Rag'n'Bone Man a Balatonhoz is ellátogat – új nevek a Stand Fesztiválon

2018/05/06  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Két nemzetközi, és tucatnyi hazai névvel jelentkezett a Strand Fesztivál, így a két nagyszínpad beosztása gyakorlatilag 99 százalékos feltöltöttséggel már megtekinthető weboldalukon.

Rag'n'Bone Man a Balatonhoz is ellátogat – új nevek a Stand Fesztiválon

Egyik lába az Arénában, a másik meg a Balatonban; így is lehetne jellemezni az aranytorkú mackó Rag'n'Bone Man 2018-as hazai életútját. Ahhoz képest, hogy edig még sosem járt nálunk, nem aprózza el, hiszen az arénás bulit követően augusztus végén szintén talákozhatuk vele, csak akkor már fesztivál körülmények között. Így legalább lesz alkalmunk felkészülni a nyári koncertre, ami már csak azért is szép estének ígérkezik, mert a "nagyember" előtt a szintén visszajáró Kensington csapatával hangolódhatunk majd.

A Strand Fesztivál utolsó adag nemzetközi sztárkínálatában Rag'n'Bone Man mellett érkezik még dél-londoni származású DJ-producer, TroyBoi, aki elképesztő gyorsasággal vált az egyik legnépszerűbb zenei producerré, így nem is csoda, hogy hamar lecsapott rá Diplo és leszerződtette kiadójához, a Mad Decenthez. Többek között ennek köszönhetően olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Tinie Tempah, a Grandtheft és a Flosstradamus. Zenéjére nagy hatással volt a tap, a hip-hop, a rap és az r'n'b is, azonban ő maga csak „my style”-ként aposztrofálja zenei stílusát.

A teljessé vált külföldi mezőny mellet kaptunk még egy szép nagy adag hazai sztárokból álló csokrot is, így már biztos, hogy a Balatonhoz látogat az Amigod, Antonia Vai, Apey & the Pea, Bagossy Brothers Company, Belau, Blahalouisiana, ByeAlex és a Slepp, Cloud9+, Honeybeast, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Jetlag, Kelemen Kabátban, Kiscsillag, Kowalsky meg a Vega, Lóci Játszik, Majka & Curtis, Margaret Island, Mary Popkids, NB, NECC Party, New Level Empire, Péterfy Bori & Love Band, Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers és a Wellhello.

Óriási showműsor keretében, hazai és nemzetközi sztárokkal indul a STRAND Fesztivál augusztus 21-én, hiszen idén először itt tartják majd a Petőfi Zenei Díj gáláját, melyet a Punnany Massif 15. születésnapi koncertje kísér, rengeteg meglepetés vendéggel. Az ünneplést Sigala fellépése követi majd a színpadon. A nyitónap bérleteseknek ajándék.

Strand Fesztivál, Rag'n'Bone Man, TroyBoi

 

 

Szólj hozzá!


Megvannak a a Cseh Tamás művészeti pályázat győztesei

Megvannak a a Cseh Tamás művészeti pályázat győztesei

A pályázat első díját Lévay Jenő "A telihold dalai - Egyszer használatos homokóra Cseh Tamásnak" című alkotása nyerte, a második helyen Tóth...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hozza a legismertebb dalait – Sting két koncertet is ad Magyarországon 2022-ben!

Sting My Songs elnevezésű turnéja alkalmával 2022. október 27-én a Budapest Arénában, és – most először – 2022. szeptember 29-én a debreceni Főnix Arénában is koncertet ad. Mindezzel Sting tavasszal elhalasztott koncertjeit ütemezték át.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

Egy hét, hét helyszín, 24 program: Zsidó Kulturális Fesztivál

Idén hét helyszínen rendezik meg a 24. Zsidó Kulturális Fesztivált szeptember 4. és 12. között Budapesten. A rendezvény szlogenje: "Életörömre hangolunk!"

Pulius Tamásék befészkelik magukat Balatonszárszóra

Augusztus 9-én a balatonszárszói Partyfészekben ad koncertet a BAAB zenekar.
Új koncertek