Már az Irie Maffiának is van saját fesztiválja!

2018/07/03  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Saját fesztivált szervez Palkonya Hangja elnevezéssel az Irie Maffia; az idén először megvalósuló, augusztus 10-től 12-ig tartó rendezvényen zenei és gasztronómiai programokkal várják a látogatókat.

Fotó: Irie Maffia/FB

Élő Márton, az Irie Maffia vezetője, a fesztivál főszervezője azt nyilatkozta, hogy szerettek volna egy olyan rendezvényt létrehozni, amely az ő zenei világukat, zenei ízlésüket tükrözi. "Szeretnénk ezt és a fesztivál helyszínét, Palkonyát, Magyarország egyik legszebb teleülését is megmutatni a közönségnek" – mondta.

A rendezvény családias jellegű lesz, így maximum 2000 vendéggel számolnak. Az eseményre a világ minden tájáról érkező zenészek többek között dél-amerikai cumbiát, afrobeatet, reggae-t és hiphopot játszanak.

Élő Márton elmondta: a faluban a nagyszínpadon többek között fellép a perui Los Mirlos és a magyar cumbiazenekar, a Los Orangutanes. A második napon az Irie Maffia mellett ghánai és amerikai hip-hop előadók, Worlasi és Akua Naru lépnek fel. Az utolsó napon, vasárnap a Kéknyúl, a The Qualitons és a The Mabon Dawud Republic zenekar hallható.

További információ a fesztiválról a www.palkonyahangja.hu oldalon található.

Irie Maffia, fesztivál, Palkonya Hangja, kisfesztivál

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek