban pl. a King Buffalo-val, a fesztiválra pedig Make Acid Great Again c. lemezüket hozzák, ami egy vidám utazás álombéli birodalmakon át, beleszőve a tömör rock és fuzz. 

 

Misery Crown (BiH)

A Misery Crown a bosznia-hercegovinai Bihać-ban bukkant felszínre 2012-ben, a festői Una folyó partján. Southern/sludge/stoner világukat többek között a Down és a Crowbar inspirálta, és albumról albumra csiszolgatták. A zenekar maga tisztegés a zsáner-gyökerek előtt, és először lépnek horvát színpadra. 

 

Van Manakin (AT)

A Van Manakin duó 2020-ban állt össze Bécsben, de jóval több év van már a zenei hátuk mögött. Katartikus muzsika, post-rock, stoner, prog-rock vonalon egy csipet metállal és funkyval fűszerezve, amit a panamai paradicsommadár szépsége és mozgása ihletett.

 

Azutmaga (HU)

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban hazai pályáról érkezik az Azutmaga. A friss stoner-duót Veréb Patrik és Várszegi Martin alkotja, és egy olyan improvizatív hangutazást kínálnak, át sziklákon és törzsi rítusokon, amit jó eséllyel nem felejtesz majd egykönnyen. Zenéjük meditatív mészárlás, ami vegyíti a psych, a stoner elemeit nyers energiával. 

 

Fontos infó: a horvát busztársaságok még nem frissítették a honlapjukat így a nyári menetrend még nem érhető el, úgy tűnik, mintha nem járnának buszok. Ha busszal tervezel jönni, ne ijedj meg, lesz busz. Ha segítségre van szükséged ezügyben, a fesztivál honlapján tájékozódhatsz, illetve a szervezők is szívesen segítenek emailen keresztül. 

 

Bear Stone Fesztivál, Horvátország

 

 

Szólj hozzá!


Az eszkimó asszony azóta is fázik: negyven év késéssel megjelent a TRABANT lemez

Az eszkimó asszony azóta is fázik: negyven év...

Első alkalommal készült önálló lemez a legendás magyar underground zenekar, a Trabant dalaiból. Hétfőn negyven év késéssel, egy brit független...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Menni kéne – országos turnén a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Országos turnéra indul 2025. januárjában a hazai rockmusical műfajának alapvetése, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, immár kultikus sikerdarab, hogy örökérvényű dalaival betöltse a vidéki nagyvárosok legnagyobb arénáit és a Budapest Sportarénát. A főbb szerepeket ezúttal Szabó Kimmel Tamás, Trokán Nóra,...

Még mindig nincsenek meg a Balkán Fanatik hangszerei – ősszel az Akváriumban zenélnek, hogy zenélhessenek!

Május 31-én elloptak egy turnébuszt, benne a zenekar – és mások – felszereléseivel. A cuccok azóta sem kerültek elő. A Balkán Fanatik most azt tervezi, hogy csapnak egy fergeteges Balkan-bulit az Akvárium NagyHalljában október 12-én, melynek a teljes bevételét hangszervásárlásra fordítják majd.

Lesz-e újabb Grammy-díjunk?

Két kategóriában is Grammy-díjra terjesztette fel a délszláv zenét játszó Söndörgő zenekart amerikai kiadójuk, a GroundUP Music – értesült az Index. A Spoon című daluk a legjobb globálzenei teljesítmény, a Gyezz album pedig a legjobb globálzenei lemez kategóriájában juthat majd jelöléshez.

Halloween Gatsby stílusban...?

Már minden csetreszbolt tele van koponyával, csontvázzal, mindenféle testrészekkel, pókkal meg hálóval, továbbá tökvariációkkal. Aki eggyel sikkesebb Halloweenre vágyik, annak Kamilkáék kínálnak alternatívát.
Új koncertek