Eddig sosem látott felvételekkel jön a Zappa-doku

2021/06/29  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

Július 1-től érkezik a hazai mozikba a rocktörténet egyik legendás alakja, Frank Zappa életpályáját feldolgozó dokumentumfilm, amelyben különleges, eddig sosem látott felvételek is feltűnnek a Zappa-család archívumából. A filmet Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és országszerte számos art moziban vetítik.

Eddig sosem látott felvételekkel jön a Zappa-film

Frank Zappa a 20. század egyik meghatározó, extravagáns amerikai művésze, zeneszerző, gitáros, producer és filmrendező. Csaknem három évtizedet átfogó pályafutása alatt számos különböző műfajban alkotott, írt rockzenei, jazz, elektronikus zenei, és nagyzenekari műveket is. Életében mintegy 60 nagylemeze jelent meg Mothers of Invention nevű zenekara, vagy saját neve alatt. Számos Grammy-jelöléséből kettőt váltott díjra, 1997-ben posztumusz Grammy-életműdíjat kapott.

Hihetetlenül termékeny művészi pályájára jellemző, hogy 1993-ban bekövetkezett halála óta még további húsz album jelent meg a kiadatlan felvételeiből. A rocktörténet igazi emblematikus alakja, a Rock'N'Roll Hall of Fame tagja, aki egyedi gitárjátékával és senkivel össze nem téveszthető színpadi jelenlétével számtalan zenészt és művészt inspirált. A hazai rajongók számára felejthetetlen élmény volt a budapesti koncertje 30 évvel ezelőtt, 1991. június 30-án, amely egyben a legutolsó színpadi fellépése volt. A Budapesti Búcsú keretében a Tabánban adott mintegy félórás improvizációs koncerten Zappát Babos Gyula, Egri János, Kőszegi Imre és Szakcsi Lakatos Béla kísérte.

A Zappa címmel mozikba kerülő portréfilm készítése a „rajongók által, rajongók számára" szemlélet jegyében, eredetileg közösségi finanszírozásban indult el, amihez világszerte rengetegen csatlakoztak mikro-adományokkal. Később a Zappa család is felfigyelt a kezdeményezésre és csatlakozott a támogatók és szakmai partnerek közé: Frank Zappa egyik fia, Ahmet Zappa producerként működött közre a film készítése során. A család támogatásának köszönhetően exkluzív, eddig sosem látott archív felvételeken és személyes hangulatú interjúkon, átfogó módon tárul fel a 20. század egyik legkarizmatikusabb zenei zsenijének élete, művészeti pályája, és személyes története - beleértve politikai állásfoglalását is, amit sosem rejtett véka alá.

A filmben feltűnik többek között Zappa özvegye, több családtagja és számos pályatársa - köztük David Bowie, Ringo Starr, Mick Jagger, Alice Cooper, Paul McCartney – és egykori zenésztársa is, mint Steve Vai, Mike Keneally, Ian Underwood, Pamela Des Barres, Bunk Gardner, David Harrington, Scott Thunes, Ruth Underwood és Ray White.

Alex Wintert, a film rendezőjét a hazai közönség elsősorban inkább színészként ismerhet: a "Bill és Ted" filmekben Billt alakította Keanu Reeves oldalán. Az utóbbi években a dokumentumfilmek felé fordult és számos díjnyertes alkotást készített (Deepweb, A showbiznisz gyermekei).

„A Zappa-filmmel belepillanthatsz egy zseni elméjébe...és utána te is másként fogod látni a világot" – írta a filmről a The Boston Globe kritikusa.

A film július 1-től látható a hazai mozikban, magyar felirattal, a Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten csak az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, emellett országszerte számos art moziban, többek között Pécsett, Miskolcon, Szombathelyen, Cegléden, Szentendrén és Jászberényben is bemutatják.

 

Frank Zappa, film, dokumentumfilm

Képtár

  • Eddig sosem látott felvételekkel jön a Zappa-doku kép 88677
  • Eddig sosem látott felvételekkel jön a Zappa-doku kép 88679
  • Eddig sosem látott felvételekkel jön a Zappa-doku kép 88680
  • Eddig sosem látott felvételekkel jön a Zappa-doku kép 88681
  • Eddig sosem látott felvételekkel jön a Zappa-doku kép 88682
  • Eddig sosem látott felvételekkel jön a Zappa-doku kép 88683
  • Eddig sosem látott felvételekkel jön a Zappa-doku kép 88684
 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek