Szécsi Pál 80

Negyedszer is a blues műfajé a Kobuci: jön az Óbudai Blues Fesztivál

2018/07/20  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A blues nem más, mint életérzés – vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri. A magyar zenekarok mellett hallhatjuk többek között a texasi James and Blacket, a kortárs blues világviszonylatban is egyik legfontosabb előadóját, Ian Siegalt és a holland T-99-et.

Negyedszer is a blues műfajé a Kobuci: jön az Óbudai Blues Fesztivál

 

Ne tessenek megijedni a blues-tól. A "lelépett a csajom, jaj"- keretet azért bőven túllépte már a műfaj: legnevesebb előadói ma már jóval szélesebb zenei világból merítenek, mint azt elsőre gondolnánk. Jó példa erre Bruce James és Bella Black 2011-ben alapított duója, a James and Black. New Orleans, Texas és Memphis zenei hagyományaiból merítenek, ám jóval túl is lépnek azon: a soul, a blues és a hiphop egyedi hibridjét hozták létre. Az általuk „Guerilla Soul”-ként nevezett műfaj a két énekes hangjára, a billentyűs hangszerekre és az erős dalszövegekre épít. Az eredmény egy táncolható, ritmusos bulizene, melynek Bella hangja olykor Nina Simone-i színezetet ad.

Július 24-én a Kobuciban őket a világ egyik legjobb hangú fekete blues énekese, Big Daddy Willson követi. A funk, a soul, a gospel és a country gyökereit a bluesban újragondoló mester élete és zenéje elválaszthatatlan egymástól. Észak-Karolinában született egy nagyon szegény családban, így a társadalmi ranglétra aljáról küzdötte fel magát a világhírig. Pályáját gospel énekesként kezdte, de egykor nehézsúlyú bokszolóként is komoly sikereket ért el. A bluest feleségének és Németországnak köszönheti, pedig szinte a bőröndjében hozta magával a műfajt Amerikából. Karrierjét ma már számtalan szakmai elismerés és tizenkét album kíséri, Óbudára saját zenekarával érkezik – visszatérő vendég a Kobuciban.

 

A brit Ian Siegal a MOJO Magazin szerint a leginnovatívabb, legtehetségesebb és leglebilincselőbb kortárs blues előadó. Nem véletlen tehát, hogy új lemezeinek megjelenését mindig kiemelt figyelem kíséri. 2018-as All The Rage című albumára az egyre sötétebbé váló világunkról írt káprázatos dalokat. Július 25-én a magyar közönség ismét felfedezheti, miért tekintik őt olyan zenei világok autentikus örökösének, mint Tom Waits, Howlin' Wolf, Muddy Waters, Bo Diddley, Son House vagy Junior Kimbrough. A napot a három bohém fiatalemberből és egy öreg kutyából verbuválódott T-99 „alternatív rootsrocktrió” koncertje zárja. Az Amsterdamból érkező banda zenéje a rock 'n' roll, a country, a surf, a punk stílusait ötvözve fordul vissza a blues alapjaihoz, megtűzdelve némi kelet-európai és dél-afrikai hangzással. Fellépéseiket a bohém karakterek, a vintage hangszerek és a színpadról áradó elképesztő energia teszi feledhetetlenné.

Július 26-án The Pontiac és Pribojszki Mátyás zenekara, a Jumping Matt & His Combo mellett Little G. Weevil lép színpadra, akinek zenei világa és szellemisége több mint fél évtizede a fesztivál a szimbóluma is: hidakat teremtve köti össze a blues eredeti, tengerentúli és hazai kultúráját. A koncertek mellett különleges és atipikus blues-hangszereket bemutató workshopok, a műfaj gyökereiről szóló kerekasztal-beszélgetések és a blues hazai és tengerentúli történetét feltáró filmvetítések is várják a közönséget.

 

Részletes program itt

 

Kobuci kert, Ian Siegal, Big Daddy Willson, blues, fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Koncertek, fényfestés, 17 méteres fenyő: advent Pécsett

Koncertek, fényfestés, 17 méteres fenyő: advent Pécsett

A Széchenyi téren már napok óta áll a feldíszített karácsonyfa, de péntekig a ragyogó adventi fénykapuk és a világító szelfipontok is a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa jövőre az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

2024-ben öt év szünet után feltámad a Rockmaraton!

Jövőre végre ismét lesz Rockmaraton! A 2024-es újrakezdés egyben új fejezetet is nyit a fesztivál történetében: az öt éve várt, 30. jubileumi rendezvény – amely az előzetes információk szerint minden eddiginél komolyabb nemzetközi fellépőgárdát vonultat majd fel – a Barba Negra szakmai támogatásával valósul meg, 2024....

20 éves pályafutásának évfordulóját új lemezzel ünnepli Divo

Divo-t 2008-ban még Schwartz Dávidként ismerhette meg a nagyérdemű, amikor a We are the world című világslágert egy személyben adta elő az Esti Showder tehetségkutatójában. Aztán hirtelen eltelt 20 év, és új életet kezdett, amelyet zenészként természetesen egy új albummal ünnepelt meg.
Új koncertek