A második napom leginkább a rohangálásról szólt. Mire kiérkeztem, a Nagyszínpadon már az Anti Flag produkálta magát, a szép számban összegyűlt punk nemzedék nagy örömére. Ők sem mai gyerekek, de ettől függetlenül még mindig hatásos amit a színpadon művelnek.
Sok időm nem volt gyönyörködni bennük, mert az A38-on Brody Dalle kisasszony igyekezett elhalászni a nézőket a többiek orra elől. Rockos hangzás, erős gitárral, de nekem valahogy egysíkúnak hatott, így inkább átrobogtam a Petőfire, ahol a Riddim Colony mozgatta meg a népet a fesztiválokon mindig nyerő raggae muzsikával.
Még mielőtt nagyon belemerültem volna a nyugalmas ringatódzásba, kapkodhattam a lábam vissza a Nagyszínpadhoz, ahol régi kedves ismerősként köszönthettük a totál őrült Ska-P csapatát. Na itt aztán le is ragadtam egy órára. Aki járt már valaha koncertjükön, az pontosan tudja, hogy két dolgot lehet csinálni a bulijukon: táncolni és röhögni. Meg ezeket keverni. Nincs az az emberi lény, akinek a ska muzsikára ne indulna be a lába, ráadásul ezek a fiúk tényleg zakkantak. Azon túl, hogy már ránézésre is fura figurák, előszeretettel játszanak rá erre az imidzsre. A pápának öltözött sátáni alak, a "Killer" feliratot viselő, nadrágjában hosszú "lécet" mutogató alak, vagy az óriás biztosági őrnek öltöztetett báb, alapkellék náluk, de ha csak szimplán az arcmimikájukat nézi az ember, már attól dob egy hátast. Mindezt összegyúrva annyira szórakoztatóvá teszi a produkciót, hogy észre sem veszed mennyi időt töltöttél el őket bámulva. Nálam tegnap ők vitték a pálmát.
A nap kettes számú fénypontja a tavaly már kipróbált lufireptetés volt, ami most is komoly kihívásnak ígérkezett a szervezők részéről, ugyanis amint elterjed a híre, hogy jönnek a lufik szép nagy csomagban, az emberek azonnal megvadult állatként vetik rá magukat a "prédára", így igazából annak, aki a koncerten elöl csápolt az imént, esélye sincs hozzájutni. Ez az idén is így történt, és én egy picit keveselltem a lufik mennyiségét, de ne legyünk elégedetlenek. Az ötlet remek, a buli pedig tényleg élvezetes. Gyönyörű látványt nyújt amikor egyszerre emelkednek a magasba a színes gömbök. (Ma újdonságként zászlókat fogunk lengetni. Kíváncsian várom ebből mi fog kisülni.)
A lufik után nem sokkal lépett a Nagyszínpadra az est sztárja a QOTSA, akik már szintén nem először járnak nálunk. Bár jóval kevesebben voltak kíváncsiak rájuk, mint egy nappal előtte a Blinkre, de ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy tegnap már minden fronton támadtak a zenekarok, így megoszlott a tömeg. Szép band, jó banda, de nekem ettől sem remegett meg a lábam, úgyhogy egy idő után inkább átnéztem az A38 sátorba, ahol viszont új kedvencre bukkantam a német énekes-rapper Casper személyében. Nem mondhatnám, hogy eddig túl sokat tudtam volna a fiatalemberről, de amilyen bulit lenyomott a sátorban, az tiszteletreméltó. Tulajdonképpen az indie, az alternatív, a punk és a rap keverékével játszadozik nagyon is hatásos módon. Remélem még visszatér hozzánk, és addigra aprólékosan áttanulmányozom az életművét.
Mindeközben a Petőfin a Magashegyi Underground koncertjére is szép számmal érkeztek rajongók, és bár Matyi gitárja egy kicsit hangosabban szólt a kelleténél, egy idő után ezt a problémát is sikerült megoldani.
Irány vissza az A38-ra, ahol egy kis cserének köszönhetően a Jiimmy Eat World előrébb került a műsorban. Ők viszont tényleg először jártak nálunk, és ennek többször hangot is adtak. Kíváncsi voltam mit tudnak élőben nyújtani, és igazából nem csalódtam.Ez volt második koncert aznap, amit egészében végignéztem.
Később bekukkantottam még a Petőfibe, ahol a 30Y zenélgetett, és bár imádom őket, annyi minden látnivaló van kint a Szigeten, hogy ezúttal inkább továbbléptem.
Én kérek elnézést az elektronikus zenét kedvelőktől, de Deadmau5 nálam totálisan kimaradt, így erről nem tudok nyilatkozni. Azt viszont nem volt nehéz észrevenni, hogy 23 óra után indul be igazán az élet, és mivel a Nagyszínpadon innentől csend honol, így mindenki elindul valami más programot keresni. A legegyszerűbb - vagy legalábbis annak tűnik - az A38, ahol a The Bloody Beetroots ügyeskedett a lemezjátszók mögött. Alapjáraton messzire elkerültem volna a helyszínt, viszont amikor megláttam az oldalsó kijáratokon bekukkantva, hogy mi folyik a sátorban, földbe gyökerezett a lábam. Ha azt mondom, hogy fullos volt a sátor, még akkor is keveset mondok. Szó szerint a csilláron is lógtak az emberek, vagyis ebben az esetben a tartóoszlopokra másztak fel, és annak ellenére, hogy a hivatalos bejáaton már senkit nem engedtek be, az oldalsó kijáratokon vérre menő küzdelmet vívtak a biztonságiak a bejutni akaró fiatalokkal. Még a felállított kordonokat is rendre megpróbálták lebontani, ami számomra érthetetlen reakció, hisz a szervezők arról is gondoskodtak, hogy a kint rekedtek a szemközti kivetítőn élvezhessék a bulit. A sátorban uralkodó állapotoknak köszönhetően egy időre fel is függesztették a bulit, és addig nem is folytatták, míg az oszlopokról le nem másztak az emberek. Félelmetes látvány volt az egész, remélem több ilyenben nem lesz részünk.
Amikor kicsit csillapodott a helyzet, és én is magamhoz tértem a sokkból, akkor vettem észre, hogy a szemközti füves területen az utcaszínház is kezdetét vette. Sajna a nagy részéről lemaradtam, de amit láttam, az arra ingerel, hogy valamelyik este repetázzak. Csak odaérjek kezdésre...
Levezetőnek még tomboltam egy kicsit a Tribute színpadnál régi kedvencem a Faith No More dalaira, hazánk népszerű zenészeinek köszönhetően, aztán elindultam hazafelé, hogy kipihenjem, és feldolgozzam a látottakat. Az éjszakai (telehányt) buszon elkaptam egy beszélgetést 3 munkába induló sofőr közt, akik viccelődve mesélték egymásnak élményeiket a szigetlakókkal, és hogy rendkívül segítőkészen tudják útba igazítani a külföldieket azzal a mondattal, hogy ő csak egy sofőr, nem információs pult. Van még hova fejlődnünk...
Szólj hozzá!