Két magyar fesztivál is bejutott a nemzetközi párkeresőbe

2020/08/07  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Sosem volt még ilyen fontos a nemzetközi hálózatok kiépítése, mint a mai, koronavírus-sújtotta zenepiacon. A MOST projekt azt tűzte ki célul, hogy befűzze a Balkán muzsikáját is a nemzetközi zenei szőttesbe.

Fotó: Művészetek Völgye

A régió mára színes és izgalmas közeggé nőtte ki magát, világszínpadra viszont – összeköttetések és menedzsment híján – alig jutnak el a tehetségek. De majd most!

A Kreatív Európa Program támogatásával megvalósult MOST négy kategóriában hirdetett nyerteseket: 10 zenészt és zenekart karolnak fel, 26 fiatal bookert és menedzsert képeznek tovább, párokba állítottak 10 nyugati és 10 balkáni fesztivált, akik közt mentorok segítik a zenészek és erőforrások cseréjét, és kiválasztottak 10 olyan városfejlesztési projektet is, ami a zene városi életben betöltött szerepét szeretné erősíteni.

A fesztivál-csereprogramban a szervezők párokba állnak, így tapasztalatokat és művészeket tudnak cserélni egymás közt. Két magyar fesztivál is bejutott: részt vesz a programban a kapolcsi Művészetek Völgye, ők az észak-macedón D Festival párja lesznek, valamint a szolnoki Örökség fesztivál is, akik a román Outernational Days-zel dolgoznak majd együtt.

A "Balkán zenéje" kifejezésre sokak szeme előtt még mindig rezesbandák és harmonikások jelennek meg – ezen a képen fog változtatni minden szándékuk szerint a MOST-ot alkotó 9 partnerszervezet, köztük a budapesti Hangvető.

A projektbe bekapcsolt zenészek közül páran az idén Budapesten megrendezett WOMEX 2020 világzenei kiállításon is fellépnek majd október 21-25. között.

Hangvető, MOST projekt, Balkán, nemzetközi kapcsolatok, Művészetek Völgye, Örökség fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek