Egyedüli magyar fellépőként a Romano Drom a Womexen

2019/09/19  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Az idén húszéves jubileumát ünneplő Romano Drom zenekar egyedüli magyar fellépőként koncertet ad a világ legrangosabb világzenei eseményén, a Womexen, amelyet idén ősszel Tamperében rendeznek.

Egyedüli magyar fellépőként a Romano Drom a Womexen

A világzenei expo 1994 óta íródó történetében (1996-ban elmaradt az esemény) eddig egyszer volt magyar város házigazda: 2015-ben Budapest volt a rendező.

A jubileumi, 25. World Music Expót október 23-tól 27-ig tartják a finnországi városban. A Romano Drom október 24-én este mutatja be műsorát a világ minden pontjáról érkező zenei szakembereknek és közönségnek az OffWomex showcase program keretében. (A koncert az NKA és a Halmos Béla Program támogatásával valósul meg.)
   
A Romano Drom zenekar a Womex előtt három héttel tartja jubileumi, 20 éves koncertjét: a kelet-közép-európai régió legjelentősebb világzenei fesztiválján, a Budapest Ritmón áll színpadra október 4-én (jegy csatolva). A különleges produkcióban ott lesznek a csapatban a két évtized alatt felbukkant zenészek, köztük Orosz Zoltán tangóharmonikás, Horváth Kornél ütőhangszeres, Farkas Róbert hegedűs-gitáros, és Franciaországból érkezik Miquéu Montanaro okcitán zenész, aki fuvolán, szaxofonon, tamburinon és tangóharmonikán is játszik. Színpadra lépnek a Romano Drom régi tagjai, zenészei, énekesei, valamint Gazda Bence (hegedű) és a vonósnégyes.

A Kovács Antal énekes, gitáros által alapított és vezetett Romano Drom idei lemezét, a Give Me Wine-t az egyik legismertebb világzenei kiadó, a World Music Network jelentette meg.


A Romano Drom (romani nyelven: a cigányok útja) a magyarországi kortárs roma kultúra egyik legprominensebb képviselője. 1999-es megalakulása óta bejárta a világot Amerikától Dél-Koreán, Norvégián át, Szerbián és Portugálián keresztül Ukrajnáig, napjainkra az egyik legkeresettebb világzenét játszó roma együttessé vált. Kovács Antal egyik alkotója, szereplője a Somnakaj című cigány musicalnek, hárman a csapatból rendszeresen fellépnek az Oláh Gipsy Beats elnevezésű supergroupban. Az együttesben a zenekarvezető mellett Balogh József énekel és gitározik, Kovács Antal Máté dobol, Kovács Krisztián ütőhangszereket szólaltat meg és táncol, basszusgitáron pedig Bordás Péter játszik.

Romano Drom, Womex, NKA

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek