Szerdán úgy keltem ki az ágyból, hogy végre átálltam fesztivál-üzemmódba, ami annyit takar, hogy a testrészeim már nem tiltakoznak annyira vadul a rengeteg gyaloglás és álldogálás ellen, illetve, úgy éreztem, egy cseppet sem vagyok álmos. Mondjuk ez az állapot csütörtökre pont elmúlt, de ezt inkább hagyjuk is. Kiérkezve a tett helyszínére, beletörődve konstatáltam, hogy sajnos a beígért locsolóautó még mindig nem találta meg a fesztivált, így maradt az egyre inkább irritáló pormennyiség. És ezt a hagyományt csütörtökön is folytatták a szervezők.
A szerdai és csütörtöki napunk koncert szempontjából igen szegényesre sikeredett, helyette inkább körbejártuk a szigetet, pecsétek után kutatva. Tulajdonképpen három produkcióról érdemes megemlékezni, amiből kettő pozitív, egy pedig számomra az idei fesztivál legnagyobb csalódása. Szerda este a Nagyszínpadon kapott helyet a nálunk először koncertező The Script, akiket évek óta nagyon várok hazai földön. Mint azt már sok éves tapasztalat alapján megállapítottam, az első alkalommal magyar honba érkező fellépők mindig egy kicsit paráznak attól, hogy mi vár rájuk. Nem a balkáni körülményekre gondolok - bár biztos vagyok benne, hogy sokaknak fogalma nincs arról, hogy már jó néhány évszázada elhagytuk a jurtákat, és nálunk is van rendes wc, iható csapvíz és bevásárlóközpont -, hanem inkább arra, hogy vajon tudjuk-e kik ők, ismerjük-e a dalaikat, mennyire vagyunk bulizósak, stb. Az esetek 99%-ában úgy távoznak tőlünk, hogy a fejüket fogják, vajon miért nem jártak eddig magyar földön?
A The Script is így végezte. A kezdeti bizonytalanságot hamar levetkőzték, és amint megtapasztalták, hogy minden dalukat üvöltve énekli a közönség, azonnal átadták magukat a felhőtlen szórakoztatásnak. Florence után nálam ők állnak a második helyen, ami a színvonalat illeti az idei felhozatalban. Illetve, azonnal javítok is, hisz nem sokkal a később az A38 sátorban az általam igencsak kedvelt és a Campuson már kipróbált Enter Shikari tépte a húrokat és szedte darabokra ezt a színpadot is. Én javasolnám, hogy a fiúknak adjunk tiszteletbeli magyar állampolgárságot, hisz ebben az évben összesen négyes, azaz négy!!! alkalommal teszik tiszteletüket. Ebből a két fesztiválos már megvolt, de szeptember 30-án visszatérnek Debrecenbe, míg október első napján a Budapesten is megfordulnak majd. Ez kifejezetten jó hír azoknak, akik nem jutottak ki egyik fesztiválra sem, mert amit a fiúk egy-egy fellépés alatt művelnek a színpadon, azt legalább egyszer mindenkinek látnia kellene.
Csütörtök este a Nagyszínpadon zárt az általam legjobban várt angol énekesnő Ellie Goulding, akinek munkásságát nagyon kedvelem. Izgatottan vártam milyen lesz élőben, és mivel ő is először jár nálunk, reméltem, hogy belead mindent a buliba. Sajnos, a koncert anniyra unalmasra sikeredett, hogy a felénél feladtuk, és inkább átvonultunk a cirkuszi sátorba. Ez később rendkívül jó döntésnek bizonyult. Ellie-nél levontam a szomorú következtetést, miszerint vannak olyan előadók, akiket inkább a rádióból hallgat az ember lánya, de egy komplett élő bulit nem bírna végignézni. Úgy éreztem a hölgynek ez a sokadik kötelező kör, amit meg kellett tennie a turnéja során, és már nagyon unja a saját műsorát. Persze, megpróbálta beleélni magát az előadásba, de az egész annyira személytelennek tűnt. Nem mondhatnám, hogy túl sokat kommunikált a közönséggel, és ha néha megszólalt, akkor is csak a szokásos közhelyek hagyták el a száját. Nem csoda, hogy a kezdetben óriási tömeg a produkció negyedénél feltűnő oszlásnak indult. Ennél jobb igazolásra nem is lett volna szükségem. Megnyugtató volt, hogy nem csak mi szenvedünk látványosan az unalomtól.
A francia Akoreacro újcirkuszi társulat műsora viszont lélegzetelállító volt. Sajnos az előadás alatt képeket nem készíthettünk, de higgyétek el, zseniális volt a program! A 11 fős társulatnál az volt az érzésem, hogy felvételi követelmények elő a volt írva a legalább 10 éves aktív artista múlt, és a minimum 3 hangszeren való zenélési képesség. Emellett tökéletes színészi munkát nyújtottak, és az egész produkció úgy volt összerakva, hogy a közönséget is belevették a játokoba. Én eleve nagyon kedvelem az újcirkuszi műfajt, és ennek hazai helytartóit, a Recirquel társulatot, de azt kell mondanom, látva a franciák produkcióját, van még hova fejlődniük. Ami nekem nagyon tetszett, a különböző hihetetlen akrobatikus mutatványok mellett, hogy élőben zenéltek, és a zenészek egyben artisták is, akik váltogatják egymás közt a hangszereket. Az már csak hab volt a sörön, hogy az előadás végén mindenkit meghívtak egy pohár szomjoltóra a sátor előterében, miközben a társulat tagjai húzták a talpalávalót a mulatozáshoz. Mindenkinek ajánlom, ha arra jár, nézze meg az előadást, ebben biztosan nem fog csalódni!
A hét órai szokásos Partyk közül egyet végre sikerült problémamentesen abszolválnunk. Szerdán a zászlóké volt a főszerep, és köszönhetően a The Horrors valóban horrorisztikusan rossz koncertjének, a Nagyszínpad előtt bőven akadt hely, és így szabad zászló is. Végül fejenként legalább kettővel távoztunk a helyszínről. Csütörtökön a konfettis változatot egyéb okok miatt kihagytuk, viszont arra nem jöttünk rá, hogy miért kellett 5 perccel korábbra rakni a szórást. Sebaj, hátra van még a rumbatök és a leglátványosabb a color party, úgyhogy még van esélyünk a szórakozásra.(Mi igyekeztünk odaérni, hétre. 6.58-kor már csak a porban kacskaringozó papírdarabokat láthattuk. aszerk.)
Közben gyűlnek a pecsétjeink az útlevélbe, már csak 10 van hátra, és mehetünk regisztrálni a bevándorlási hivatalba. ;)
Szólj hozzá!