Az utolsó nap általában a kapkodásról szól. Akkor döbbenünk rá, hogy már csak pár óránk maradt arra, hogy mindent megnézzünk, kipróbáljunk, amit addig nem sikerült. Persze pontosan tudjuk, hogy ez lehetetlen vállalkozás, de legalább a tervünk legyen tökéletes, ha már a kivitelezés hiányos. Ennek jegyében indultunk gyűjtögető körútra, és már tavaly rájöttünk, hogy nem is olyan rossz dolog az utolsó pillanatra hagyni ezt az egészet, mivel ilyenkor már a szűkös időkorlát miatt nem kötik feltételekhez a pecsételést. Persze, volt olyan helyszín, ahol önként vetettük volna alá magunkat a feladatoknak, de a tömeges érdeklődés miatt ez is elmaradt.
Amit igazán sajnálok, az a Luminárium, ami belülről tényleg fantasztikus élmény, a Tarot labirintus, ahová még sose sikerült bejutnom (bár ahogy hallom, kijutni is nagyon nehéz), pedig egy önismereti játék mindenkinek a javára válik, valamint az Art Zone, amelynek a kapujában többször is megfordultam, de mindig halogattam a belépést. Viszont eljátszottam a pecsétekkel a Múzeumi sátorban, a kutyákkal (alap) az Ability Parkban, festettünk mézeskalács báránykát a Világfalu Hungaricum részében, pörgettünk erénykereket a Civileknél (mi más jöhetett volna ki, mint a kitartás), ugyanott megnéztünk pár fizikai kísérletet is, és ami számomra kihagyhatatlan, a kedvenc játszóterünk, a Kelet-Európa Vurstli.
Örömmel tapasztaltam, hogy egy év kihagyás után ismét visszaállt a régi kommunista rendszer, és a bejutáshoz az útlevelünkbe képet kell csináltatni, ami abból áll, hogy a kis pultban ülő elvtársak kézzel rajzolják bele az arcképed, és a beutazáshoz még külön pénzt is kapunk, amivel persze kifelé menet a vámnál szigorúan el kell számolni. Még befeleé igyekezve a határállomáson engem rögtön lekapcsoltak, hogy hamis útlevéllel próbálok meg beszökni, mivel a rajzoló kolléga, akarom mondani elvtárs a szemem, az orrom és a szám helyét kihagyta. Rövid, ámde tiszteletteljes magyarázkodásomnak köszönhetően megkegyelmeztek az ellenőrök, és így folytathattuk utunkat, ami először a tombolajegyek megszerzésével, majd kedvenc dobálós játékunk letámadásával, ezt követően pedig a rendkívül sármos "arab" fiatalemberrel folytatódott, aki a jósdában igyekezett válaszolni felmerülő kérdéseinkre.
3 kerék megpörgetése után arra a megállapításra jutott, hogy nekem nyugatra kell utaznom, mert én fogom megteremteni a világbékét, míg utánam következő Erika barátnőm lesz majd a szárnysegédem a terv végrehajtásában. Ezzel a bölcsességel mentünk tovább Marx és Lenin bácsi mellszobrára dobálni kalapokat, majd benéztünk a világ legkisebb diszkójába, ami konkrétan egy pici két személyes faházban volt, versenyeztünk egymással hengerleverésben, hallgattunk örömzenét Császári Gergely és Bede Sára jóvoltából (akiknek még a maradék pénzünket is odaadtuk), majd visszasiettünk a tombolasorsoláshoz, ahol izgatottan vártuk a nyerő számokat. Háromból két találatunk is volt (persze, hogy csak én nem nyertem), az egyik impozáns ajándékot, ami egy Terror Háza feliratú strandlabda volt, B. Erika budapesti lakos, a fődíjat pedig a nekünk még kiskorú K. Máté egri lakos nyerte, ami egy izgalmas jegesmacis társasjáték volt. Íme a boldog nyertesek, valamint középen a sorsolási bizottság elnöke, és egyben a show levezetője:
Hiába növekszik visszavonhatatlanul földi létünk során elparazolt éveink száma, lélekben mindig gyerekek maradunk. Valószínűleg ezért élvezzük az átlagosnál is jobban az ilyen jellegű játékokat. No meg azért is, mert mi már éltünk abban a korban, amiről ez az egész szól, és gyerekként nekünk csak szép emlékeink vannak.
A játékok mellett azért az uccsó napon is belenéztünk pár koncertbe. A Nagyszínpadon a The Kooks, az Outkast, és Calvin Harris produkciójába lestünk bele, az A38-on pedig a szép lassan eltűnő La Roux koncertjét hallgattuk egy darabig, de igazság szerint egyik se volt annyira meggyőző, hogy kibírtam volna azt a cirka egy-másfél órát. A hét órás szerpentin partyra végre visszaállt a rend, és mi is hozzájutottunk a "nyersanyaghoz", de ez a buli a küzdőtérről nézve nem volt annyira hatásos, mint mondjuk a color lehetett volna. Calvin Harris záróprodukciójára csak a show miatt voltam kíváncsi, így fél 23 tájékán botorkáltunk át a hátsó úton a Nagyszínpadhoz, ami azért volt fura, mert abban az időben egy lélek nem jött velünk szembe. Mondjuk akkor és ott fel se tűnt, úgy gondoltuk, hogy mindenki a partyn csápol, csak amikor odaértünk a VIP hátuljához derült ki, hogy valójában lezárták ezt az útszakaszt a biztonságiak. Bár két dolgot a mai napig nem sikerült megértem, egyrészt, hogy miért ott, másrészt, hogy miért csak az egyik irányban. Ugyanis mi vígan sétálgattunk úgy, hogy közben "életveszélynek" voltunk kitéve, ráadásul persze, hogy "Persze Úr" (egy méltán hírhedt rockzenekar frontembere) ilyenkor állítja meg az ember lányát a VIPből ki(be)szólva.Még az a szerencse, hogy nem bőbeszédű típus, különben lehet, hogy pár perc múlva kommandósok vezettek volna ki minket a tiltott zónából. Mindenesetre megúsztuk ép bőrrel, és még pont odaértünk a tüzijátékra, ami tényleg pazar látványt nyújtott.
Ezek után már csak úgy levezetésképpen megajándékoztuk magunkat a kitartásért egy gigacsokival, és elterültünk a Cökxpon Chillben a kényelmes párnákon. Összefoglaltuk és megtárgyaltuk az elmúlt hét eseményeit, mérleget vontunk, osztottunk, szoroztunk, talán még gyököt is vontunk, és sajnos arra a megállapításra jutottunk, hogy hiába változik a Sziget és vele együtt a Szitizenek, nekünk még mindig kell ez az egy hét együttlét!
Voltak szép és bosszantó pillanatok, nevettünk, sírtunk, tomboltunk, szenvedtünk, játszottunk, unatkoztunk, ismerkedtünk, beszélgettünk, találkoztunk, összejöttünk, elváltunk, utaztunk, gyalogoltunk, táncoltunk, megizzadtunk, eláztunk, besarazódtunk, elengedtünk, labdáztunk, lengettünk, fújtunk, dobáltunk, nézelődtünk, hallgatóztunk, fotóztunk, videóztunk, ültünk, álltunk, feküdtünk, ettünk, ittunk, mulattunk, felfrissültünk és elfáradtunk, de a legfontosabb, hogy kikapcsolódtunk és szórakoztunk, ami valljuk be őszintén, ránk fér a hétköznapi problémák után/előtt.
És erre még mindig a Sziget a legmegfelelőbb helyszín!
Mindent összegezve, én azzal a mondattal zárnám az idei Szigetet, hogy jövőre veletek NEM (pííísz a kivételeknek), de ugyanott, az tutkeráj!
Szólj hozzá!