Szombat lévén számítani lehetett arra, hogy a dolgozó nép leteszi a lantot, illetve az iskolapadból is átszállingóznak a fiatalok egy kis fesztiválozásra. Már a helyszín felé vezető földúton is jóval többen bandukoltak befelé, mint az elmúlt két napban, és a taxik most már nem csak hazafelé szállítottak megfáradt bulizókat.
A szokásos motozás után a nagyszínpad felé vettük az irányt, ahol épp a Kowalsky meg a Vega szórakoztatta verőfényes napsütésben a korán érkezőket. Nem sokkal később a friss Nagy-Szín-Pad győztes Mary Popkids olvadozott a nagysátorban, ahol a hangosítás hiányosságait továbbra is a füstölő teljes fokozatra állításával próbálták orvosolni. A Kiscsillag már naplementében lépett a nagyszínpadra, és ekkor kezdtem érezni, hogy ezen a napon bizony már meg kell küzdeni a tömeggel. A szombati nap első igazi fullos koncertjét a Belga produkálta a nagysátorban, akik ezúttal is hozták megszokott formájukat (és öltözéküket). A három testőr buliján gyakorlatilag mindenki énekelt és táncolt, aki még befért a sátorba, a fiúkat pedig semmi nem tudta kizökkenteni a szerepükből.
A metálsátorban a keményebb hangzást kedvelőknek ünnepnap volt a szombat, hisz az Uzipov, a Mobilmánia feat. Vikidál Gyula, a Blind Myself, a Fish!, és az Insane dübörgött kifulladásig. A Blind Myself-nek nem jutottunk a végére, hisz rohanni kellett vissza a nagyszínpadhoz a Quimby kezdésre, mert a rend szigorú őrei még mindig tartották a 3 dalnyi fotózási lehetőséget. Amint letudtuk a „munka” részt, hátrébb vonultunk, és ekkor lepődtünk meg igazán, hisz az emelkedőről láttuk át tisztán mennyi ember gyűlt össze erre a bulira. Nemhiába írtam a parkos nullás koncert után, hogy van, amit nem érdemes kihagyni. Úgy tűnt ezt nem csak én gondolom így, hisz a tömeg szemmel láthatóan jól szórakozott. Ezt a koncertet mi is végigtomboltuk, egyszerűen nem tudtunk elszakadni, annyira húzott magával a zene, és a hangulat.
Akkor még úgy tűnt, ez ki fog tartani az idei év egyik sztárfellépőjének Biffy Clyro-nak koncertjéig. Tévedtünk. Úgy tűnt a közönség egy része inkább átment a PUF fellépésére a nagysátorba, a másik része már a metál sátoros Fish! bulira készült, a többiek meg kóricáltak valahol a pusztában. Mindenesetre Biffyéknek be kellett érnie a Quimby közönségének cirka felével. Mivel és a tavalyi szigetes produkcióról csúnyán lemaradtam, ezért úgy gondoltam, most mindenféleképpen pótolnom kell a hiányosságom. Vagyis az elején gondoltam így. Aztán ahogy haladt a produkció, rá kellett jönnöm, ezt nem nekem találták ki. De úgy is fogalmazhatnék, hogy nem a PAFE közönségének találták ki. Sajnos még az a hányad sem szórakozott felhőtlenül jól, akik kivárták a kezdést (ami persze megint nem stimmelt az előre kiírtakkal, de ilyen apróságokkal már nem foglalkoztunk). Nekem túlságosan erőltetett volt, a félmeztelen gitárosok látványa pedig cseppet sem pótolta a hiányosságokat. Kicsit olyan érzésem volt, mintha maguknak énekeltek volna, nem is a közönségnek, ezáltal nem kerültünk közel egymáshoz. Kicsit csalódottan távoztunk, de tudtam, hogy lesz még egy jó buli, amit semmi pénzért nem hagytam volna ki.
Kedvenc Halacskáink (Fish!) még sosem okoztak csalódást, ha bulizásról van szó. Most is sikerült bebizonyítani, hogy mindent megtesznek a közönség szórakoztatásáért. Még az apró technikai bakikat is elsütik egy kis viccelődéssel, így tulajdonképpen olyan érzése van az embernek, mintha az is a műsor része lenne. Nem csoda, hogy a szombati nap harmadik fullos előadása az ő nevükhöz kötődik. Annyian voltak a sátorban, és úgy ugráltak az egész koncert alatt, hogy komolyan kezdtem azon gondolkodni, vajon mennyit bír a padlózat. Szerencsére legalább ezzel nem volt gond a fesztivál alatt. Az utánuk következő Insane bulijára már megfáradt a közönség, és a Cloud 9+ sem tudta überelni a Belga nézőszámát, de mindkét koncert rendben lezajlott.
Hazafelé botorkálva a földúton megállapítottam, hogy a lábaim képesek külön életet élni. Szó szerint vak sötétben bandukolva igazából fogalmam se volt merre van az egyenes, de a lábaimba beépített GPS gond nélkül hazatalált úgy, hogy én közben már félig aludtam. Hát igen, a fesztivállétnek is megvannak a maga szépségei. És még nincs vége…;)
Szólj hozzá!