Ki a Király? Megvan a főszereplője a készülő Zámbó Jimmy-sorozatnak

2022/03/22  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

Már folyik az RTL Klub tízrészes produkciójának, A Királynak a forgatása. A sorozat 10 epizódban meséli majd el Zámbó Jimmy életét.

Ki a Kiirály? Megvan a főszereplő a készülő Zámbó Jimmy-sorozatban

Amióta a Király meghalt, botrányok tarkítják az emlékét, általában a család nem tud megegyezni valakivel, vagy, ha igen, elégedetlenek a produktummal, szóval, csoda, hogy az RTL-nek a dolog most sikerült, mert például 2018-ban megtiltották nekik hogy az X-faktorban felcsendüljön a Király egyik legismertebb dala.

A Blikk már azt is tudja, ki alakítja a főszerepet: nem más, mint a négy évadot megélt és most leköszönt Tanár című, szintén ertéeles széria főszereplője, Nagy Ervin.

A színész – elmondása szerint – nem volt rajongója a 2001-ben elhunyt zenésznek, aki most korabeli felvételek és a Zámbó-család VHS home videóiból készül fel a szerepére, mi több, még ruhadarabokat is kapott kölcsön a famíliától.

"...nem az a célom, hogy egy az egyben olyan legyek, mint ő, nem a popsztárt vagy az ikont akarom alakítani, hanem az ember" – nyilatkozta a Blikknek Nagy Ervin.

A négy és féloktávot is kiéneklő előadóművészről szóló széria persze nem mehet le dalok nélkül, arra is kíváncsiak vagyunk, ezt hogyan oldják meg: minden tiszteletünk Nagy Erviné, de ez a feladat nyilván kifog rajta :)

Zámbó Jimmy halálát egyébként számos legenda övezi, többek szerint öngyilkos lett, van, aki a házban jelen lévő nejére és az azóta elhunyt családi barátra, H. Évára gyanakodott, de olyan elképesztő elképzelések is akadtak, miszerint Jimmy megrendezte a halálát, és el akart menni az országból, de a legkitartóbb a kakasos verzió volt, amiről azóta kiderült (?), hogy nem igaz... A nyomozás lezáró hivatalos jelentés szerint baleset történt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a sorozat közelebb visz-e a végkifejlethez, vagy inkább az odáig vezető útra koncentrál a forgatókönyv. Azt gondolnánk, konkrét, lezárt történet nélkül nincs sztori, de van már a magyar filmtörténetben arra példa, hogy a vitatott és/vagy legendákkal helyettesített igazság korrekciója nélkül készítenek filmet egy tragikus körülmények között elhunyt magyar zenészről – igaz, ebben az esetben is botrányok ejtenek foltot a film vásznán.

 

Zámbó Jimmy, RTL, filmsorozat, Nagy Ervin

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek