Második napunk már eleve azzal indult, hogy meglátogattuk az elsősegély sátrat. Én még tartom magam, de sajnos az útitársamnak muszáj volt betekerni a bokáját, ahhoz, hogy a hetet átvészelje. Ez a kis kitérő cirka két órás veszteséggel járt, ami alatt már legalább öt pecsétet tudtunk volna begyűjteni. Pech. Hirtelen felindulásból haragudtam a helyi egészségügyi dolgozókra, amiért ennyi ideig kellett várakozni, de aztán amikor meghallottam, hogy milyen állapotban lévő embereket vettek előre a várólistán, azonnal visszaszívtam mindent. Most már inkább sajnálom az ügyeletes orvosokat, és egy cseppet sem irigylem a munkájukat.
Mire végeztünk, gyakorlatilag már mehettünk is az A38 sátorba, ahol újdonsült kedvenceink, a Kensington csapatta. Nem először és nem is utoljára vannak nálunk idén, viszont nekünk még nem volt alkalmunk koncertkörülmények közt találkozni velük. Cseppet elveszettnek éreztük magunkat, mivel úgy tűnt, hogy hazai zenekar lévén a sátorban kizárólag hollandok jelentek meg rajtunk kívül, viszont legalább családias volt a hangulat. Igaz, sokáig nem tudtuk élvezni, mert pont egybeesett a szokásos hét órai partyval a Nagyszínpadnál, amit szerettünk volna végre felhőtlenül élvezni. Megint nem sikerült...
Eddig kettőből nulla a Sziget Party rendezőinek eredménye, pedig ismét nem rajtunk múlt. Úgy rohantunk át a sátorból a Nagyszínpad elé, hogy még lett volna időnk buborékfújóhoz jutni. Gondoltuk mi. Újabb tévedés. Mire átvergődtünk a tömegben, már kiosztották az eszközöket, úgyhogy nekünk csak a látvány jutott. Volna. De még az sem, mivel a tavalyi fújókának csak a termékmintás változatát sikerült előteremtenie a szervezőknek. Ráadásul annak is a gagyi változatát, amit szerencsétlen szitizenek maradék tüdejüket kiköpve próbáltak életre kelteni, de sajnos hiába. A tavalyi gyöngyöző buborékoknak fújtak. Felkészülnek a zászlók! Ha ez sem sikerül, nyílt levélben szólítom lemondásra a Party szervezőit!
Végtelenül sajnáltuk, hogy ezért hagytuk cserben a Kensingtont, de ígérem, hogy az idén még pótolni fogjuk a Hajón. A negatív élményeiket ellensúlyozandó belenéztünk a Quimbybe, bennük legalább nem csalódtunk. Ami viszont utánuk következett, arra a produkcióra én már most kijelenteném, hogy az idei felhozatal legjobb bulija címet simán kiérdemelné! Bár megosztott első hely még lehetséges. ;)
Az angol Florence + the Machine koncertje egyszerre volt zenei, színészi és táncos élménykavalkád. A főszereplő Florence Wlech tulajdonképpen egyszemélyes projektje, és az őt kísérő zenekar csodálatos összhangban működik. Sok szépet olvastam már az élő bulijaikról, de álmomban se gondoltam volna, hogy ez tényleg ennyire magával ragad majd. A hölgy olyan kecses mozdulatokkal táncolta körbe a színpadot, és közben olyan tökéletesen énekelt, hogy az embernek nem volt kedve másfele pislogni, végig azt figyeltük mi történik a színpadon. Közben áradt a szeretet is a nézőtéren, persze külön felkérésre, aminek eredményeként muszáj volt megölelni a körülöttünk tomboló Szitizeneket. Nem tudom, hogy ennek a hölgynek honnan van ennyi energiája, de konkrétan végig ugrálta az egész bulit, és közben egyetlen hamis hang se hagyta el a torkát! Egyszerűen zseniális! Az Isten is színpadra teremtette, és ezzel ő is tisztában van. Aki most lemaradt, bánhatja, mert nem tudom mikor jut el hozzánk újra a csapat, tekintettel arra a tényre, hogy egy Arénát biztos nem töltene meg csak magyar rajongókkal, de azért reménykedem, hogy talán jövőre is be lehet ütemezni valamelyik hazai fesztivál programjába.
És hogy valami jó hírrel is szolgáljak, megszereztük az első pecsétet az útlevelünkbe! Már most jobban állunk ez ügyben, mint tavaly, úgyhogy valószínűleg az idén is bekerülünk a Sziget Köztársaság anyakönyvébe, mint hivatalos állampolgár, azaz Szitizen. ;)
Szólj hozzá!