Nem sikerült jól a Woodstock 50 fesztivál rajtja Amerikában

2019/04/24  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

A fesztivál bizonyos engedélyek hiányában elhalasztotta a jegyértékesítés, a szervezők pedig gőzerővel nyugtatják az érdeklődőket, hogy nem fogják lemondani az eseményt.

Nem sikerült jól a Woodstock 50 fesztivál rajtja Amerikában

A jegyárusításnak – a Föld napja tiszteletére – április 22-én kellett volna elindulnia, de mivel ez nem történt meg, szinte azonnal felröppentek a rémhírek, hogy elmarad a fesztivál. Azóta már kiderült, hogy erről szó sincs, a Pitchfork értesülései szerint csupán néhány engedély nem érkezett meg időben.

Azzal indult a dolog, hogy a legendás Woodstock idei 50. évfordulójára rendezett fesztivál az óriási érdeklődésre való tekintettel költözni kényszerült eredeti helyszínéről, de ettől eltekintve eddig rendben mentek az előkészületek, a fellépők listája is publikus (a belinkelt cikkünkben megtekinthető).

Ami azt a bizonyos engedélyt illeti: a New York Állam Egészségügyi Osztály álláspontja szerint hivatalos engedély nélkül tilos olyan eseményt hirdetni vagy reklámozni, ahol nagyobb tömeg gyűlne össze. A Pitchfork tudomására jutott az is, hogy a fesztivál szervezői ezt az engedélyt április 15-én kérelmezték, és mivel még nem kapták meg a jóváhagyást, ezért illegális lenne elkezdeni jegyeket értékesíteni az eseményre.

Ez azért is tűnik fura lépésnek a szervezők részéről, mert mi is már októberben tudtunk arról, hogy megrendezik, feltesszük, ők ennél kicsit korábban...

“A részleg jelenleg azt vizsgálja, hogy egy feltételes, átmeneti engedélyt kiadható-e, ennek fényében pedig elindulhatna a jegyárusítás” –  árulta el a dologgal foglalkozó ügyintéző. “Jelenleg nincsen fix dátum arra vonatkozóan, hogy mikor lehet elkezdeni árulni a jegyeket”.

A New York Állam Egészségügyi Osztály szóvivője, Erin Silk szerint nagy erőkkel dolgoznak az ügyön. “Szorosan együttműködünk a kérvényt benyújtó személlyel és a promóterekkel is annak érdekében, hogy minden feltétel teljesüljön mihamarabb” – nyilatkozta.

Michael Lang alapító szerint azonban nem kell aggódni, a fesztivált meg fogják tartani.

Ezen az oldalon lehet feliratkozni a hírlevélre, amelyből értesülni lehet róla, ha elindult a jegyértékesítés.

 

Woodstock 50., fesztivál, USA

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek