Tücsökre nem pisálunk. Ezt a velős mondatot ifjú fesztblogos kollégámtól vettem kölcsön, aki másik toitoit választott, miután az egyikben egy tücsök húzta. A zenész az zenész, még ha különös helyet is választ az önmegvalósításra, mi pedig tiszteljük a zenészeket - már ha elegendő okot adnak rá. De erről később.
Az van, hogy nem játszhat mindenki főműsoridőben. Napvilágnál koncertezni pedig más műfaj, sokkal többet és mást kell beleadni ahhoz, hogy ugyanazt a hatást váltsa ki, mint egy esti buli. Számomra ez a Punnany Massifnak nem igazán sikerült a Pannónia Fesztivál 3. napján, de lehet, hogy én nem értem el még a fesztiválüzemi hőfokot. Szerencsére, a zenekar szekere mostanában anélkül is elég jól fut, hogy be kellene szállnom a tolásába, és csápoló rajongók is akadtak bőven, igaz, az első pár sorban - szó szerint - helyet foglalóknál 3-4 koncert alatt is egyezést mutatott volna az arcfelismerő program.
A délutáni átok ül a nagysátor korai programjain is: ugyanazok a koncertek (Odett, Mocsok 1 Kölykök, Mary Popkids) amelyek egy éjféli kezdés esetén megszaggatnák a sátorponyvát, a koraesti lézengésben pár tíz ember előtt mennek le, holott jók a zenék és karakteresek az előadók. Sajnos, a jelenlegi tudásunk szerint nem lehet egy időben több zenekarnak koncertezni ugyanazon a színpadon: ez nem a Roxfort, hanem Szántód és a PAFE.
Maszkurát szeretjük, na, ő aztán egy igazi tücsök, szerencsére, különb helyet választ a zenélésre mint biozenész kollégája. Megint hozta a kissé spleenes, kissé bohém, mégis őszinte formáját, a koncert pedig pont jókor volt pont jó helyen jó.
Nagyon vártuk a Vad Fruttik koncertet, mert bár nem igazán a mi zenénk, de már nagyon kellett egy olyan buli, amelyen az ember ezrekkel együtt üvöltheti szöveget, és a rádióállomásoknak köszönhetően még a a dallamot is tudja hozzá. Tesszük hozzá, hogy a zenekar a Pannónia abszolút sztárfellépőjének számított - még abban az időben, amikor Várpalota volt a helyszín, hiszen akkor hazai pályán játszottak. Meg kell mondani, idegenben is kiválóan teljesítettek, sőt. Szóval egy fesztiválon még az is együtt táncol és énekel a tömeggel, aki nem különösebb rajongó, de ezt hívják fesztiválfílingnek - egy csomó olyan dolgot csinálsz, amit egyébként nem nagyon.
A legemberibb pillanata az volt a koncertnek, amikor a frontember kiszállt a számból (nem az enyémből, hanem a dalból), és rászólt a biztonsági emberekre, hogy hagyják békén azt a fiút, majd ő figyel rá onnan a színpadról... Hatalmas taps jutalmazta a kiszólást, és még az sem kissebbítette az érdemet, hogy később pár atyai pofont Likó Marcell csak kiosztott a rendetlenkedő ifjaknak, mármint szóban, mert hát azért mégsem illik a biztonsági szolgálattal teljesen szembe menni.
És ha már a biztonsági szolgálatnál tartunk...
A Vad Fruttik-bulit kicsit otthagytuk, mert kezdődött az egyébként a nagyszínpaddal szembefordított (???) kisebb sátorban a Ganxta-koncert - átugrottunk fotózni párat. Ugrottunk volna. Legnagyobb meglepetésünkre biztonsági őrök sorfala fogadott minket ott, ahol egyébként be szoktuk préselni magunkat két oszlop között a fotós árokba. Még a szomnszédos Zipz Shoesból is áthoztak embereket. Legalább tíz markos pasi takarta el előlünk a színpadot, és közölték, nem lehet fényképezni. Először persze nem hittük el, és röhögtünk, hogy na, mekkora művész lett hirtelen a Ganxta Bedőltahitelem Döglégy Zoliból, aki pöpec merci mikrobusszal érkezett, és megvolt a maga embere, aki beállt helyette. De mikor láttuk, hogy a színpad menedzsere milyen lelkesen sürög-forog a zenész körül, és csak a PAFE saját fotósát engedi fotózni, megértettük, hogy a mi agyunk nem ér fel ehhez a zenészi nagysághoz, és hogy nincs itt semmi tévedés, a PAFE valszeg egyetlen* koncertje lesz ez, ahová nem engednek be minket. Mármint a színpadok sorában nagyság szerint a harmadikra - miközben a nagyszínpadon a Vad Fruttik minden manír nélkül teszi a dolgát... Vicces.
A későbbiekben olyat tettünk, amit nem nagyon szoktunk. Ugyanis a tudósító tényleg tiszteli a zenészt, és betartja, hogy a köztük lévő viszony arra az időszakra korlátozódik, amíg az egyik, nem az újságíró, a rivaldafényben van. Amikor kilép onnan, nem zavarjuk. Legnagyobb szerencsétlenségére, Ganxta éppen a mellettünk levő sörpadra telepedett le ifjú barátaival, így nehéz lett volna nem megkérdezni tőle, hogy - pafés szólással élve - mijafasz volt ez. Gyanítom, nagyon idiótáknak tűnhettünk, és ez a mi hibánk, de tényleg, mert a választ az első benyomásához igazította Ganxta, jelesül azt mondta, hogy neki ehhez semmi köze, a szervező döntött így, ő csak egy sittes izé zenész vagymi, teszi a dolgát, a többivel meg nem törődik. Még ezt is készséggel elhisszük, de akkor a szervező is közelít a mi szellemi magaságunkhoz, mert egyszerűen hülyét csinált a pártfogoltjából azzal, hogy iszonyúbazifontos zenészt próbált csinálni belőle, akit csak úgy nem lehet megközelíteni... Mondom, mindezt a sorban 3. színpadon, nem a nagyon... Szasza sokkal jobb fej volt előző nap (Zorall), eszébe nem jutott emberfalat húzni a színpad köré. Kit hová vezet az útja. Van olyan tücsök, amelyik a budiban ciripel, s van a másik, amelyik a színpadon.
Mindegy is. A továbbiakban nagy érdeklődéssel vártuk az est külföldi sztárfellépőjét, a Foreign Beggarst Live-t. Na, kérem, akinek az volt a szíve vágya, hogy a belső szervei leszakadjanak a basszustól, annak tegnap eljött a kánaán. Mi kissé távolabb menekültünk, mert más terveink vannak, beleértve a szervdonorságot is. Őszinte leszek: én még életemben nem hallottam erről a bandáról. Túl sokat nem is fogok ezen túl sem foglalkozni a témával, mert egyszerűen nem éri el az ingerküszöbömet ez a fajta monotónia, amelyet sűrűn meg-megszakítanak a fuckyeah és a jump felkiáltások. Mondta is valaki, hogy bakker, az emberek TUDJÁK A SZÖVEGET!!!, mire annyit tettünk hozzá, hogy azért nem annyira bonyolult az a szövegkönyv, nagyjából másfél perc alatt be lehet biflázni, csak a sorrendre kell ügyelni. Nyilván nem mindegy, hogy a jump előtt vagy után van fuck...
A vendég urak egyébként elismerően szóltak a magyar tengerről, szerintük fucking szép hely a Balaton, és ebben az volt a jó, hogy nem is kellett döngetnünk a mellünket a büszkeségtől, már amúgy is eléggé rezgett az...
A legkirályabb buli azonban mégis a Brains-koncert volt, és nem csak azért, mert a tudósítónak éjfélkor beköszönt a születésnapja, hanem azért is, mert érezhetően ez volt az első koncert, ami fullra beterítette emberekkel a nagyszínpad előtti teret, és mindenki, de mindenki táncolt, bulizott, élt.
Lehet ezt méltósággal és szereptévesztés nélkül is csinálni. Ennyi.
* Azt, hogy a Rudimentalra nem engedték be a fotósokat, a biztonsági szolgálat egyik embere cseszte el állítólag.
Szólj hozzá!