Még idén sem lesz szüreti buli Szekszárdon, lesz helyette őszi fesztivál!

2021/09/10  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Igazából már nem tudjuk követni, hogy mit miért és mit miért nem rendeznek meg, jelen esetben a tolnai megyei székhelyen úgy döntöttek, hogy a hagyományos szüreti napok helyett – a járványhelyzet miatt visszafogottabb programmal – rendezik meg a Szekszárdi Őszi Fesztivált szeptember 16. és 19. között .

2019-ben ez még így nézett ki (Fotó: Babits Mihály Kulturális Központ)

"A jelenlegi szabályozás alapján zenés-táncos rendezvényeket ugyan létszámkorlát nélkül lehet tartani, ám ezeket csak védettségi igazolás birtokában lehet látogatni. A 60-70 ezer főt vonzó Szekszárdi Szüreti Napok esetében viszont megoldhatatlan feladat elé állítaná a szervezőket a védettségi igazolások meglétének maradéktalan ellenőrzése, ezért döntöttek a módosítás mellett, erre reagálva sokan csalódásuknak adtak hangot a közösségi médiában, hiszen több országos díjjal is elismert Szekszárdi Szüreti Napok nem egy "szimpla név". Ám hogy megfeleljenek a törvényi rendelkezéseknek, illetve hogy ne csorbuljon a Szekszárdi Szüreti Napok programsorozat nívója, az idén még nem tartják meg a rendezvényt a megszokott formában –– írta még júniusban a Tolna megyei hírportál.

A Szekszárdi Őszi Fesztivál fő helyszíne a Béla király tér lesz, ahol három színpadon rendeznek koncerteket és előadásokat.

A négynapos fesztivál nagyszínpadán mások mellett koncertet ad a KFT,  a Rudán Joe Band és Kalapács József, a Muzsikás, a Magna Cum Laude, az idén 25 éves Csurgó zenekar és az Ismerős Arcok, de fellép Korda György és Balázs Klári, valamint Szekeres Adrienn is. Újdonság, hogy lesz fröccsterasz, amelynek műsorán egyebek közt a Blues Travel Band, a pécsi Band Of Streets és az Alisca Brass Band szerepel.

A rendezvényen a hagyományos borudvar helyett nyitott pincék várják a közönséget, 27 pincészet és egy pálinkaház 19 helyszínen kínálja borait, párlatát.

A Béla király téri programokon védettségi igazolvánnyal lehet részt venni, a kordonokkal elkerített téren ötezren lehetnek jelen; a pincék védettségi igazolvány nélkül is látogathatók.

 

Jön a Borfesztivál – hetven pincészet, minden nap koncertek!

 

Egy Ikarus 311-es is forgalomba áll a vácrátóti szüreti mulatságon


 

Szekszárdi Őszi Fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek