Korál

Zorall Sörolimpia: egy fesztiválbeszámoló, amelyben alig van szó zenéről

2017. augusztus 28.  ·   Fesztivál   ·  mmi

Amikor ezeket a sorokat írom, már vége a jubileumi, vagyis a X. Zorall Sörolimpiának, ott töltöttem 3 napot, megnéztem egy csomó koncertet – és még mindig nem lettem rocker. Viszont a fesztiválon töltött pár nap eséllyel indul a Nyár Legjobb Hétvégéje című képzeletbeli versenyen.

Zorall Sörolimpia: egy fesztiválbeszámoló, amelyben alig van szó zenéről

Valójában a bringázás miatt kerültem oda, vagyis a ZBBK (Zorall Bringás Baráti Kör) miatt, mert amikor ez a csapat megkerülte a Velencei-tavat, lehúztam a tekerős haverok után az esti koncertre, és nagyon bejött a feeling. Alóőrsre már vittem bringát, sőt, egyszer csatlakoztam is a kemény maghoz, de menet közben kiderült, hogy jobbra kellett volna kanyarodnom, mert a balra elhúzók egy 80 kilométeres túrára indultak... Fürednél feladtam. Így viszont megtaláltam az északi part legkúlabb bringás pihenőjét.

A Balaton-parton fesztivált rendezni fél siker. A környezet lenyűgöző, a víz hűsít, a Pelso kemping meg teljesen élhető még egy olyan kezdő számára is, aki sosem volt még ilyen helyen. Az első napon még zártuk a cuccainkat, aztán már mindent szerteszét hagytunk, mert úgysem nyúlnak hozzá. Van abban valami különös és megmagyarázhatatlan, hogy a többi fesztiválozótól csak egy vékony sátorlap választ el, úgy érzed magad, mintha egy törzshöz tartoznál, bár bele tudtam volna állítani a vasvillát abba a júzerbe, aki reggel hatkor csutkára föltekerte a metált – de a hangokból ítélve, valaki megtette helyettem.

Ha valaki emlékszik még a PAFE hangulatára és szeretette is azt (én igen), az itt megtalálta a számítását. Egyszerűen már hiányoztak a fűben ücsörgő, sörös dobozt szorongató retkes punkok, azt hittem, már felzabálta őket a fesztiválbiznisz, de megnyugodhattam: nem haltak ki. Az meg leginkább a strandon vált nyilvánvalóvá, hogy az egy négyzetmérre jutó tetovált emberek száma magasan veri az országos átlagot, tehát igazolták azt a kijelentést, hogy bármi is történjék a magyar zenében, mindig lesznek rockerek.

Egyszer elvesztettem szem elől a haverokat, és ahogy körülnéztem, elfogott a pánik, hogy az életbe' nem bukkanok rájuk, vagy csak este, vagy csak a fesztivál végén, mert szinte MINDENKI fekete pólót viselt, s a fekete pólók nagyjából 70 százalékán halálfej volt. A barátaimon dettó... Egyébként tíz perc után rájöttem, hogy a cuki, hintalovas fülbevalóm nagyon kilóg az összképből, úgyhogy gyors mozdulatokkal eltüntettem, és vettem valami olcsó fekete köveset.

Az első pillanattól fogva azt éreztem, hogy itt  – történjék bármi a színpadokon –, kurvajó lesz. A csecsemőtől a nyugdíjasig terjedt a korosztályi skála, voltak kutyások, bringások, motorosok, földön hempergők, sátorban lakók, teraszos házakban megszállók – egy raklap bazikedves ember, és ugyanezzel a szóval lehet leírni a szolgáltatókat és a kiszolgálókat is, de erről még lesz szó. Elcsíptem egy monológot, megpróbálom szó szerint visszaadni, amit az idősebb úr mondott, mert egészen váratlan szempontból vizsgálta meg a fesztivált. Úgy vélte, itt a Sörolimpián visszabillen a mérleg nyelve, mert a mixfesztiválokon (gondolom, ezen a műfaji sokszínűséget értette) mindenki csajos, rózsaszín tütükbe öltöznek még a pasik is, és a fesztiválozók mindegyike szerepet játszik, ami megint egy nőies dolog, de egy ilyen rockfesztiválon győznek a férfi energiák, és ezzel egy csomó sallangtól megszabadul a világ. Itt mindenki őszinte és magát adja, mert nem azért jött, hogy parádézzon. Mindezt egyébként a legjobb helyen, a kihasználatlanságtól deprimált jós sátra előtt adta elő. (Ez volt egyébként az egyetlen megmagyarázhatatlan placc a számomra, mert ha csak felemelte a fejét, mindenhol koponyákat és csontvázakat látott, és ez elég hangsúlyosan felvázolta a közönség elképzelését a jövőről.)

Megnyugtató volt az is, hogy egészen bizonyos lehettél abban: a fesztivál területén, a parton, a kempingben, de még az étteremben sem fog felcsendülni orvul a  Despacito. A rock, a metál és a punk műfajoktól csak egyetlen helyen tértek el: a kemping kajáldájában, ahol valami különös oknál fogva délutántól estig egy idősebb zenész úr tolta szintin a pécsiszálat és a pátémétert. De legalább fekete pólóban és szegecsekben gazdagon kivarrt gatyában volt. A strandolókat viszont megörvendeztette az egyik teraszon folyó buli társasága, mert üvöltött a zene, például a  Zorall Afrika-feldolgozása, és amikor jött az a rész, a törölközőkön elterülők egyszerre, a tevékenységük megszakítása nélkül ordították a hangszóróval, hogy MAKÁKÓ!!!

Halál a májra – szólt a nagyszínpadon a Sing Sing örökbecsűje, de ennek a felszólításnak nem volt olyan könnyű eleget tenni – ez volt egyébként a fesztivál egyetlen gyenge pontja, amin érdemes lenne jövőre még hangolni. Egy-egy pult volt a két sátorban, ahol mindent, két bódé és egy pavilon, ahol sört lehetett kapni, valamint egy-egy pult, ahol limonádét és fröccsöt adtak, felszólításra a kettőt egyben is árulták. Oltári sorok alakultak ki egy idő után, a 2. naptól már duplán kértük a sört, de az meg már milyen, hogy flangálsz a kezedben két félliteres műanyag pohárral, amikben aztán hamar megmelegszik az, ami leginkább csak hidegen jó. Aztán növeltük a tétet, hatosával vettük, ami nem fért a kézbe, ment a másfél literes ásványvizes palackba, de ettől még a globális felmelegedés problematikája nem lett kiküszöbölve. Az sem ártott volna, ha a cseh sör pavilonjába a két csapra betesznek 2 db embert, de így egyetlen hipszter srác tolta végig a bulit, aki szerintem most 10 évig nem akar sört látni, de még hallani sem róla. Én speciel boros vagyok, így páriaként tengődtem, mert nem, a vébetűs rozé nem bor, hanem az emberiség elleni bűntett. 

Kerülgetem itt a forró kását, mert őszintén bevallom, nem konyítok a rockzenéhez annyira, hogy megítéljem. Ismerem, persze, a zenekarokat, ha fenyegetett helyzetbe kerülök, még egy-két sort el is tudok dúdolni, de nagyjából ennyi. Mindenki azt gondolja, hogy a rock bazikemény és pörölyként csapdossa a tested-lelked, de én szombaton már úgy voltam vele, hogy ha még egy romantikus rockballadát végig kell hallgatnom, átúszom a Strand fesztiválra, ami pont szemben – és a hajnal négy felé beállt csendben tökéletesen hallható – volt. De ez magánügy, ami meg a közügyet illeti: full respect az összes fellépőnek, a közönségnek meg pláne. Néha az az érzésem volt, hogy a következő pillanatban felrobban a sátor és a cigánytábor egyenest az égbe megy, s ennek még örülni is fog, mert – hogy a spirituális fószer gondolatmenetét tovább vigyem – egy-egy koncerten annyi energia gyűlt össze, hogy lehetetlen volt nem jól érezni magad, és bár küzdöttem a kényszer ellen – nem kenyerem a mutogatás –, de egy idő után nem lehetett visszatartani a metálvillába rendeződő ujjaimat. Minden koncerten rogyásig volt a nagyszínpad küzdőtere, minden koncerten olyan kórust alkotott a közönség, hogy az Operház is megirigyelné, és minden zenekar beleadott apait-anyait – dehát nem is tehettek mást, egyszerűen vitt mindenkit a lendület.

S ha azt gondolnátok, kis fesztivál–kis élmény, a fenét: látványban és hangzásban sem maradt el a dolog a nagyoktól. Álljon itt a nagyszínpados zenekarok neve, akiknek volt szerencsém látni a bulijukat (tehát nem a teljes fellépőlista), bazira megérdemlik: Sex Action, Sing Sing, Tankcsapda, Lord, Depresszió, Pokolgép, Zorall. Nem túl hosszú a felsorolás, de azért egy pszeudorockertől nem kis teljesítmény, ezt elhihetitek nekem. Szóval, egy élmény volt, srácok, képzelem, annak mekkora, aki még hívő is.

Egyébként találkoztunk egy megszállott Zorall-hívő alakulattal, nem is akárkikkel. Egy XI. kerületi, Down-kóros fiatal felnőtteknek (lakás)otthont adó hely oltári jófej gondozói összecsomagolták a csapatot, és lesátraztak a fesztivál területén. A már emlegetett velencei bulin ismerkedtünk meg velük, és utána napokig kib@szott lelkifurdalásom volt, mert Ferike órákon át könyörgött, hogy valaki énekelje el már neki a Honfoglalás betétdalát, de valahogy nem ment... Nagyon várta a zorallos feldolgozást, de ment a vonatuk, így a felénél ott kellett hagyniuk a koncertet, és ahogy kitették a lábukat a helyről, az a szám következett, hát, elbőgtem magam. Most, ha kérte volna, eléneklem neki, de szerencsére megkímélte a fesztiválozókat ettől a megrázó élménytől. Innen üzenem a szervezőknek, hogy minden tiszteletem az övék azért, mert szabadjeggyel látták el őket – minden bizonnyal a leglelkesebb és legőszintébb rajongótáborukat támogatták ezzel az adománnyal.

A végére csak annyit, hogy jó volt a zorallos-sörolimpiás közösség tagja lenni 3 napig, ez sokkal több, mintha pusztán a közönség része lettem volna, s ebben persze óriási szerepe van Hangyának, Szaszának meg a többieknek – mert ez a pár nap nem kizárólag a koncertekről szólt, hanem arról, hogy kell egy csapat... Vagy több. Az meg külön élmény, amikor a kötélhúzásnál a csajok csapatába beáll a megtermett kovácsmester is segítségnek... És ha még a zene is király, akkor dupla öröm.

Jövőre veletek ugyanitt!

Képgalériák

1. nap

2. nap

3. nap

 


 

 

Szólj hozzá!


Ismét játssza a Wellhello-számokat a Petőfi

Ismét játssza a Wellhello-számokat a Petőfi

A 444.hu szúrta ki, hogy ismét felkerült a rádió lejátszási listájára a Wellhello.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Oszoljatok fel, és tartsatok végre egy koncertet! Satöbbi-lemezbemutató a Trip hajón

Május 11-én a Batthyány térnél horgonyzó Trip állóhajón mutatja be második stúdióalbumát a Satöbbi. A jó hangulatú klubkoncertjeiről ismert, 36 éve létező zenekar tavaly év végén jelentette meg Vissza a pénzt! című lemezét.

A Firkin rúgja be a motort a Garázsband fesztiválon

A Müpa mélygarázsában megrendezett nyárindító házibuliba 16-26 éves fiatalokból álló, amatőr pop-rock zenekarok jelentkezését várják, akik éreznek magukban elég bátorságot, hogy tehetségüket élőben, közönség előtt is megmutassák.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek