Békacombevő verseny is lesz Miskolcon – és több mint 50 koncert a Kocsonyafesztiválon

2024/03/06  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Wellhello, Kowalsky meg a Vega, Paddy and the Rats, P.Mobil, R-GO, Bereczki Zoltán, Sub Bass Monster, Ganxsta Zolee X Takács Vilkó – hogy csak párat említsünk a fellépők közül, akik március 8. és 10. a hagyományos miskolci Kocsonyafesztivál fellépői lesznek.

Fotó: Kocsonyafesztivál

A Rivaldafényben Miskolc címmel a színházban többek között darabokkal, koncertekkel, színházi díszletek kiállításával is várják a látogatókat, akik a Szinva Teraszon egyebek mellett művésztanyán, jégszobrászati műsoron vagy tűzzsonglőrök előadásán vehetnek részt - olvasható az esemény weboldalán. A Miskolci Galéria a Kreatív Miskolc nevezetű programnak ad majd otthont, ahol szakmai tárlatvezetést és képzőművészeti foglalkozásokat is kínálnak a szervezők, a Sokszínű Miskolc programelemnek helyt adó MÜHA-ban pedig csapatkvízen vagy békacombevő versenyen is részt vehetnek az érdeklődők. (MTI)

A három nap alatt három színpadon (Szent István tér, Erzsébet tér, Villanyrendőr) több tucat zenei formáció lép majd fel.

Március 8-án, pénteken a kezdőnapon Miskolcon zenél majd a Wellhello, Kowalsky meg a Vega, Josh és Betti, de ott lesz a Rico X Mood, Mihályfi Luca és Bebe, Náksi, Szecsei. Rajtuk kívül Willcox, Joer Junior, az Állatok és Takács Tamás, a Helldance, Szécsi Viktória ÉS Vízi Viktor, a Sky Fanatic a Bíborszél, Merényi Ákos, a Here we are, a Mini Art-űr, Pub Vatis, Dj Atti, Marcus Greg valamint Dj Cece is ezen a napon lép fel.

Március 9-én, szombaton Dj Antoine, Manuel, a Paddy and the Rats, a P.Mobil, Kollányi Zsuzsi, Lotfi Begi, Yamina, Musimbe Dennis, a Bonbon, az Oti, a Club54, Erős vs Spigiboy, a Z!ENEMI, a Crotter X Varning, a Diósgyőri Jazz Tánc Klub, a Kiskalász, a Diri-Dongó, a Kántor Band, a Sztrapacska Blues Band, a Későn Szóltál, a Zenegép és a Jazz Inside zenél majd a különböző színpadokon.

Március 10-én, vasárnap, a Kocsonyafesztivál harmadik, egyben zárónapján az R-GO, Bereczki Zoltán, a Sub Bass Monster, a Dos Diavlos, Ganxsta Zolee X Takács Vilkó, az Ámokfutók, Dj Dominique, Elek Péter, az Apacuka, a Csiribiri Együttes, Zsaya és a Kacsenyák Gábor – Szodin Márk Akusztik várja majd az érdeklődőket.

A fesztivál ingyenesen látogatható!

A részletes programbontás itt.

Forrás

Hogy miért a béka a fesztivál kabalaállata, arról itt írtunk :)

 

Kocsonyafesztivál, Miskolc

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek