Az Őrölt Nők Ketrece

Ez lesz a 44. Kaláka fesztivál Egerben

2024/06/13  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Az együttes fennállásának 55. évfordulójához kapcsolódó programok egyikeként június 27-30. között 44. alkalommal rendezik meg a Kaláka Fesztivált, melynek idén is Eger ad otthont.

Ez lesz a 44. Kaláka fesztivál Egerben

Ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne. A Kalákán kívül fellép többek között itt majd Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Kacsó Hangával kiegészülő Muzsikás, Szalonna és Bandája, Malek Andrea, Szirtes Edina Mókus és zenekara, a Rutkai Bori Banda valamint a Kerekes Band.

A fesztiválnyitó verskoncertnek a Gárdonyi Géza Színház ad otthont június 27-én este. A "Hangol már a zenekar" című előadáson a Kaláka mellett fellép a Szélkiáltó és a Miskolci Szimfonikus zenekar is.

Másnap ugyancsak külső helyszínen, az egri Uránia moziban közönségtalálkozóval egybekötött vetítésen láthatják az érdeklődők a Kaláka - a Kárpátoktól a Karib-tengerig című filmet, melyet fotókiállítás-megnyitó előz meg és zenés városi séta követ.

A Bródy Sándor Könyvtár ezt követően "Kaláka versnyomozók a nagypréposti palotában" címmel rendez kísérőprogramot, míg június 29-én a Fájdalmas Anya Plébániatemplomban tartják a Lackfi János költővel közösen készített albumukat bemutató, Itt járt a Földön című előadást.

A részletes programbontás itt.

 



Kaláka, fesztivál, Eger

 

 

Szólj hozzá!


Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sötét érzelmek, elektronikus hangzások – új lemezével érkezik Budapestre KOVACS

November 27-én a Barba Negrában lép fel a különleges hangjáról és sötét tónusú dalairól ismert holland énekesnő, KOVACS. A koncerten már a november 13-án megjelenő negyedik stúdióalbum, a Static Tears szerzeményei is megszólalhatnak.

Rekordokat dönt a brit koncertpiac, mégis sorra zárnak be a klubok

A brit élőzenei piac felülről nézve virágzik, alulról nézve lassan elfogy. Miközben a stadionturnék és a nagy fesztiválok rekordbevételeket termelnek, a kisebb klubok többsége alig nyereséges, vagy egyáltalán nem az. Birmingham közönsége most egy vasúti beruházás miatt veszélybe került klubnegyedért vonult utcára – de a...
Új koncertek