Persze több lett az egynél, én meg elmentem még kicsit körbenézni, mi hol van, melyik színpad, melyik kocsma merre, meg persze óhatatlanul beszélgetésekbe elegyedtem külföldiekkel, sőt, még valami gitározás is történt egy füves részen, kb. ahol most a borfalu van, olaszok, franciák, hollandok, meg vagy 4 magyar is, köztük én.
Azóta hacsak tehetem, nem hagyom ki ezt a hivatalos kezdés előtti napot, bár az utóbbi pár évben már az ezt megelőző nap is rendes beköltözős nap lett, és már minden árus nyitva. Sebaj, az ember legalább tájékozódhat, ki milyen eséllyel indulna a „Ki tud pofátlanabb árakat kitalálni?” versenyben, és rá kell jönnie, hogy nagyon sok tehetséges induló van, bár a 2999 Ft-os áron egy tányér indiai fűszerezésű húsos rizst árusító helyet nehéz felülmúlni, de azért az 1400 Ft-os girosz (pitában) szintén erősen éremesélyes induló, ahogy a 890 Ft-os hot dog és az 500–600 Ft-os zsíros kenyér is.
1400 Ft alatti árakat alig látni.
Azt hiszem, az italárakhoz hasonlóan itt sem ártana némi szabályozás, mert csak az árusok arcbőrvastagsága szab határt az áraknak, márpedig azért az arcbőrért a rinocérosz sírva könyörögne. Igaz, az italok sem éppen olcsók, 650 Ft a sör, és egyféléből és egyfajta kiszerelésből (Dreher, félliteres korsó) lehet választani, ami valakinek biztos jó, de hogy nem a látogatóknak, az egyértelmű.
Elhiszem én, hogy nem a magyar közönség van a célkeresztben, hiszen évek óta nem éri el az arányuk a 20%-ot sem, de talán érdemes lenne azért rájuk is gondolni, elvégre ez, bármennyire Sziget Fesztiválköztársaság (helyesen Fesztivál-köztársaság lenne) egy hétre, mégiscsak Magyarország valahol.
Na de félre a fanyalgással!
Voltak ugyanis nagyon jó élmények is ezen az estén-éjszakán.
Például az, hogy mivel magyarok alig vannak még kint, megesett, hogy az egyik romkocsma bájos pultos lánya csaknem a nyakamba ugrott örömében a pulton át, amikor magyarul kértem sört. Ennyire szerintem nem örültek még nekem ebben az országban csak azért, mert magyar vagyok. Még a Jobbik sem.
Egy másik pultnál iszogatva pedig egy népesebb finn társaság érkezett, és valahogy nagyon megnéztek maguknak, mire megkérdeztem, hogy Hei, mitä kuuluu? (kb. Sziasztok, mi a helyzet?), mire odahívták a társaság fennmaradó részét is örvendezve, hogy valaki finnül szól hozzájuk Magyarországon. Bár a beszélgetést innen angolul folytattuk, nem úsztam meg a korsó sört, és ha rajtuk áll, ott ittam volna magam talajrészegre.
Vagy például az egyik pólóárus sátorban találkoztam két 35 körüli olasz sráccal, akik megkérdezték, mit jelent a Magyarország felirat a pólón, mert egyébként tetszik nekik a póló. Mondtam, hogy Ungheria, és mikor kiderült, hogy magyar vagyok, mondták, hogy ismernek egy csomó jó magyar zenekart, Mini, P. Mobil, Beatrice, Hobo Blues Band, és előbbi kettőnek még a dalszövegeiből (Vissza a városba, Kétforintos dal, Utolsó cigaretta) is idéztek. Hát szégyelltem is magam eléggé, hogy én viszont nem nagyon tudtam cserébe olasz együtteseket említeni. Tudtak róla, hogy volt egy olyan fesztivál, ahol az utóbbi három együttes fellépett, és megörültek, amikor elmondtam nekik, hogy az is itt volt, ezen a szigeten, még ha egy másik részén is, mint most a fesztivál. Emellett még olyan boltot kerestek volna a városban, ahol ezek a lemezek kaphatók nagylemez-változatban (azaz nem CD-n), de ki kellett ábrándítanom őket, hogy szerintem ezeket nem adták ki az elmúlt 25 évben PVC-n.
A másik meglepetés az volt, hogy (a korábbi évekhez képest) viszonylag sok idősebb külföldivel találkoztam és beszélgettem, angolokkal és hollandokkal, 50 fölöttiekkel, akiknek ez az első Szigetük, és eljöttek, mert sok jót olvastak-hallottak róla, és első nap tényleg nagyon tetszett nekik.
Viszont hazafelé a buszon volt negatívum is, de ez a BKK részéről. A Lehel útnál ugyanis a 901-esre felszállt vagy 10 fiatal, láthatólag valami fürdőhelyről jöttek, megkérdezték a buszon lévő két jegyellenőr-biztonsági embert, hogy jó irányba mennek-e, azok meg rábólintottak, hogy persze. Én ugyan csak láttam, nem hallottam, de a karszalagjuk láttán rákérdeztem, hogy hova mennének, kiderült, hogy a Szigetre, úgyhogy gyorsan elmagyaráztam nekik, hogy a busz jó, csak az irány nem, meg szálljanak át a Flórián téren (ahol egyébként még helybelieknek sem egyszerű, úgy meg van tekergetve az éjszakai buszok útvonala, ráadásul a 901-esre mindkét irányban ugyanabban a megállóban lehet felszállni – ez azért elég nagy marhaság, kedves BKK).
Ezenkívül hétfőn azt tapasztaltam, hogy a városban sincs valami jó tájékoztatás, mivel hátizsákos-bőröndös-Sziget-karszalagos fiatalok tömkelege kóvályog a metrómegállókban, keresve, hogy hogyan lehetne kijutni a Szigetre. Azért 23 év alatt erre csak lehetett volna találni valami megoldást (mondjuk 2 napnak bőven elégnek kellene lennie rá).
A tájékozódást illetően egyébként a sima hétköznapokon is csodálkozom a külföldieken, papírtérképpel küzdenek, hogy a számukra megfejthetetlen utcanevek közt megtalálják, hol vannak, és hova mennének (a Bajcsy-Zsilinszky utcába több nemzet fiainak-lányainak tört bele a nyelve a fülem hallatára, de azért az is eltartott pár másodpercig, amíg leesett, hogy a „dík ter” az a Deák tér akar lenni). Pedig okostelefonokra – olyanjuk azért kivétel nélkül van – már jó ideje elérhető a Nokia térképe, a Here Maps, ingyen, Androidra, iPhone-ra és Windowsra is, és az egyszeri letöltés után (ami megoldható bármilyen Wi-Fi-vel ellátott helyen) nem kell hozzá internetkapcsolat (mint mondjuk a Waze (e: véjz, mint ways) navigációs programhoz), és háztól házig elnavigál. Illetve letöltés után egy hétig ingyen használható a Sygic is, ami szintén egészen jó navigációs program.
Na, most gyorsan megtanulok olaszul – idén rengeteg olasz van, talán több, mint holland –, aztán irány Robbie Williams koncertje, amit önállóan biztosan nem néznék meg, de ha már benne van a heti bérletben, akkor nem hagyom ki.
Lelkendező írást azért ne várjatok tőlem a koncertről.
Szólj hozzá!