Sziget 2018: Kygo-ra Avicii volt a legnagyobb hatással

2018/05/05  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

A Sziget fesztivál 2018-as felhozatalában 7 headlinert emeltek ki a szervezők – minden napra egy –, de természetesen további külföldi sztárok is fellépnek majd a fesztiválon. Ebben a sorozatunkban a hét headlinerrel foglalkozunk, jelen cikkben pedig Kygo-val, aki augusztus 13-án lép fel a Szigeten.

Fotó: CNN.com

Kyrre Gørvell-Dahll, ismertebb nevén Kygo norvég DJ, producer, dalszerző a tavalyi Balaton Sound-os fellépése után a Szigeten pörgeti slágereit.

A zenész 6 éves korától kezdve majdnem 10 éven át tanult zongorázni, majd szintetizátoron otthon (tinédzserként) elkezdett zenét komponálni. Bár a gimnázium után egy üzleti-pénzügyi főiskolában folytatta tanulmányait Skóciában, biztos volt benne, hogy teljesen a zenének fogja szentelni életét. Elmondása szerint rémes jegyei voltak, mert napi 10 órában inkább otthon alkotott, zenét komponált, így be sem fejezte az iskolát.

A köztudatba 2013-ban robbant be Ed Sheeran- I See Fire című dalának remixével (az eredeti dalt a Hobbit című mozifilmben hallhattuk), mely az első hetekben már több tízmilliós nézettséggel rendelkezett.

 

Ezután indult be igazán a zenész nemzetközi karrierje, sorra ontotta magából a nagy slágereket, melyeket napi szinten hallhattunk a tévében, rádióban, fesztiválokon, buliban. Bár Kygo mindössze csupán 26 éves (!), már olyan híres zenészekkel dolgozott együtt, mint Ellie Goulding, Selena Gomez,

vagy a One Republic!

 

Olyannyira szerethetők és fülbemászóak dalai, és annyira népszerűvé vált 2016-ra, hogy a ‘16-os riói olimpia záróeseményén ő lépett fel, történelmet írva ezzel, ugyanis így ő lett az első house stílusban alkotó előadó, aki zenélhetett ezen az eseményen.Karrierje azóta is egyre csak felfelé ível, így nem csoda, hogy a Sziget szervezői headlinerként gondoltak rá, biztosra vehetjük, hogy a fesztiválon is óriási bulit fog csinálni.

Legnagyobb inspirációjának Aviciit nevezte meg. A svéd DJ április 20-i váratlan halála éppen aznap történt, mikor Kygo a Coachellán lépett fel (Amerika egyik legnagyobb zenei fesztiválja, idén áprilisban is lezajlott 2 hétvégén át). Kygo koncertje során Aviciit egy “igazi zenei zseni”-nek nevezte, koncertjének záródalát pedig neki ajánlotta fel (Without You).

 

A többiekről itt!


 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek