Menopauza

Sziget 2018: A britek lenyomták a hollandokat

2018/08/08  ·   Fesztivál   ·  mmi

Az utóbbi évek trendje tört meg idén: a külföldiek közül már nem a hollandok vannak a legtöbben, hanem az angolok.

Sziget 2018: A britek lenyomták a hollandokat

Az előzetes jegyeladások alapján várhatóan több mint 120 ezer külföldi fog szórakozni a Szigeten, de hosszú évek után először a magyarok után – jól olvastátok, még mindig a magyarok vannak a legtöbben (kb. 45.000), bár néha ezt kevéssé lehet érezni – nem a hollandok lesznek a legnagyobb számban, 15 ezren, hanem az angolok, mintegy 20 ezren. (A mindösszesen 120 ezer külföldivel a Sziget Magyarország legjelentősebb turisztikai eseménye, beleértve például a Forma 1-et.) Ők, a többiek (olaszok, franciák, németek, törökök, ausztrálok és ki tudja hányféle náció – ebben világviszonylatban verhetetlen a Sziget) és a magyarok mintegy hatszáz program közül választhatnak.

Néhány megjegyzés:

♦ Megszűnt az A38-nál a nézőszámlálós, időnként éppen ezért lelassuló beengedés, lehet hömpölyögni befele.

♦ Ráadásul sikerült levajazni a Katasztrófavédelemmel, hogy fel lehessen hajtani a sátorlapokat, ez a bazinagy Party Arénára is vonatkozik – a jelen időjárási viszonyok között ez jótékony cselekedet.

♦ Repohár van! Ezt 450 forintért veheted meg, de nem kell az életed végéig őrizgetni ugyanazt a poharat, bármikor kicserélheted tisztára. A lényeg, hogy ne hajítsd el. Ha végeztél a fesztiválon, akkor 3 dolgot tehetsz: visszaváltod, hazaviszed emlékbe vagy beledobod a charity boxba.

♦ Vége a tumultusnak a feltöltőpontokon, elhelyeztek automatákat.

♦ A Duna vízállásának hála, a spiccen egy oltári nagy chillezős (nem grillezős!) helyet alakítottak ki, bármikor le lehet oda heveredni egy vízipipa társaságában. Is.

♦ Alapjában véve az elrendezés nem változott, egy-két helyszínt toltak kicsit arrébb, de nem para.

♦ Van eco kemping, egyelőre pilot project jelleggel, ott minden nagyon környezetbarát- és kímélő, ha dohányzol, tőlük lehet kérni egy "csövet", amibe beleszórhatod a csikkedet, lécci, ne a földre. Hátul vannak a sportpályák mögött.

♦ Jah, ha már környezetvédelem... Ha ragaszkodsz a szívószálhoz, kérj. Magukól nem adnak. A minap egy terjedelmes cikk jelent meg az Indexen, mivel lehet helyettesíteni a hipp-hopp nem lebomló hulladékká váló bulikelléket, érdemes beleolvasni.

♦ A Borfalu megnőtt!

♦ Oltári meleg lesz.

♦ A tartós hőség miatt az egész országban első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára.Budapesten másodfokú a figyelmeztetés van érvényben, mivel a napi középhőmérséklet 27 fok felett alakulhat: az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 32 és 36 fok között, késő este 22-29 fok között alakul. Ez az öltözködésben és a szeszesital-fogyasztásban lehet befolyásoló tényező.

♦ Ha valami gáz lenne, mindenki nyugodjon le, minden nap kilenc mentőautóval lesz jelen az Országos Mentőszolgálat, plusz a résztvevők egészségi állapotát figyelő önkéntesekből, úgynevezett helperekből álló elsősegélynyújtó rendszer is működik majd. Győrfi Pál, a szolgálat szóvivője fontosnak nevezte, hogy a fesztiválozók is betartsanak néhány szabályt az egészségük érdekében. Például igyanak legalább három liter folyadékot, ne hagyjanak ki étkezést, védjék a fejüket a napsütéstől és vigyázzanak a körülöttük lévőkre is.

♦ A bevezetőben taglaltuk a fesztiválozók számát, a Sziget rekordot vár – ezen a nyáron egyébként ezek mennek –, ami azt jelenti, hogy egy nap akár 90 ezren is lehetnek a Hajógyárin: türelem, figyelem, peace & love. Ez elsősorban azoknak szól, akik egy-egy napra mennek ki, a szigetlakók nagyjából tisztában vannak a dologgal: készüljetek rá.

♦ Ha már a szeretet: kitört a Love Revolution, ami egy „nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés" – áll a Sziget kiáltványában, amit itt lehet vévigolvasni.

♦ Akik artist, guest, press vagy akármilyen regisztrált jegyért járulnak majd az urnákhoz, kalkulálják bele a sorbanállást és azt is, hogy mindez a tűző napon történik.

♦ Az árakról majd ma készítünk kint egy fotósorozatot.

További fotók még itt

 

 

 

 

 

Sziget 2018

 

 

Szólj hozzá!


Popidőgép, balatoni rockhétvége és városi fesztiváltempó: Szeged, Alsóörs és Sopron fesztiválkínálata

Popidőgép, balatoni rockhétvége és városi...

Három fesztivál, három világ: Szegeden felpörög a popidőutazás, a Balaton partján összegyűlnek a rockhétvégék törzsei, Sopronban pedig egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A Sex Pistols története kettévált – és mindkét verzió Budapestre érkezik 2026-ban: Sex Pistols feat. Frank Carter, Public Image Ltd

Mekkora már, hogy két külön felállásban, két külön korszakot képviselve érkezik Magyarországra a Sex Pistols öröksége: májusban Johnny Rotten hozza el saját zenekarát, júliusban pedig a Sex Pistols feat. Frank Carter ad koncertet a Budapest Parkban. Így egy éven belül mindkét oldaláról láthatjuk azt a punk-mítoszt, amely öt...

85 évesen is színpadon Manfred Mann – az Earth Band 2026-ban Budapesten lép fel

A Manfred Mann’s Earth Band 2026 tavaszán a MOMKult színháztermében lép fel Budapesten, ahol a magyar közönség egy több mint fél évszázada működő, máig aktív legendát hallhat élőben. A zenekar néhány év kihagyással folyamatosan, vagyis immár több mint 50 éve működik, mégpedig a 85 évesen is koncertező Manfred Mann...
Új koncertek