Tokenekkel lehet szavazni az első békéscsabai Utcazene Fesztiválon

2024/09/19  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A BEHIR cikke szerint a fesztiválon összesen 24 zenekar lép majd fel a sétálóutcán kialakított 6 színpadon szeptember 21-én, szombaton. Az utcazenészek 11 órától egészen este 19 óráig szórakoztatják majd az egybegyűlteket. A szervezők bíznak abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzájuk szombaton...

A fotó illusztráció (Pixabay)

A színpadokat vendéglátó egységek előtt alakítják ki, amelyek egyébként nemcsak teret biztosítanak a rendezvénynek, hanem jelentős kedvezményekkel is készülnek a fesztivál idején. A helyszínek között megtalálható a SörIpar, a Four Bar, a Nádor (faház) a Szent István téren, Borháló (faház) szintén a Szent István téren, a Kornélia Grill Bár, Borozó, valamint a STOP! Bisztró és Bár is. A belvárosi helyszínek mellett a Csabai Rendezvénypajtában is fellép 3 zenekar, 13 órától egészen 18 óráig – aki a belvárosból szeretne kijutni a rendezvénypajtába, egy kisvonattal megteheti.

A zenekarok óránként váltják majd egymást a színpadokon, az együtteseket pedig a kilátogató érdeklődők mellett egy szakmai zsűri pontozza.

"Aki ellátogat a rendezvényre és megvásárolja a fesztiválpoharat, egy úgynevezett tokent kap érte, amellyel a zenekarokra fog tudni szavazni. Egy ilyen token egy pontot, a zsűri tokenjei azonban 10 pontot érnek a szavazáson. Ezeket a szavazatokat a szervezők a fesztivál végén összeszámolják és így alakul ki a zenekarok sorrendje"tájékoztatta a sajtót Kovács Ákos szervező, aki azt is elmondta, hogy az alapötlet még 2020 márciusában született, de akkor a koronavírus-járvány keresztülhúzta a számításaikat.

Az Utcazene Fesztivál eredményhirdetése után sem marad senki zene nélkül: a szervezők egy utcabállal is készülnek a rendezvény zárásaként.

 

 

Utcazene Fesztivál, Békéscsaba

 

 

Szólj hozzá!


Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten...

JLo július 20-án ad koncertet Budapesten, az MVM Dome-ban. A Green Stage Produkciós Iroda és nemzetközi partnere olyan hazai gasztronómiai szereplőt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina.

Alkonyattól pirkadatig: bevezetik a Szigeten az éjszakai jegyet

Idén a Delta District lesz az elektronikus zenei bulik központja – az új helyszínnek köszönhetően a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, de a Nagyszínpad zárása után nem csak itt folytatódik majd a buli egészen hajnalig. A szervezők ezért kedvezményes jegyet kínálnak azoknak, akik csak ezt az éjszakai életet akarják...
Új koncertek