1958 – Elvis Presley szupersztárként között fürdött a népszerűségben. Lemezei rekordokat döntöttek a slágerlista élén, a rajongók szinte mindenhová követték, a nők rúzzsal írták a telefonszámukat a hófehér Cadillacjére. Tíz évvel későbbre már alig maradt nyoma ennek a rajongótábornak, miután Elvis két évre bevonult katonának, majd éveken át csak filmezéssel foglalkozott, ráadásul egyre gyengébb színvonalú, egy kaptafára készült alkotásokban. 1968-ra már hat éve nem volt listavezető slágere, színpadon, tévében évek óta nem szerepelt, lemezei alig fogytak. A rocktörténet eme rendkívül izgalmas korszakában olyan zenekarok kerültek egyre inkább a figyelem középpontjába, mint a Beatles, Rolling Stones, Pink Floyd, The Doors, vagy Jimi Hendrix, James Brown és Bob Dylan.
Elvis karrierjének megmentése érdekében a menedzsere leszervezett 1968 decemberére egy műsort az országos NBC televízióba. Az eredeti elképzelés egy némileg giccsbe hajló, szmokingos karácsonyi műsor lett volna, ám John Bindernek, a műsor koncepciójáért felelős fiatal, agilis rendezőnek más volt az elképzelése: a körítés helyett inkább az előadó igazi tehetségét és karizmáját akarta előtérbe helyezni. Ő az „igazi” Elvist akarta megmutatni, aki annak idején forradalmasította a rock'n'roll muzsikát – a saját dalaival, élőben, közönség előtt, szmoking helyett bőrszerkóban. Hogy meggyőzze az eleinte kétkedő Elvist, a legenda szerint Binder elvitte sétálni Los Angeles legforgalmasabb sugárútjára, ahol a Király testközelből tapasztalhatta, hogy mekkorát csappant az ismertsége – konkrétan senki sem ismerte fel – és mekkora tétje van ennek az újszerű megközelítésű tévéshow-nak. Ezután Elvis gyakorlatilag beköltözött a tévéstudióba, és többett dolgozott a próbákon, mint korábbi filmjein együttvéve.
A műsor anyagát a '68 nyarán rögzítették, egy szűk körű, elkötelezett rajongókból álló közönség előtt a tévéstúdióban. Binder koncepciója remekül működött, Elvis mellett régi zenésztársai is közreműködtek, a sok felkészülés egy laza és közvetlen hangulatú „unplugged” koncert-showt eredményezett, sok rögtönzéssel, sztorizással, és persze a legnagyobb slágerekkel. Jellemző módon azért nem sok előadóművész tud megtölteni egy teljes koncertműsort kizárólag slágerlistás dalokkal, többek között felcsendült a „Jailhouse Rock”, „Hound Dog”, „Love Me Tender”, „A Little Less Conversation” vagy záródalként az „If I Can Dream”.
A tévéműsor hatalmas siker lett, a Király visszatérését több mint 30 millióan nézték meg (ez akkor az összes amerikai tévénéző közel 50%-a volt!). „Soha többé nem fogok olyan dalt énekelni, amiben nem hiszek, vagy olyan filmet, ami nem tetszik” – mondta a show után Elvis. A közvetítés feltámasztotta Elvis karrierjét, aki azt követően végleg visszatért a koncertezéshez, és 1977-ben bekövetkezett haláláig több mint 1000 koncertet adott. Ezek az évek adták zenei pályája csúcspontját, ekkor születtek legérettebb dalai.
“A nagy visszatérés” (Comeback Special) eredeti felvételét az 50. évforduló alkalmából digitálisan felújították és újrakeverték. A 90 perces koncertfilm augusztus 16-tól kezdve – egyúttal Elvis halálának évfordulójára is emlékezve – limitált vetítéssorozatban, egy-egy estére világszerte visszatér a mozikba, ahol a rock’n’roll rajongók szinte testközelből tapasztalhatják meg az ikonikus zenész kirobbanóan energikus előadóművészi tehetségét és utánozhatatlan kisugárzását.
A filmet Magyarországon a színpadi produkciók moziközvetítéseire specializált Pannonia Entertainment mutatja be, augusztus 24-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban, augusztus 26-án a szegedi Belvárosi Moziban vetítik, emellett Szentendrén és Szigetszentmiklóson is látható lesz.
Elvis Presley, 1968, Comeback Special, koncerfilm
Szólj hozzá!