VOLT, van, lesz! Amire Görögh kolléga emlékszik Sopronból

2016/07/07  ·   Fesztivál   ·  Görögh Atus

„Emlékszem Sopronban”….. Aha, persze, akkor nem egy helyen voltunk. Idén a VOLT szervezői igyekeztek némi gitárral megfejelni a programkínálatot, ami sikerült is nekik, és bebizonyosodott, hogy a rockzene még mindig több embert vonz, mint egy Dj vagy zenei producer vagy hogy a túróba nevezik már magukat.

VOLT, van, lesz! Amire Görögh kolléga emlékszik Sopronból

Kezdjük az elején: A Petőfi zenei díjról inkább nem írnék, mindenki döntse el maga. Vagy jót, vagy semmit. A fesztiválról most kivételesen nem a fellépő zenekarok koncertjét fogom méltatni vagy lehurrogni, hanem magát az érzést és a fesztivállétet igyekszem kicsit boncolgatni.

Történt egyszer, hogy elindult egy kis zenei fesztivál Sopronban, ami 2016-ra szépen kinőtt egy olyan rendezvénnyé, ahol tömegek szórakoznak és világhírű zenekarok koptatják a színpad deszkáit. Évről évre olyan vékony jégen táncolnak, ami éppen csak nem szakad be, és megtalálják azt a középutat, ami minden zenei ízlést és igényt próbál kielégíteni. Ez idén is sikeresen megtörtént.

Sajtósként egy dolgot lehet kiemelni egy fesztiválon, ez pedig a gyors bejutás. Surranó gyorsfolyosón engedik be a dolgozókat és a sajtó képviselőit, ugyanis a fesztivállakóknak végeláthatatlan sorral kell megküzdeniük a tűző trópusi napsütésben. Mire bejutnak, garantáltan szalonspiccen vannak és talajt fognak. Előkerülnek a dugipiák és spontán barátságok kötődnek a koccintásokkal. Beérve látom, hogy a helyszín semmit nem változott, pontosan tudom már előre, hol fognak forgalmi dugók kialakulni, és mely italmérő helyeket kell elkerülni majd az éjszaka közepén, mert tuti többen fogják támasztani a pultot, mint az egri várat létráikkal a törökök.

A fesztivállét szokásos forgatókönyve, hogy napközben megbújsz valami kotorékban, ahol árnyékot találsz, és minden életfunkciódat a minimumra rakod. A lehető legkevesebb energiaveszteséggel járó vegetálásba kezdesz. Persze, a feketeöves fesztiválozók úgy nyomják a napon, mintha éjszaka lenne. Bár volt, aki csak a rutintalanságból fakadóan tolta magába már reggel a söröket a napon. Estére őket elvesztettük, vagy az EÜ sátorban láttuk viszont.

A zenei felhozatal minden napra tartogatott nekem valami finomságot, de kétség kívül az Iron Maiden volt a fő attrakció. A pénteki nap felkiáltójelet tett minden kérdőjel helyére, miszerint a rockzene nem mozgat már akkora tömegeket. Akkora tömegeket nem mozgat mint egy Guetta, csak nagyobbat. Olyan mennyiségű ember landolt a fesztiválon, hogy ennyit még a soproni ostrom idején sem láttak. Bottyán a ruszti határozat értelmében 1705. december 24-én 6 gyalog és 2 lovas ezreddel megkezdte Sopron ostromát, amelyet Weitersheimb alezredes mintegy 400 német gyalogossal és némi rác haddal védett s akit Dobner Ferdinánd polgármester néhány ezer felfegyverzett német polgárral alaposan támogatott. A múlt most is visszaköszönt, mert voltak itt osztrákok, németek, szlovákok de persze a magyarok voltak többségben. És a Maiden olyan showt rakott le a Lővér kempingbe, hogy ha befogtam volna a fülemet, akkor is élveztem volna a látványt.

Pénteken délután a városban volt még egy fontos fejezet. A tavaly elhunyt rockfater, Lemmy emlékére felavattak egy széket, amin az öreg kézjegye látható. És ki más ránthatta le a leplet eme felbecsülhetetlen értékű trónról, mint a Tankcsapda, akik este meg is tolták nekünk a rockot úgy emberesen. Rá is hangolódtunk a Maidenre, bár nem mintha külön fel kéne turbózni a hangulatomat hozzájuk. Bármikor jöhet! Szóval a Maiden megtömte a fesztivált. Voltam már életemben pár VOLT fesztiválon de ennyi embert soha a büdös életben nem láttam a nagyszínpad körül. Hajnali 4-ig bírtam magam a talajszint felett tartani, de ez is inkább olyan kényszerpálya volt csak.

Az Unicum sátránál lehetett hallani egy levezető bulit Dj. Juhász Laci jóvoltából, mert felismerte, hogy egy ilyen nap után nem a slágergyár fosadékait kell keverni, hanem bizony a rockzenét. Volt is tömeg a jobbnál jobb muzsikákra. Mindenhol máshol üvöltött az unalomig hallott slágerpop-techno-dance-tökömtudja milyen zenék. Mi ebből a tanulság? Kell egy rockzenei pont minden fesztiválra. Ahogy régen a szigeten volt a Vadorzó kocsma, és szinte non-stop tömeg volt benne a jobbnál jobb zenék miatt. Akár egy Lemmy–sátor felállítása minden feszten (kivéve a Soundon), ahol a rockzenét kedvelők szabadon tolhatják a metálvillákat az égbe. A többi 50 helyszínen üvölthet a sláger. Egy másik sátorban igyekeztem már könyörögve kérni a dj pultban álló két fiatalembertől, hogy legalább egy dal erejéig halljunk valami gitárt. Megjegyzem, úgy 10 ember lötyögött a zenékre. Majd felcsendül az Ace of Spades basszus szólama, és 5 másodpercen belül megtelik a placc (ez csütörtökön volt amúgy, Wiz Khalifa koncertje után). A két dj felismeri a potenciált a rockban, és elkezdenek jobbnál jobb dalokat pörgetni. Ez az! Végre! Már fél órája tömve a hely, léggitárok törnek, locsolják az emberek a piákat örömükben, majd hirtelen stop. Vissza a pophoz. Ismét 10 ember lötyög. Próbáltam kideríteni, mi ez az üzletpolitika, de inkább magamévá tettem egy nutellás-banános palancsitát. Mert a nutellát mindenki szereti, ellentétben ezzel a két dj-vel.

Szombatra ismét boldog napra ébredhettek a fesztiválozók, hisz egy remek estének nézhettünk elébe. Slayer és Prodigy. Gondolom, nincs kérdés. Délután egykor leültünk egy kanapéra az árnyékban, és este hétig meg sem mozdultunk. Fél nyolckor beálltunk metálterpeszbe a nagyszínpad elé, és elkezdtük sikálni a léggitárunkat a Slayer-zúzdában. Ez a sebesség kérem szépen. Ezt hívják erőszaknak. Izomláz nyaktól a kézig, úgy ugráltunk, mint a portugál – magyar focimeccsen. A kivetítőn olvasni lehetett, hogy este 9-re egy kiadós vihar csap le a rendezvényre, és teljesen véletlenül pont defektet kapott a Prodigy technikáját szállító kamion, ezért 22:30 helyett csak éjfél után lépnek fel. Amikorra elvonul a vihar. Micsoda véletlenek. Addig a Vad Fruttik és a Brains próbálja majd a szakadó esőben kint tartani a rajongókat.

Sikerült nekik! A Vad Fruttik tőlem megkapják az idei VOLT becsület– és érdemkeresztjét, mert a mostoha időjárás és a szakadozó áramszolgáltatás ellenére lenyomtak egy olyan etapot, ami előtt fejet kell hajtania mindenkinek. És a hős rajongók előtt pedig térdre rogyni, hogy az ömlő eső és szél sem tántorította el őket küzdőtérről. Ilyen a szív és a rajongás, nincs akadály.

Éjfél után a defektes kamionnal érkező Prodigy is színpadra áll, az eső pedig eláll. Megint micsoda véletlen. És akkor most leírom milyen volt a Prodigy: aztarohadtéletbeezmegmármilyenenergikuskoncert?! Mint egy áramütés, úgy hasított belém a hang. Félelmetesen tudják tolni a drum and bass alapra azt az apró kis szösszenetnyi rockot. Az egy négyzetméterre eső boldog emberek száma messze a világátlag felett volt. Az este további részében már annyi erőm sem volt, hogy megfogjak egy korsó sört. (Kétlem... – aszek.)

Hajnal kettőkor elköszöntem a fesztiváltól és beraktam magam vízszintbe, hogy álmodjak egy rockpontban gazdagabb fesztiválról. Mindent összevetve egy nagyon jól sikerült nyárindító haccacáré volt, és kellőképpen feltüzelt a nyár többi eseményére.

Vigyázz, fesztiválszezon, jövök!

FOTÓK ITT!


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek