Az újrakezdés nehéz ügy – a Woodstock Barbie megugrotta

2024/03/01  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A Woodstock Barbie még nyár elején búcsúzott el előző énekesnőjüktől, de hamar megtalálták méltó utódját Ördög Dóra (nem Nóra!!!) személyében, akivel új lendületet kapott a zenekar, és ezt élőben is bizonyították a decemberi A38-as koncertjükön.

Fotó: Komróczki Dia

Itt is van az új daluk, a Clean Sheet, Dórinak ez volt az első önálló munkája dalszöveg-ügyileg.

“A legnagyobb kihívást a dalszöveg írás jelentette, most írtam először ilyesmit. Téma ötleteim mindig is voltak, de korábban rímbe faragni nem igazán tudtam őket. De most végre sikerült, és boldogok vagyunk az eredménnyel” – nyilatkozta.

A dalhoz Lippai Balázs rendező-operatőrt kérték fel, akivel jó ideje szerettek volna együtt dolgozni, és ennek most jött el az ideje. A klip ötlete is tőle származik, és nagyon jól rezonál mind a zenekar élethelyzetére, mind a dalszöveg mondanivalójára. 

“A zenekarban történt tagcsere, rögtön frontemberi szinten és mivel főleg narratív klipekkel operálok, ez jó alapot adott ahhoz, hogy e köré, Dóri karaktere köré egy storyt tudjak írni” - emelte ki Lippai Balázs rendező a sztori kapcsán.

Mondhatni, tiszta lappal kezdték újra :)

A zenekar jelenleg új dalokon dolgozik, és nagyon várják a tavaszt, Budapesten majd április 26-án a Dürer Kertben lépnek fel, aztán az egyik legszebb helyen rendezett horvát Bear Stone Fesztivál warmup buliján játszanak majd a Mother’s Cake társaságában.

Woodstock Barbie

 

 

Szólj hozzá!


Mi is szeretünk, Kátya! Jótékonysági koncert Tompos Kátya kezeléséért

Mi is szeretünk, Kátya! Jótékonysági koncert Tompos...

Kátya kérésére mostanáig csak a szűk szakma tudhatott az állapotáról, ám eljött az idő, hogy a sorsáért aggódó zenészek és a közönség a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Ingyenes szabadtéri elektronikus zenei parti a Városligetben

A 2021-ben életre hívott PULP Open Air party idén is a városligeti Pavilon Kertben indítja el a tavaszi-nyári szezonját. Az ingyenes esemény 2024. május 11-én, szombaton 19 órakor kezdődik.

Hollán Jazz Street, sanzonok, Beatles-dalok: angyalföldi koncertfolyam május-júniusban

Ha nem is pálmafák, de rengeteg zene költözik Angyalföldre az elkövetkező hetekben. Az igényességgel összeválogatott koncertek többségén ráadásul ingyenes a részvétel!
Új koncertek