Mondjuk ki: a Sziget nem magyar fesztivál

2018/04/19  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

S ha kimondtuk, béküljünk is meg vele, mert cserébe kapunk egy immáron komoly hírnévvel rendelkező, színvonalas és továbbra is ugyanúgy szerethető európai fesztivált.

Mondjuk ki: a Sziget nem magyar fesztivál
Mondjuk ki: a Sziget nem magyar fesztivál

Milliószor végigmentünk már azon a kérdésen, hogy ez a Sziget már nem az a Sziget. A nosztalgiának lassan vége, a sebeinket rommá nyalogattuk. A Hajógyárin augusztusban már egy egészen más képződmény fogadja az emberek tízezreit, mint 20-25 éve. Mint ahogy a világ is más, mi is mások lettünk. Főleg öregebbek, legalábbis, ami a morgós generációt jelenti. Ez már a fiatalok fesztiválja – vendégként nyilván szívesen látnak minket is, de nem a mi igényeinkhez passzintják a kínálatot. Ez van.

Az európai jelző pedig nem pusztán a színvonalára utal, hanem arra is, hogy a kontinens számos országából érkeznek szitizenek az egyhetes köztársaságba, sőt, lassan már többen vannak, mint a bennszülöttek. Egyébként az 5 napos bérletek már el is fogytak és a Mastercard-Sziget Diákprogram keretében árusított jegyekből is már csak korlátozott számban lehet kapni. A tavalyi tesztmenet után idén is lehet kapni a 3 napos bérleteket – ezeket leginkább a hazai látogatóknak szánják –, bármely, egymást követő három napra. Mondjuk, ezek száma is véges, feltehetően az árusítást is jóval a fesztivál előtt le kell majd állítaniuk.

A beléptetési rendszer nem változik, marad a szkennelés és a fokozott ellenőrzés – ennek tavaly semmiféle hátrányát nem láttuk. Ha megőrizted a Festipay kártyádat, akkor a Sziget szempontjából nyugodtan eldobhatod, bár télen jól jöhet, ha hirtelen nincs mivel havat kaparni a szélvédőről. Egy csuklómozdulattal fogsz idén fizetni, mert a karaszalagba fűzik bele a fizetési eszközt, amely feltölthető lesz készpénzzel és applikációval egyaránt – ez utóbbi esetében az app a 300 forint feletti maradékot automatikusan visszaküldi a számládra.

Az ökolábnyomunk mérsékelésére szolgál, hogy továbbra sem lehet majd nejlonzacskót forgalmazni a Szigeten, illetve tilos a szórólapozás. Aprónak tűnő, de fontos lépés, hogy a vendéglátóegységekben csak on demand, azaz kérésre adnak majd szívószálakat. Mi biztos kifeszítenénk egy tyúkhálót, olyan drótosat, jó hosszút, hogy a szolgálatát betöltött szívószálakat be lehessen fűzni a lyukakba: remek látványt nyújtana a szőttes a hét végén!

Ami idén új elem, de több fesztiválon már rutin: Re:pohárból iszunk majd. Arra emlékszik még valaki, amikor az összegyűjtött poharakat be lehetett váltani mindenféle cuccokra? Komplett tornyokkal közlekedtek a fiatalok... A visszaváltható módszerrel a becslések szerint 1,5 MILLIÓ  földön heverő plasztikpohárral lesz kevesebb, és ez bazijól hangzik. Az idei évben először EcoKempinget is nyitnak a környezetvédelem iránt elkötelezett kempingezőknek. Itt napelemes vízmelegítéssel, víztakarékos vécével, közösségi étkező- és tartózkodó helyekkel, illetve egyéb környezettudatos megoldásokkal várják a látogatókat. Szintén újdonság lesz 80 db vákuum-öblítéses vécé, amikkel 85%-os vízmegtakarítás érhető el. 10.000 darab zsebhamutartót is kiosztanak, az étkezőhelyek pedig csak lebomló tányérokat és evőeszközöket használhatnak.

A tavalyi bevallottan egy béna line-up volt, bár akadtak izgalmas pillanatok még így is. Zeneileg is. Idén nemcsak a szerencse kedvezett a programszervezőknek, vagyis az, hogy sikerült a Szigetet betuszkolni a híres és felkapott előadók nyári turnéjába, hanem a pénztárca is vastagabb lett, amiből a gázsit kifizethetik. Mintegy egymilliárd forinttal.

Augusztusig van idő, szép sorban végigmegyünk majd a Sziget programján a különböző műfajok szempontjából. Már el is kezdtük a nagyszínpadosokkal, ebben a témában már van 3 cikkünk is.

Ki is az a Kendrick Lamar?

 

A világ leghíresebb képzelt barátai

 

A melankolikus pophimnuszok királynője, Lana Del Rey

 

A Sziget Köztársaságban augusztusban kitör a forradalom: az idei Szigetet most nem a gerappa és a kicsi sárga tehén fémjelzi, hanem a Love Revolution, ami nem azt jelenti, hogy mindenki mindenkivel, hanem azt, hogy a napjaink társadalmát izgató és mozgató értékek, feladatok kerülnek a középpontba minden szinten és helyszínen, olyanok, mint az ökoszisztéma megóvása, a környezettudatos fogyasztás és életmód, a klímaváltozás, a rasszizmus elleni küzdelem, a tolerancia, a nacionalizmus és multikulturalizmus, a migráció és az integráció. A Sziget mindig is a béke szigete volt – bízunk abban, hogy sikerül ezt a szakaszt egy hétnél sokkal hosszabbra nyújtani az emberek életében.

Peace & Love!


 

 

Szólj hozzá!


A világ egyik leghallgatottabb zongoristája a MOMkultban ad koncertet

A világ egyik leghallgatottabb zongoristája a...

A holland Joep Bevingnek közel két és félmillió hallgatója van havonta a Spotifyon, ez talán annak köszönhető, hogy szerzeményeiben a kortárs...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Kinek az éve lesz 2025? Pillanatképek a Carson Coma koncertjéből

A számos siker és sok zenekari veszekedés után ismét összeállt a Carson Coma, hogy együtt ünnepelje közönségével az 50 éves jubileumot.

IDŐPONTVÁLTOZÁS: Ingyenes hétvégével és sok zenével jön a Lupa

Döbbenetes: mintha most lett volna, amikor a megnyitón jártunk... Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Lupa Beach. Az eredetileg május 30-án induló nyitóhétvégét a szervezők egy héttel későbbre halasztották, de akkor sem kell majd belépőt fizetni.
Új koncertek