Egy SMA-s kisfiúért szól az Ocho Macho legújabb dala

2021/06/22  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu

A klipet már mi is bemutattuk a Facebookon, de a teljes történetet csak most ismertük meg hozzá. A zenekar ezúttal a négy éves, SMA-val küzdő Olivér megsegítésére csapott a húrok közé.

Egy SMA-s kisfiúért szól az Ocho Macho legújabb dala

A fülbemászó dallamhoz egy igen lélekemelő dalszöveg társul.

Még a karantén alatt íródott a dal, mikor is Benivel felvettünk pár ötletet. Hangszerelésében Bakonyi Bálint munkája ismét, ami óriási segítség volt, mivel nagyon sehova nem tudtunk mozdulni. Érdekes tapasztalás volt az is, hogy nem gitárral született a dal, hanem zongorával. Teljesen más a hangulata. Dalszövegét tekintve, magamból merítettem, hiszen rendkívül ingerszegény hónapok voltak. Viszont rájöttem, hogy így, magamról még nem is nagyon írtam. Az „Ahonnan én jövök" után tagadhatatlanul benne vagyok"– meséli Kirchknopf Gergő, a zenekar énekese.

A dal különlegessége, hogy a refrén egy igazán apró, ám annál nagyobb tettekre képes kisfiúról szól. A 4 éves Olivér SMA betegséggel küzd, Gergő pedig szinte az elejétől kezdve követte és támogatta a családot, hiszen úszóoktatóként már pár hónapos kora óta ismeri és segíti Olivért.

"Valamikor hajnali háromkor jött a felismerés, hogy Olivér és családja kezét ebben a nehéz időben sem szeretném elengedni és úgy gondoltam, hogy story helyett legen Ő a középpontban..."

Az SMA-s kisfiút nem csak Gergő, hanem az egész zenekar támogatja, együtt koncerteztek az Együtt Olivérért Alapítvány javára és kupakot is gyűjtöttek. Az apró hős pedig a klipben is feltűnik, amelyben a zenekar teljes értékű tagjaként minden hangszert kipróbál és még a mikrofont is magához ragadja.

„Óriási szeretetben, családi hangulatban forgattunk és még az sem zavart, hogy szakadt az eső egész nap! Köszönet a családnak, Perenye lakóinak a segítségért!"- teszi hozzá az énekes, aki azt is megosztja, hogy néhány snitt erejéig Olivér és családjának mindennapjaiba is betekinthetünk, láthatjuk harcukat, küzdelmüket, sikereiket és örömüket is.

„A klip végén, röviden bemutatjuk az ő hétköznapjait, nagyon beszédes és érthető, hogy mindennapos segítség kell. Viszont az is látszik, mennyi erő, kitartás van benne, így mi is erőt kaphatunk tőle" – hangsúlyozza Gergő.

És akkor a klip, újra:

 

A srácok nyári programja pedig így néz ki:

 A fotóhoz tartozó poszt itt található.

 

Ocho Macho, SMA, Olivér, klip

 

 

Szólj hozzá!


Another Day - Időutazás az idén 25 éves colorStarral

Another Day - Időutazás az idén 25 éves colorStarral

A colorStar negyedszázados jubileuma kapcsán minden héten felidéz egy évet saját, zenekari történelméből, az időgép pedig 2004-hez ért, az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ábel végül előkerült? Fishing on Orfű – a tökéletes nyárzáró fesztivál

Normál körülmények között nyárindító lett volna, akkor a helyére telepítettek egy MiniFishinget, az "igazit" meg áttolták a biztonságosabb augusztusi időpontra. Ha júniusban lett volna a Fishing on Orfű, nem fagyunk meg, így viszont a vártnál sokkal ütősebben sikerült lezárni a 2021-es nyarat.

Kell valami, amibe kapaszkodhatunk – egy különleges koncerttel emlékezik az AWS Siklósi Örsre

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.

Végre egy nemzetközi fesztivál a belvárosban! - A BUSH ismét megtölti élettel Budapest klubjait

A BUSH a tavalyi rendhagyó év után október 21-22-én újra megtölti Budapest klubjait a legizgalmasabb kelet-európai előadókkal. Nappal zeneipari fejtágítás a Fészek Klubba visszatérő szakmai konferencián, ahol a nemzetközi és a hazai zeneipar legjobb szakembereitől lehet tanulni, este pedig a város legújabb klubjaiba és különleges...

Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson a Müpában

Figyelemre méltó eredetisége és egészen kivételes talentuma az utóbbi évek egyik legsikeresebb feltörekvő klasszikus zenészévé avatta az izlandi zongoraművészt, aki lemezről lemezre bizonyítja: nincsen olyan matéria, amelyből ne tudná kihozni a legjobbat. Legutóbb Mozart és kortársai műveiből rögzített egy albumravalót,...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek