Kemény zenékkel indít a 2020-as FEZEN

2019/12/20  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Örülhetnek a metálrajongók a FEZEN év végi villantásának, ugyanis a 2020-as idényben már biztos fellépőként könyvelhetünk el három nagyágyút. Bár a szervezők ígérete szerint ez a szám növekszik majd és a stílus is bővül, jövőre is színes felhozatallal kívánják becsalogatni a közönséget, ami azt jelenti, hogy biztosan kapunk legalább egy retró sztárt is a csomagba.

Fotó: Fezen/FB

A következő évben július 29. és augusztus 1. között látogathatunk majd el Székesfehérvár nagy múltú rockfesztiváljára, aminek helyszíne változatlanul magyarország első amerikaifutball-pályája és annak környéke lesz.

Bár a FEZEN annak idején a rock és metál fanok mekkája volt, most már évek óta szinte minden stílus képviselteti magát. Ennek az ős-FEZENesek nagyon nem örülnek, de lassan hozzászoknak, hogy a két egymás mellett lévő nagyszínpadon szinte percre pontosan váltják egymást a zúzós metál képviselői, és a mai - vagy akár retro - pop hazai és nemzetközi kedvencei. A most bejelentett három fellépő a keményebb zenét kedvelőknek okozhat örömöt, hisz olyan népszerű zenekarok adnak majd koncertet, mint az Anthrax, az Amon Amarth vagy a Death Angel.

A 2020-as FEZEN első napján érkezik Székesfehérvárra az Anthrax. A thrash metal nagy négyesének egyik nagyágyújaként nem szorul bemutatásra. A New Yorkból induló zenekar közel tizenegy stúdióalbummal és több mint tíz millió eladott lemezzel a háta mögött érkezik a fesztiválra július 29-én, szerdán. 

Szintén a nyitónapon érkezik a viking metál egyik jelentős csapata, az Amon Amarth. A dallamos death metal zenét az északi mitológiával ötvöző svéd alakulat több mint 30 éve járja a világot, és készít lemezeket. És az Amon Amarth tipikusan olyan "termék", aminek jót tesz a kor: mára igazi fesztiválkedvencekké váltak, Európában és a világ számos pontján találkozhatunk velük a legnagyobb eseményeken.  

Az Anthraxhez hasonlóan szintén Amerikából érkezik a Death Angel. A San Fransisco közelében alakult banda 10 év kihagyással 1982 óta koncertezik és készíti az albumokat Mark Osegueda énekes vezetésével. A FEZEN-re lehet, hogy friss Grammy-díjjal a zsebükben érkeznek, hiszen idei albumuk címadó dalát jelölték a 2020 januárjában kiosztásra kerülő rangos zenei díjra, a "legjobb metálteljesítmény" kategóriájában. Persze az igazi elismerés mindig a közönségtől jön, Magyarországon 2020. augusztus 1-én, a FEZEN zárónapján találkozhatunk velük.

FEZEN, fesztivál, 2020, koncert, Anthrax, Amon Amarth, Death Angel, metal, rock

 

 

Szólj hozzá!


Kezdésnek ez több mint jó VOLT

Kezdésnek ez több mint jó VOLT

Két fesztiválmentes év után sikeres 5 napot tudhat maga mögött a Volt teljes stábja. Bár kicsit rögös volt az út, hisz az utolsó pillanatban is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Az Iron Maiden elhozza Budapestre a Legacy Of The Beast-showt

A Legacy Of The Beast elnevezésű turné indulása óta a zenekar közel kétmillió rajongónak játszott a világ 39 országában, beleértve a százezer fős Rock In Rio fesztiválfellépésüket is, Brazíliában. Most Magyarországra is elhozzák a show-t.

Nyár, plázs, koncertek Óbudán

Az Óbudai Nyár elnevezésű, több mint két hónapos rendezvénysorozat már elkezdődött, és egészen augusztus végéig tart majd különféle programokkal, koncertekkel, Piknik Mozi előadásokkal. Ismét lesz ingyenes Lupa-nap (csak a kerületieknek), és újra nyit a Római-parti Plázs is.

Feszes és büntető: novemberben jön a Volbeat!

A dán rock'n'roll lázadók bejelentették Servant Of The Road elnevezésű világkörüli turnéjuk 32 állomásos európai szakaszát, amelyen – a kontinensen – a Skindred és a Bad Wolves melegíti majd be a közönséget. November 5-én érkeznek Budapestre, a Barba Negrába.
Új koncertek