Vízből volt bőven, hiszen az Öreg-tó (no meg a vár) káprázatos díszletet szolgáltatott a fesztiválhoz – nagyon nagy kár, hogy ezt a lehetőséget a szervezők csak gombként használták, pedig ha kabátot csinálnak belőle, bevonulnak a fesztiváltörténelembe. Egyszerűen pazarlás kihagyni a tavat mint teret a buliból, főleg este, amikor aztán parádés lehetne a látvány, így az a két db vízen lebegő lángkoszorú szomorkásan emlékeztetett az elszalasztott lehetőségre.
Ami a virágot illeti, ha az a 2 db csoffadt hattyú képviselte a virágfesztivált, ismét legörbül a szánk a levegőben hagyott labda miatt – a várkertben drótvázra applikált haldokló liliomok másik kihagyott ziccerként hirdették a pénztelenséget. Így viszont a rendezvény elnevezése becsapó, mert az ember nettó virágözönt várna.
Mint hogy kisebb átverés vagy átmeneti működési baki volt az volt az Építők parkjából félóránként a főbejárathoz tartó ingyenes buszjárat is, mert olyan egyszerűen nem volt, jobb híján az Esztergomból érkező helyközi járatra szállt föl a kissé bosszankodó pesti ember.
Egyébként ez a buli nem éppen neki van. Mármint a pestinek. Ez a buli a helyieknek és a környékbelieknek való, és ezen a tájon nyilván más a veseműködés is, mert toitoi az nem volt éppen túl sok, és a modernkori fesztiválokon elkényeztetett júzer erősen hiányolta belőlük a vizet és a világítást.
Ami viszont dögivel volt, az az árusok. Az embernek olyan érzése támadt, mintha minden sz*rt összeevett volna, és forog a gyomra tőle: egy sajtost, egy gumicukros, aztán jött a medvehagymás, a szappanos, a szörnyűséges festmény, egy kis kolbász, villogó szemüveg, bizsu, lángos, hímzett rokolya, faragott kép, csipogó kutya, óriás karóra, ugrálóvár, dodzsem, vattacukor, kakasos nyalóka. Ha van vmi, amivel engem ki lehet üldözni a világból, akkor ez a zsibvásár pontosan az. Értem én, hogy akkor nem jönnének a népek babakocsit tolva, ünneplőben, de ez túl sok volt ingerből, mentálisan sokkoló volt minden egyes alkalommal hátravergődni a Romkocsmához, ami egyébként pályázhatna az ország legeredetibb fesztiválhelyszínére, de nyilván nem fog, mert nincs ilyen megmérettetés.
A FB-on megtalálható galériánkban van pár hangulatkép erről a részről, ott jártunkkor csak azt sajnáltuk, hogy inkább csak nappal érvényesülnek az igazán ötletes és kreatív részletek – akkor viszont alig jár arra vki, este meg már mindegy. Az első napon egyébként a kocsma sem volt nyitva délután – ilyen azért egy fesztivál nyitónapon amúgy elképzelhetetlen.
Ha már: teljesítettük missziónkat. Összesen 4 pultosnak tanítottuk meg a hosszúlépés szót és jelentését. A vidéki bulikon az járja, hogy összecsődítenek egy csomó vállalkozó kedvű hozzáérthetetlent, akiknek mindössze olyan dolgok jelentenek akadályt, mint a sörcsap, a kassza és a dugóhúzó. Itt jegyzem meg azonban, hogy még mindig meg lehet lepni piában: a nagyon vidám környei fiúk meghívtak egy jégerre, de úgy, hogy a rövides poharat belehelyezték egy pohár üdítőbe, és amikor elkerekedett szemmel megpróbáltam értelmezni a dolgot, rám üvöltöttek, hogy „Igyad má’, mert elsüllyed…!” LOL
Viszont ha zenéről van szó, a közönség rettenthetetlen. A világzenei miniszínpadnál például szigorúan kihagyták a pódium előtti jó nagy U-alakot, és tartották is az alakzatot, kizárólag ezen vonal mentén foglaltak helyet az emberek. Én elkövettem azt a hibát, hogy beléptem a tiltott zónába, ekkor megkocogtatták a vállamat, hogy nem látnak tőlem. A színpadon egy ember a dugaljakat próbálgatta éppen…
Ezen a helyszínen lépett fel Boban Markovic és zenekara – Az U-sok legnagyobb bosszúságára vagy egyórás késéssel, de udvarias vendéglátóként ezt a koncert folyamán nem éreztették a zenészekkel, akik hozták a rutint. Kettőnél több fúvós egy színpadon tuti siker – itt meg volt belőlük bőven.
Utánuk a Balkan Fanatik foglalta el a színpadot, hogy vért izzadjon a U felrobbantásáért, s már a leglagzisabb számukat is elővették, de még mindig tartotta magát az alakzat. Az utolsó taktusok után Jorgosz és csapata aztán kissé lemondóan visszalépett a színpadra egy ráadás erejéig, és láss csodát: engedett a szigor, és a tömeg egy emberként rohant be az eddig csak az UHármasok által használt térbe. És akkor elkezdődött a buli. Sosem fogom megérteni az emberiséget.
Hátrébb fesztiválosabb volt a hangulat, ami azt is jelentette, hogy érdemes volt a sajtós hölgytől kikönyörögni a fotós passzt, mert ugyan ő azt mondta, ez egy családias fesztivál, és nincs fotósárok meg fotósrend, innen üzenem neki*, hogy a hátsó helyszíneken de. Nagyon is. Szóval, nem a nyakba akasztós bizbaszra volt elementáris szükségem szuvenírként, hanem 20 éve járom a fesztiválokat, és ismerem a rendet. A hátsó bejáratnál pl. a PAFE nagyszínpadának biztonsági embere állt őrt – ezennel kiosztom neki a legbarátságosabban határozott biztonsági őr kitüntetést.
Volt néhány tuti buli, mint pl az Ocho Macho és Keresztes Ildikó fellépése, nagyon nem lehet mellényúlni velük, bár ez utóbb egy pillanatra megállította szívemet, mert egy dallamfutamnál egyszerűen eltűnt a hangja, de aztán megtalálta.
Az alteres kinézetű Romkocsmában értelemszerűen alterzenekarok és előadók is felléptek. Pirospont. Délutáni versenyzőként szerény közönség előtt zenélt a "keveset ígér-sokat ad" Sicratman, az egyre jobb Dep’Art, később pedig a szomszédban az alterbulizenekar, az Ef Zámbó Happy Dead Band. Nagy talány számomra, hogy a fesztiválszervezők miért hagyják ki rendre a Korai Örömöt a menüből: náluk fesztiválosabb zenét el nem tudok képzelni az éjféltől háromig tartó idősávban, utána takarodóval, mert addigra teljesen szétugráltad magad. Tatán egyébként nem volt vége utánuk az örömködésnek, még jött a remek Óperentzia, de addigra a tudósító elemei teljesen lemerültek.
Még mielőtt rám sütnétek a fikázó pesti jelzőt – én itt születtem. Alapértelmezésben szeretem a helyet, csak valszeg túl nagy reményekkel érkeztem a fesztiválra – az elnevezése alapján sokkal többet vártam a rendezvénytől. De nem bántam meg az ott töltött napot-éjszakát, bár a kocsiban alvás utólag már nem tűnt olyan jó ötletnek. És hát az is van, hogy a dolgok néha nehezen indulnak be: megtörténhet, hogy a hátralévő két napban egész más lett volna a tudósító szájíze. Aki ott volt, meséljen. Evvel a dalban.
* Mélységesen sajnáljuk, hogy az említett hölgyet megsértettük ezzel a mondattal. Hadd mondjuk el a magunk védelmében, hogy szándéka ellenére nem voltunk a PRESS-szel jelzett vendégek között, éppen ezért kellett külön telefonálgatni és bizonygatni, hogy nekünk kell az a bizonyos fotózásra feljogosító pass - s ragaszkodtunk ehhez annak ellenére, hogy megpróbált lebeszélni minket róla.. Végtelen kedvessége és készségessége ellenére is azt gondoljuk, minden szervezésben részt vevőnek ismernie kell a saját fesztiválját az utolsó zugig, s ha sajtómunkatárs jelentkezik be - és elfogadják az akkreditációját, akkor bizony PRESSként van jelen, s nem holmi ingyenélőként. Mer'hogy dolgozni megy oda. Az, hogy kellemes meló, senki sem tagadja:)
Szólj hozzá!