Ilyen volt az első (és talán az utolsó) Rockfesztivál Budapesten

2017. szeptember 24.  ·   Fesztivál   ·  Zerge

Bármennyire beharangoztuk is ezt a fesztivált, a kedvezményes jegyárusítás meghosszabbításából már sejteni lehetett, hogy nem verik egymást a rockerek a jegyekért a kasszánál. Igaz, a plakátozás sem volt túlpörgetve, én alig néhányat láttam, márpedig hiába akár a legjobb fellépőgárda is, ha az emberek nem tudnak róla.

Fotó: Rockfesztivál Budapest/FB

Pedig tényleg egészen baráti árakon vesztegették a jegyeket, főleg aki elővételben megvette, de még pár nappal a koncertek előtt is 6990 Ft-ért lehetett kétnapos bérletet vásárolni, amiért 14 zenekart tekinthetett meg a nagyérdemű.

Sajnos, mivel az első nap pénteken volt, ami még munkanap, így mi lemaradtunk olyan együttesekről, mint az Auróra (bár őket láttam nyáron kétszer is, és elméletileg ugyanazt a műsort játszották most is) és a Bermuda Rock Band, és a csokis (azaz nem a révészes) Piramisnak is csak az utolsó hangjait kaptuk el már a bejáraton belül a koncerthelyszínek felé tartva (ezúton is köszönet annak, aki lezáratta a Pillangó utcai metrómegállótól a Kincsem Park felé vezető aluljárót, így talán csak 2 km-t kellett gyalogolni az addigi 200 m helyett; fő az egészséges életmód).

Mivel utána viszont épp nem történt semmi esemény legalább fél órán át, volt időnk körülnézni, mi merre található.

Nos, egy valamiből volt kínálat bőségesen: sörből (a bort nem tudom, pálinkák biztosan voltak szintén elég széles választékban, de nem éltünk velük).

Ja, a belépőjegyként szolgáló karszalag a Legenda sörözőkben (ha jól emlékszem) 60 napig beváltható 1 korsó sörre, szóval aki már a kidobásán gondolkodik, ne tegye!

Mindez – mármint a sör – igen változatos árszínvonalon, 1000 Ft fölöttitől az 500 Ft-osig (per korsó persze, ami hol négydecis volt, hol félliteres). Kézműves, hagyományos, többféle magyar és többféle cseh, néhány német, többek közt Pilsner Urquell tanksör, Paulaner Oktoberfest sör (mindkettő csapolva!), valamint ezerféle gyümölcsös, barátnőm nagy örömére, aki a gesztenyés és epres változatokat még napok múltán is dicsérte. De nem volt rossz az áfonyás sem.

Én kis kivételekkel maradtam a hagyományos ízeknél.

Nem volt viszont túlgondolva az étkezési lehetőség, egyetlen ételespulttal kellett beérni, nem is túl kedvező, ha nem is szigetes árak mellett (átlag 1500–1800 Ft/adag). Nem volt épp rossz a kaja, de a választék igen szűkösnek bizonyult. Ennyi volt a több helyen beharangozott gasztrováros meg a street food utca. Nekem valahogy mindkettőről más elképzeléseim voltak, ez gasztrofalunak is nagyon kicsi lett volna.

Az olyanokat, mint a fesztivál honlapján szereplő kocsmai játékok sátra meg extrém kalandpark, meg sem találtuk, persze lehet, hogy csak mi nem voltunk elég kitartóak és körültekintőek. A meghirdetett motoros felvonulásról sajnos, nem tudjuk, volt-e, ha igen, arról bizony lemaradtunk.

Viszont miután már mindent láttunk, benéztünk a kisebbik sátorba, ahol a Firkin ekkor kezdett bele ír népzenére épülő műsorába. Én már láttam őket pár éve a Szigeten az akkor még létező Blues Színpadon, szóval tudtam, mire számíthatok, és bár az ír népzenét úgy szeretem, hogy kb. fél óráig remek, aztán már unalmas, most a társaság miatt végig élveztem a műsort.

Mármint ameddig ott voltunk, jó egy órán át, mert aztán a Beatrice kezdett a nagyobbik sátorban, és átmentünk őket meghallgatni. Ezúttal egy régi (az 1978–1981 közötti időkből származó) Ricse-dalokból álló hosszú egyveleggel kezdett a zenekar, de aztán nagyon sok egyéb zeneszám is műsorra került, nem is csak a saját termésből, hanem többek közt a Republic (Repül a bálna), a Ramones (üss a kölökre a lapátnyéllel/kerítésléccel, hangzott egykor, de hát ki tudta 1979-ben, hogy mi a fészkes fene lehet az a baseballütő, ami az eredetiben szerepel?; ez legalább egyértelmű volt a dolgozó magyar népnek), a Motörhead (Ace of Spades – pedig van több számuk is, bizisten, a Tankcsapda pl. az Iron Fist címűt játszotta vagy 20 éve rendszeresen) és a Bikini számai is (utóbbiaknak Feró legalábbis társszerzője), valamint az István, a király két betétdala is, részben az akkor még Feró játszotta Laborc dala, miszerint nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul, valamint az akkoriban Bill által énekelt Véres kardot hoztam (szerencsémre én kb. pont ezt a kettőt szeretem összesen a teljes zeneműből).

Feróék után hosszú átszerelési szünet, majd a Skorpió következett, valamikor éjfél után lépve színpadra, ugyanazzal a 10 számnyi műsorral, amellyel az Ifiparkban is megörvendeztették a közönséget mintegy két héttel korábban, és amelyről már írtunk.

A koncert után Tátraival beszélgettünk még egy kicsit a színpad mögött, akivel, mondhatni, elég különleges a viszonyom. Amikor megtudta, hogy gitározom már egy ideje, sőt, felléptem (egy Kétforintos dal erejéig) a Bajnok Rock Team-mel is, és tréfából megjegyeztem, hogy egyszer szívesen zenélnék vele is, meglepetésemre azonnal hajlott is rá: „Hát neked, Zerge, ennyi mindenképpen jár.” Nem tudom, hogy megvalósul-e valaha, remélem, egyszer igen, de ez tagadhatatlanul jólesett. Talán majd egy Tobacco Road- vagy egy Cocaine-kíséret szintjén fel tudom venni a lépést, ha a versenyt nem is. (HAJRÁ!-a szerk.)

És (ha egy kellemetlen intermezzót leszámítunk, de ahhoz a fesztiválnak és résztevőinek csak igen érintőlegesen volt köze) így ért véget a pénteki nap, meg persze némi hazagyaloglással a kilométerhiány gyógyítására. Jó kis séta kellemes szeptember éjszakai időben.

Ám mivel a fesztivál kétnapos volt, a szombati napra is megvolt a program.

Sőt, a kelleténél több is, mert ekkor volt a „Budapest egyik legszebb és legzöldebb lakótelepe, a több botanikai és építészeti ritkasággal büszkélkedő” József Attila-lakótelep játszóterén (amely mellett a kiserdőn épp most akarják átvezetni a tervezett – és egyébként valóban nagyon szükséges, Budát végre Csepellel IS összekötő – Galvani híd lehajtóját, valamint korszerűsítés címén lebetonozni vagy közösségi konyhakertnek befogni a fent büszkén említett zöldterületek egy részét a pár hónappal ezelőtt ugyanezen a játszótéren látott tervpályázat hülyébbnél hülyébb, de a kerület vezetése által nagyra tartott, a helyben lakók által ellenben nagyon utált tervei alapján), a minden szeptemberben megrendezett Lakótelepi Mulatság keretében a Mobilmánia koncertje is, amely szintén érdekelt (itt van egyébként egy macskaugrásnyira a Dési művház, ahol egykor régen remek koncertek is voltak, meg itt próbált többek közt a P. Box annó, sajnos, ez már mind elmúlt, de jelenleg az Edda egykori Zsöcije a közönségszervező és technikus; vagy legalábbis tavaly még ő volt, idén nem találkoztunk). És bár emiatt azt előre sejtettük, hogy néhány P. Mobil-számot kétszer is hallani fogunk az este folyamán, azt ekkor még legalább annyira nem tudtuk, hogy lesz olyan nóta, amelyet háromszor is, mint Pelikán József azt, hogy békaemberekkel fog találkozni. Viszont mi vele ellentétben tényleg, a valóságban is. De erről majd később.

Na de hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, kezdjük az elején ezt a napot is.

Notórius későn érkező lévén az Ozone Mama koncertje ezúttal is kimaradt, az egyetlen külföldi, a szlovákiai/felvidéki (magyarlakta) Somorjáról érkezett Rómeó Vérzik műsorát viszont már elcsíptük, ha nem is elejétől. Szerencsére a koncertek úgy voltak szervezve, hogy a két színpad műsora időben csak kismértékben volt egymással átfedésben, azaz szinte mindent meg lehetett nézni-hallgatni, amikor egyik színpadon zene szólt, a másikon akkor folyt az átszerelés.

Koppányék műsora után így pont rázendített a nagysátorban a P. Mobil, vegyítve a régi klasszikusokat a legújabb lemez dalaival. Ezt néztük egy darabig, sőt, a backstage-ben még Mareczky Totó Istvánnal is váltottunk pár szót, és felelevenítettük a 23 évvel ezelőtti közös kocsmázások élményét. Emlékezett. Valamint az is kiderült, hogy kistermetű fotósunkkal járt óvodába és általánosba, és hogy a koncert utáni napon indul vissza Melbourne-be, ahol a rockzenei élet véleménye szerint a nullához közelít, és emiatt irigyli a budapestieket.

Viszont a fent említett Mobilmánia műsorával pont egymásba lógott a Mobil koncertje, ráadásul volt pár kilométer is a két esemény között, úgyhogy Totó színpadra lépését nagy bánatunkra már nem tudtuk megvárni, mert mintegy háromnegyedóra elteltével el kellett indulnunk a Ferencvárosba, hogy meghallgathassuk a régebbi P. Mobil-számokat más verzióban (a Mobilmánia tagjai közt ugyebár három régi Mobil-tag is van, tehát szintén elég autentikusnak mondható az előadásuk), és a régi mobilmániás ismerősök megállapíthassák, hogy az új énekes mára hangban felnőtt a feladathoz, amiben az első vele tartott koncertek alapján kételkedtek.

Sajnos, fentiek miatt, meg hogy még mindig nem tudunk egyszerre két helyen lenni, az általunk egyébként nagyon kedvelt Deák Bill Gyula műsorának már csak utolsó néhány vibrátóját hallottuk, a dupla ékezet felé eltolt hosszú magánhangzókkal, mint blűz meg három őra hűsz, viszont pont elértük a Karthago koncertjét, ahol arra a következtetésre jutottunk, hogy bár Takáts Tamás többször is hangsúlyozta, hogy ez nem egy egykor volt régi zenekar nosztalgiakoncertje, hanem egy folyamatosan működő együttes, új lemezekkel, de míg a régi dalokban csak a szöveg volt helyenként erősen kifogásolható (nagyjából úttörőfogadalom-szintű: Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek, vagy olyan mély értelmű, váratlan fordulatokat feltáró bölcsességekkel, mint Elfogyott a pénzem, és a jó barátok eltűntek vele stb.), addig az újraindulás vagy hosszabb szünet – nevezzük bárhogy – utáni dalok már zeneileg sem igazán fogtak meg bennünket.

A Karthago után kifejezetten felfrissülést jelentett a Junkies koncertje, valaha sokat jártam a bulijaikra, sőt, épp jelen voltam Tokajban, amikor Csordás Tibi helyett Szekeres Andris lett az együttes énekese (és a sokadik doboscserét kivéve azóta is változatlan az együttes alapfelállása, pedig ennek is már lassan 25 éve, azóta is jókat vigyorgok, ha eszembe jut, hogyan beszélt annak idején Szekeres Andris a tornacipős-farmeros harmincasokról…), ám mostanában nem hallottam őket, úgyhogy voltak számomra teljesen ismeretlen dalok is, de azért jó néhány szám került a koncertprogramba a régi időkből, pl. amikor még az azóta felszámolt PeCsa (béke poraira) Sing-Sing Sörkertjében játszottak havonta olykor több szerdán is, és olyan örökbecsű sorokat hagytak a világra, mint hogy „Mindig utáltam az iskolát / Elbassza az ember kiskorát”.

Most az ismerős dalok egy része is kissé másként hangzott, talán az a nyersesség hiányzott már belőlük, mint ami mondjuk még az SX7 lemez idején megvolt, lehet, hogy Andris azóta képeztette a hangját vagy a fene tudja, így sem volt rossz, csak más volt. Mindenesetre nagyon jó koncertnek lehettünk szem- és fültanúi.

A Junkies után ismét a nagysátorba vettük az irányt, ahol a Kalapács együttes láthatóan kissé kapatos tagsága (ezt mondjuk nem is tagadták a koncert alatt sem) adta elő a főleg a Kalapács Józsi életében fontos mérföldköveket jelentő Pokolgép és Omen régi számaira épülő műsorát a lelkes közönség éneke mellett, bár volt olyan nyakban ülő kislány, aki ekkorra valószínűleg már a pokolba (gép nélkül) kívánta az egészet, nem tudom, miért kell 4–5 éves kisgyereket ilyen koncertre vinni, ha láthatóan nem ez a zene a kedvence, ráadásul ugye ekkor már fáradt is lehetett, lévén jóval éjfél utáni az időpont.

És még mindig nem volt vége, a kissátorban maradt egy fellépő, a Rock Fanatic együttes, akik ugyan az első fellépők lettek volna szombaton, de a lóversenyfutamokkal ütköző időpont miatt végül ők lettek a záróbanda, és kiderült, hogy leginkább ismert magyar előadók (P. Box, Piramis, Hevesi Tamás, P. Mobil stb.) számainak többé-kevésbé eltalált feldolgozásával próbálják elérni a népszerűséget.

Nos, ez volt az a fentebb beharangozott alkalom, amikor harmadszor is hallhattuk aznap este a Menj tovább!-ot, ez egészen rendben is volt, de a Hevesi Tamás előadásában (és a Postabank reklámjával) elhíresült Egy életen át kell játszani című dalra valószínűleg csak a szövegíró ismert volna rá, mert sem zeneileg, sem énekben nem nagyon találták el az eredeti változatot. De azért hősiesen végighallgattuk a műsort. Ha már ott voltunk, ugye… Bulizni mindenképp lehetett rá, már amennyire ezt hajnal 2 tájára már igen kis létszámúra apadt közönség igényelte.

Ami a közönséget illeti, a beharangozó cikket azzal zártam, hogy ha ilyen árak mellett sem lesz telt ház, akkor nincs mit tenni, ki kell jelenteni, hogy a magyar rockzene tényleg halott, nincs rá igény, földet rá.

Hát sajnos, úgy tűnik, itt az ideje kijelenteni.

A legnépesebb időszakban is talán ha kétharmados nézettsége volt a fesztiválnak, de inkább erős félházat mondanék, és amint hallottam, a szervezők sem voltak maradéktalanul elégedettek a látogatottsággal, bár erről maguk is tehetnek, mert nem vitték túlzásba a hírverést, én plakátot alig láttam, és a Rádió Rockon kívül médiában leadott hirdetéssel sem nagyon találkoztam. Lehet, hogy a jó bornak nem kell cégér, de úgy látszik, a jó rockfesztiválnak kell(ett volna) reklám.

Mert a fesztivál egyébként jó volt, bár a zenén kívül főleg az italokra fektették a hangsúlyt; az ételválaszték azért lehetett volna bőségesebb és – a jegyárakhoz hasonlóan – talán kicsit barátibb árfekvésű is, hiszen az elég vicces (vagy inkább elég szomorú), hogy a napijegy árának kb. feléért lehetett enni egy adag kaját, márpedig ha valaki kezdéstől zárásig kint volt, az biztosan megéhezett legalább egyszer délután 6 és az éjjel kb. 2–3 órás befejezés közötti 8 órában.

Nem tudom, megrendezik-e ezt a fesztivált jövő szeptemberben is, de ha igen, remélem, tanulnak a gyermekbetegségekből (plakátozás, reklám, kajaválaszték, étel- és egyes sörárak stb.), és azokat javítják, a jó dolgokat (jó zenekarok, hatalmas sörválaszték, egymást nem átfedő koncertek stb.) pedig megtartják, és egészen kiváló rockfesztivál lehet belőle.

Én ennek szurkolok! Ránk férne.

(És csak zárójelben, de esetleg zenekarként 25 évnél fiatalabb, de már nem teljesen ismeretlen együtteseket is meg lehetne hívni. Nem a megújult Eddára gondolok.)

 

Kincsem Park, Rockfesztivál Budapest, fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Paul McCartney koncert lesz Bécsben!

Paul McCartney koncert lesz Bécsben!

Sir McCartney legutóbb azzal vált még híresebbé – ha esetében egyáltalán van még ilyen kategória –, hogy beült James Corden autójába......
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Parádés a vendéglista Quincy Jones budapesti koncertjén

A legendás zenész-producerrel Richard Bona, Dee Dee Bridgewater, és Radics Gigi is fellép, a showman Nic Harcourt lesz július 16-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Agykárosodást szenvedett a Glass Animals dobosa

Joe Seaward kerékpárral ütközött egy teherautó pótkocsijával – írja a 24.hu. Az oxfordi együttes a hátralévő összes idei fellépését lemondta.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek