Jane Goodall is fellép a Szigeten

2019/04/26  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Csütörtökön megtartotta 27. sajtótájékoztatóját is a Sziget csapata, ahol a már ismert zenei csemegéken túl szóba kerültek a kulturális programok, a környezetvédelem és a fesztivál költségvetése is.

Fotó: Disney Parks

Kádár Tamás a fesztivál főszervezője elmondta, hogy 2018-ban a 10 milliárdot is meghaladta a rendezvény költségvetése, de tekintettel arra, hogy a sztárfellépők gázsija évente 20-30 százalékot is ugrik, a tavalyi 1,5 milliárdos nyereséget is visszaforgatják, hogy tartani tudják a lépést a világ legnagyobb fesztiváljaival.

A megnövelt költségvetésnek köszönhető, hogy idén összesen 9 headliner jut a 7 napra, tehát két olyan nap is lesz (Foo Fighters – Twenty One Pilots, Macklemore – The National) amikor egymást után lép színpadra két első számú sztárvendég.

Idei újítás, hogy a Nagyszínpados programok átállási szünetében sem fogunk unatkozni, ugyanis olyan neves meghívott vendégekkel találkozhatunk majd, mint például Dr. Jane Goodall ENSZ békenagykövet és környezetvédő, Emi Mahmoud költő, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövete, és videóüzenetben közvetíti gondolatait Al Gore, volt amerikai alelnök, a The Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója. Téma a körülöttünk zajló társadalmi változások és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünk, melyre ezúton kívánják felhívni a figyelmet.

A tavalyi évben már kipróbálhattuk a karszalagos fizetést, és ez az idén is megmarad, azonban a szervezők az applikációról történő feltöltést még kényelmesebbé tették. Emellett természetesen érintéses (contactless) bankkártyákkal és mobiltelefonnal is lehet majd ugyanúgy fizetni, mint eddig. Idei újdonság a vendégeknek a Fesztivál fiók, mellyel az összes Sziget rendezvény digitális megoldásait tudják használni. Így kényelmesebben és gyorsabban tudnak bármelyik rendezvényre például online vásárolni, karszalagot előre feltölteni. 

Folytatódik a környezettudatos fesztiválozásra való rászoktatás is, hisz a re-pohár mellett a szívószálok eltűnése is kevesebb szemetet eredményezett tavaly. Azok a látogatók, akik mégis ragaszkodnak a szívószálhoz, papírból készült, 100%-ban újrahasznosítható alternatívával szürcsölhetik az italokat. Nejlonzacskót egyáltalán nem lehet forgalmazni, és az ételek kiadásakor lebomló tányérokat és evőeszközöket használnak majd. A fesztiválozók idén is ajándékokért cserébe válthatják be a szelektíven válogatott hulladékot a Green Sziget Centerben. Nem csak a műanyag hulladék mennyiségének csökkentésére, de az eldobott csikkekre is ügyel a Sziget. Idén 50 000 darab mobil hamutartó kiosztását tervezik a fesztivál bejáratánál. A tervek szerint emellett olyan külön PET gyűjtő aktivitások is megvalósulnak, amiket a Sziget partnereivel karöltve végez majd el, ahol a visszagyűjtött PET palackok újrahasznosítását is vállalta az adott partner.

A víztakarékosság is nagy figyelmet kap idén. A fesztivál egy speciális kampánnyal készül a zuhanyzási idő csökkentésére, amit 2018-ban kísérleteztek ki a fesztiválon. Minden zuhanyfülkét takarékos zuhanyzásra felhívó matricákkal látnak el. Ez akár már 20 százalékos vízmegtakarítást is eredményezhet – rajtatok múlik...

A Duna tisztán tartására is fontos szempont. A Sziget önkéntesei naponta tartanak majd közös szemétszedést, hogy a Sziget dunai partszakaszán ne juthasson hulladék a vízbe.
Mindezek mellett a fesztivál idén bevezet egy új étkeztető blokkot, ahol a fenntartható táplálkozás kerül a középpontba. Ebben a blokkban alacsony CO2 kibocsátású ételeket - nem csak a vegán és vegetáriánus, hanem halat és csirkét - forgalmazó helyeket találhatnak a fesztiválozók. Az itt képződött konyhai hulladék a Szigetre kitelepült mobil komposztáló berendezésben kerül majd feldolgozásra, ahol a tervek szerint 100 m3 ételmaradékot, lebomló csomagolást dolgoznak majd fel. A humusz aztán majd az Óbudai-sziget rekultivációja során hasznosul újra.

A kerékpárral érkezőknek jó hír, hogy ingyenesen leparkolhatják a járgányt a fesztivál területén, ahol szerviz is rendelkezésre áll majd a kisebb problémák megoldására. Illetve ugyanitt kölcsönözni is lehet bringákat, ha a városban szeretnétek tekerni.

Kardos József programigazgató elmondta, hogy idén nagy hangsúlyt fektetnek a menekültként Európába érkezett fellépők bemutatására. Ilyen például a szíriai Naïssam Jalal fuvolaművész a Magyar Zene Háza - Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon, valamint a palesztin menekültekből álló 47Soul koncertje az Ibis presents Európa Színpadon. 

A színházi program részét képezi a chilei Marco Layera projektje, amiben 9 tinédzser lánnyal közösen hoztak létre egy előadást, mely a mai fiatal generáció problémáit helyezi középpontba. A dél-koreai Elephants Laugh darabja az előítéletességről, illetve egymás elfogadásáról és megértéséről beszél rendkívül megható és elgondolkodtató módon. Az előadásban a dél-koreai művészek mellett Magyarországon élő menekültek is szerepelnek. Sol Picó spanyol táncos-koreográfus pedig egy olyan helyspecifikus, a Szigetre adaptált előadással érkezik, amelyet 20 fiatal magyar táncossal közösen hoznak létre, és ami a menekültekről, illetve a meneküléssel kapcsolatos tragédiákról szól.

A cirkusz programjában a szórakoztatásé a főszerep, ugyanakkor a fellépők olyan fontos kérdésekkel is foglalkoznak, mint a fogyatékkal élő és ép embertársaink együttműködése. Gyönyörű példája ennek a francia Cirque Inextremiste előadása. A szabadság iránti természetes vágy és a céljainkért való állhatatos kiállás fontossága áll a szintén dél-koreai BONGnJOULE kínai rudas számának középpontjában, akárcsak a francia Le Grand Jeté! óriás karikás kettősének előadásában. Mindkettő a Cirque du Sziget szabadtéri színpadán lesz látható augusztus 8. és 13. között minden nap.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Világzenei Nagyszínpad sajnos végleg eltűnik, viszont jó hr, hogy a tavalyi kínálatból kimaradt Luminárium megújult külsővel tér vissza. Az angliai Architects of Air minden évben újabb csodavilággal örvendezteti meg a fesztivállátogatókat, ráadásul idei épületük, a Daedalum nálunk debütál, így még különlegesebb csemegének ígérkezik. A Daedalum nevét a Dédaluszról, Ikarusz apjáról kapta, aki a minószi labirintus építésze volt. Maga az épület egy 19 tojás formájú kupolából álló labirintus. Bent bolyongva a látogatók két egyedi, csak ebben az épületben látható részletet figyelhetnek meg. Az egyik egy csodálatos szivárványszínű fa, a másik pedig egy tágas, a római Pantheon által ihletett különleges terem.

Az egykori Karaván Sátorból Global Village lett, de megvan még a Hungarikum Falu, a One Love - Afro-Latin-Reggae Falu, a Magyar Zene Háza - Klasszikus, Opera és Jazz Színpad, a Music Box, a Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden, a Lightstage, a Sátor Határok Nélkül, a Múzeumi Negyed, a Ji Csing Labirintus,a GameLandHub, a Sakksátor, a #CinemaHungary - #MoziASzigeten, a TEDxBudapest Salon, a Magic Mirror, az ArtZone, a Before I Die fal, a Sport TV Sport Zone, a Civil Sziget, az XS Land, és bár új heyszínen, de a Tribute Színpad is.

Természetesen elmaradhatatlan, hogy legyen nagy utcaszínházi produkció, aminek az idei fellépői a Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata, akik formabontó Silence, vagyis Csend című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. Előadásuk nyers, testközeli, ősi érzékeinkre és félelmeinkre kiélezett hatásokat ígér, dobokkal és tűzzel – mind a színpadon, mind a közönség soraiban. 360 fokos élmény, rendezett zűrzavar, zene és fény játéka a darab, amit mindenkinek látnia kell! 

Egyik nagy kedvenc helyszínünk a Cirque du Sziget, ahol két éve szerelmesek lettünk a kanadai Cirque Alfonse névre hallgató csapat műsorába, akik egy év kihagyás után új produkcióval térnek vissza hozzánk. Őket a napi program zárásaként egy másik kanadai társulat, a Flip Fabrique Attrape-Moi című előadása követi, mely hat barát történetét meséli el, akik hosszú idő után újra találkoznak. 

Az idei Színház és Táncsátor a korábbi évekhez hasonlóan több színpadon, egész napos programmal várja a Szigetlakókat. A helyszín fellépői a világ négy kontinenséről érkeznek – Dél-Amerika, Ausztrália, Ázsia és Európa válogatott társulatai hozzák el a kortárstánc legjavát a helyszín színpadaira, sokszor az újcirkusz és a képzőművészeti installáció műfajába is kikacsintva. A program - ahogy eddig is megszokhattuk - a nemzetközi társulatok mellett a hazai művészekre is fókuszál, a nagy hírnévnek örvendő táncosok mellett pedig feltörekvő tehetségek is színpadra lépnek.

Ebben az évben is sok-sok meglepő produkció bukkan fel a Szigeten a Sétáló Utcaszínházaknak köszönhetően. Gyakran olyan helyeken és időben, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Előfordulhat, hogy egy modernkori törzsi rituálé közepén találjuk magunkat, vagy éppen egy fergeteges mobil partiban, máskor pedig óriásbábok hívnak mindenkit képzeletbeli utazásra.

Évek óta megunhatatlan, és fix programhelyszínünk a Vándor Vurstli, ahol minden nap szorgosan gyakoroljuk a célbadobást, de emelett bűvész, bábszínház, jósok és jövendőmondók, zsonglőrök, artisták és mindezek megkoronázásaképpen Németország legkisebb óriáskereke várja már megszokott helyén a lelkes törzsvendégeket és a csodálkozó újoncokat. A régi jó vurstli deszkakerítése marad, de belülre nemzetközi mutatványosok egész sora települ, hogy a vásári mulatság még teljesebb lehessen. Velünk lesz egész héten a francia Collectif La Méandre Avion Papier című lakókocsiba rejtett mozija, a katalán The Strange Travel of Mr Tonet lírai szépségű, egyedi kivitelezésű játékarzenáljával, de a szerencsések láthatják Shakespeare remekeit is egészen kicsiben az ugyancsak katalán Micro-Shakespeare tolmácsolásában. A vurstli színpadán Sarkadi Bence, a Di Filippo Marionett és a The Gipsy Marionettist, valamint bábjaik adják egymásnak a világot jelentő deszkákat.

Idén is elindul a Mission: Love Revolution játék, ahol a jelentkező csapatok egy hónapig teljesíthetnek feladatokat a Föld védelmének és jobbá tételének jegyében. A résztvevők egyéni, névre szóló pólót kapnak, és meghívják őket egy közös reggelire a Sziget VIP-ben, így lehetőségük lesz megismerni egymást, és új barátságokat kötni. A legtöbb pontot elért csapatok pedig elkülönített saját kemping részt nyernek a fesztiválon, faházakkal, közösségi térrel és napi meglepetésekkel. Tavaly több mint 40 ország összesen 170 csapata 750 feladatot teljesített a játék során. Építettek, újrahasznosítottak, fákat ültettek, segítettek embertársaiknak, és bebizonyították, hogyha összefogunk, akkor sokkal többre vagyunk képesek. A játék április 26-án indul.

Sziget, fesztivál, 2019, koncert, színház, cirkusz, Love Revolution, Jane Goodall

 

 

Szólj hozzá!


A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön...

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.
Új koncertek