A Pannónia Fesztivál utolsó napján majdnem megint MEG-SZOP-TUK, de Kalapács és zenekara az egyik, míg a FreshFabrik a másik színpadon olyan keményen zúzott, hogy elmenekült a vihar (ezúttal csak égzengés volt, a földindulás elmaradt. Kis esővel és fényfestésnek is beillő villámlással elment). Az előbbi állítólag a PAFE egyik legjobb koncertje volt, és az utóbbi sem hagyott kívánnivalót maga után - ez van, ha több mint húsz, vagy éppen pont húsz éve nyomják az urak az ipart, és még mindig hisznek abban, amit csinálnak, vagy legalábbis tudják, hogy máshoz nem szívesen kezdenének.
Azt viszont nem tudom, hogy régi kedves zenekarom, a Kiscsillag mihez kezdene legszívesebben, de hogy bazira unják a koncertezést, az már többedszer is kiderült róluk. Ráadásul ez a mi már vén, löttyedt faszok vagyunk-cucc annyira becsípődött Lovasinak, hogy már-már kötelező eleme a buliknak. És ez elég lehangoló. Próbáltuk tudományosan megfejteni a jelenséget, magyarázhatja a férfiklimax, de oka lehet egyszerűen az is, hogy a Kiscsillag, csakúgy, mint a magyar mainstream zenekarok, nyáron fesztiválról fesztiválra repül, és ebben a mennyiségben már nem termelhető újra - mint a sperma, hogy a témánál maradjunk - minden egyes alkalommal a lelkesedés, és a koncert a zenekar pillanatnyi hangulatának van kitéve. Mondjuk, ez a legelső nyári fesztivál volt, akár még lehetett volna bennük szufla is. Az sem tett túl jót, hogy a szomszédos színpadon, amit nettó ökörség volt szembe állítani a nagyszínpaddal, Majka-koncert dübörgött - sokkal nagyobb hangerővel, mint általában az ottani bulik, és a rapper jól bele is puncizott két Kiscsillag-szám között a szünetbe. Halálkínos volt, én is bazira megsértődnék, mert eléggé úgy tűnt, hogy Lovasi Andrással is ez történt. Sajnálom, télleg. De nem a rapperen múlt kizárólag, hogy nem hozott tűzbe minket a koncert. Még a Kockacukor sem. Valami elveszett menet közben, jó lenne megtalálni, de még nem tudjuk biztosan, hogy nekünk vagy a zenekarnak van ezzel teendője.
Egyébként visszatérő motívuma volt az estének ByeAlex, az Eurovízió és a Kedvesem, úgy tűnik, eléggé böki a csőrét a zenészeknek ez a történet, de üzenem innen nekik, hogy no para, a lapok címoldaláról már letaszította a magyar énekest egy sokkal szőrösebb magyar bobtail.
Nah, de akkor eljött az est fénypontja, a Dub Pistols (felváltva hívtuk Dub FX-nek és Sex Pistolsnak - a rendes nevét sosem találtuk el) koncertje. Valami azt súgta, ez nagy buli lesz, és nem tévedtünk. Minden faxni nélkül bepattantak a fehér inges pasik a színpadra (én mindig mondtam, hogy a fehér ing öltöztet, éppen ezért vegye minden pasi nyugodtan magára), és vehemens produkciójuk során néhány centivel megemelték a közönséget a talajról. Ha rajtuk múlott volna, akár méterekké is nőhetett volna ez a távolság, de a négynapos fesztiválozó csapat már eléggé zombiállapotban leledzett, szinte csak akkor emelték fel a kezüket, ha arra kifejezetten felszólították őket. A koncert lendületéhez mérten tehát kissé enervált volt a közönség, de az elszántabbak végigtáncolták a másfél órás bulit. Személy szerint nem vagyok egy kifejezett reggae-fan, volt ilyen része is az életemnek, de ma már ki is lehet a világból kergetni vele - ebben az elegyben azonban tökéletesen robbant bennem is a töltet - jól savazva nagyon üt. Hozzáadódik mindaz, ami a színpadon történt, amit egyetlen magyar zenekar nagyszínpados koncertjén sem lehetett látni: azt, hogy gyerekek, ez nekünk is kurva nagy buli, s ha nekünk jó, nektek is jó, csináljuk, hajrá, szálljunk el...! Ittak-szívtak, rohangáltak, vodkát locsoltak, fényezték egymást, káromkodtak, bunkók voltak - és közben tolták a számokat úgy, hogy az ember egy idő után hálát adott minden egyes vallás istenének, hogy valamelyik kitalálta a dubot. Élt és működött az egész, és engem az sem érdekel, ha eztán minden banda piába tunkolja a hangszerét - de ne csak a lábamat mozgassa meg a dolog, hanem a lelkemet is. Aki érezte már magát úgy egy buli után, mint aki egész idő alatt vedelt, közben egy korty alkoholt sem ivott, az tudja, miről beszélek.
Talán nem ártana a nagyszínpados zenekarokat olykor visszapakolni a sátrakba, mert ott van valami varázspor a levegőben, amitől élettel telnek meg a koncertek. Talán a vágy hatja át, hogy egyszer majd a nagyszínpadon léphetnek fel...
A Dub Pistols volt az egyik dolog, amely átírta az este további programjait, mert lépni nem tudtam, behatárolt volt a távolság, amit meg tudtam tenni, és tartalékolni is kellett némi energiát a hazagyaloglásra. Így maradt ki a 30Y Szentimentálé című projektje, mert bazimessze volt. Ha valaki látta, meséljen, ma már sajnálom, hogy kimaradt. Belenéztünk még a FISH! "sátras" bulijába, mint ne mondjak: döngött a föld és pumpált a sátor teteje. Hosszú és tartalmas bulinak tűnt...Amikor benéztem, már a fele csapat félmeztelen volt, de ennek azért nem volt olyan dramaturgiai szerepe, mint a későbbi félmeztelenségnek.
A másik befolyásoló tényező pedig a GARAGE volt - ez egy sörnyi alkoholt tartalmazó limonádé féleség, amit mindenki megkóstolhatott, ha csúzlizott egyet teniszlabdával - néztük is 4 napig, hogy kéne, de a gondolatnál tovább nem jutottunk. A Fish! után kicsit megpihentünk a sörpadokon, összeszámoltuk a kuponjainkat, és megterveztük az utolsó óránkat a Pannónia Fesztiválon. Ekkor jöttek oda a Garage-os srácok, hogy a teniszlabdák elvesztek, a csúzli eltörött, ők mennének koncertre, de tele vannak még piával... Hogy kérünk-e. Naná. Csakhogy korlátozott mennyiségben és pusztán decis poharak álltak a rendelkezésünkre, így fénysebességgel kellett nagyon sok limonádét inni. Becsapós cucc, vigyázni vele: az ízén nem érezhető az alkohol, de azért van benne... Nagy mennyiségben és gyorsan fogyasztva pedig hatványozódik a hatása. (Egyébként, a fesztiválhoz vezető út mentén általában ksidobozos kólát is osztogattak...)
Én azért elkúsztam még Napkutya koncertre. Ennek a friss, slágergyanús számokat játszó zenekarnak jutott az a hálátlan feladat, hogy bezárja a PAFE-t. Utolsó nap, hajnali kettőkor mekkora esélye van annak, hogy telt ház lesz? Súlyosbítva a helyzetet azzal, hogy a szomszédban a Sooeri & Poolek lépett fel, akik a koncert során felfújható szőrös bunkókat osztottak szét nagy mennyiségben a nép között, és egy félmeztelen nő vonaglott a színpadon... Nem valami tisztességes verseny, de hátha jövőre vagy más alkalmakkor kedvezőbb időpontot kap a Napkutya, hogy csöcsök nélkül is megmutathassa magát - érdemes belehallgatni.
A felfújható izéket egyébként egy lófejű csirke osztogatta, aki eredetileg csirkefejű csirke volt, de valamelyik fesztiválon, talán éppen a PAFE-n valaki ellopta a fejét. (Nem Gobbi Hilda volt, az biztos...)
Összességében elvoltunk a fesztiválon, nem lehetünk telhetetlenek: akadtak szép pillanatok, és mi másért érdemes fesztiválra járni, ha az ember jócskán elmúlt már 16 éves... Hiányoltuk a Jéger-sátrat, azért szerettük, mert két nagykoncert között a DJ szinten tartotta a hangulatot, és ez volt az a hely is, ahol reggelig lehetett táncolni régi rock- és más számokra. A fesztiválkommandónk általában jó érzékkel megtalálja - hiába, a rutin...-, hol és mit lehet enni, inni: mi kizárólag a nagysátorban hosszúlépéseztünk, ez 2 kuponba került (1 kupon=95 forint). 3 kuponért lehetett kapni sült krumplit, azzal kibírta az ember hazáig. A pálinka és a többi általában 6-7 kupontól indult felfele, a hamburger 7 kupon volt, lángost, asszem, már négyért lehetett kapni, ami ugyanannyiba került, mint egy korsó sör. A minőségi borok decije 3 kupont ért, frászt is kaptunk az elején, amikor kiszámoltuk, hogy egy h.lépés vagy 600 forintba képes kerülni. Kicsit bosszantó, hogy csomagolás közben kihullott valamelyik ruhadarabomból egy teljes lapnyi kupon, nem mintha bármi is belém fért volna még az este, de tán odaadtam volna valakinek, mert visszaváltásra nem volt lehetőség.
A biztonsági emberekről csak jót lehet elmondani, ami a nevükhöz fűződik negatívum (pl. a beengedés), az nem az ő saruk, nekik is úgy mondták, hogy azokat is a sátrasokkal-csomagosokkal kell egy folyosóba terelni, akinek semmi cuccuk, és rendre kivárhatják, míg a fejenként 2-3 táskát átvizsgálják előttük. A kempingezők is panaszkodtak, hogy miután a főkapunál kiállták a sorukat, további másfél órába került, mire a kempinge bejutottak. Kevesebb árus volt az idén, és a területből is jócskán lecsíptek - legalább nem kellett annyit menni. Talán mintha kicsit több lett volna az üresjárat, ami lehet éppen pozitívum: nem kellett mérgezett egérként rohangálni, ugyanakkor többször volt, hogy csak ültünk, és a programfüzetet bűvöltük.
Azért szeretjük a PAFE-t, mert pont jó és elég arra, hogy megnyissuk a fesztiválszezont, és leteszteljük még időben, hogy egy év leforgása alatt mennyit változtunk - mit bírunk még... Úgy tűnik, kicsit több is jöhet - hajrá, zenekarok!
Szólj hozzá!