Vastag Csaba Csepelen adott koncertet. Hármat is...

2020/04/24  ·   Jószolgálat   ·  Labancz Andrea

Mindenki a saját szakmájához és tudásához mérten igyekszik segíteni embertársain ebben a idegőrlő időszakban. Vastag Csaba például minikoncertet adott három csepeli idősotthon lakóinak. Persze, csak tisztes távolságból. :)

Fotó: csepel.hu
Fotó: csepel.hu

Sokadszorra írjuk meg a cikkeinkben, hogy mindenki unatkozik a karanténban. Ez az érzés a művészeket sem kíméli, őket még a közönség hiánya is kínozza. A legtöbben próbálnak valami alternatív megoldást keresni arra, hogy kapcsolódhatnának össze rajongóikkal, de azt kevesen vállalják, hogy a járványidőszak alatt kimerészkedjenek az utcára. Persze, vannak igazolással rendelkező kivételek...

Vastag Csaba sem fogadta meg Győrfi Pál intelmeit és nem maradt otthon. Tette ezt azért, hogy egy kis örömet vigyen az idősotthonok, no meg a panelházak lakói életébe. Na jó, azért biztosak vagyunk benne, hogy volt némi önös érdek is a dologban, hiszen végre közelben volt a közönsége. Akarom mondani, legalább 2 méter távolságra...:)

 

A rendhagyó produkciót egyébként saját zenekara kíséretében adta elő egy nyitott tetejű buszról, aminek az oldalán ott díszelgett a most már tényleg szitkozódással felérő "Maradj otthon" felirat. A koncertek után szokásos ölelés, pacsi, puszi, közös szelfi ezúttal elmaradt, a csapat le sem szállt a buszról, nehogy valaki késztetést érezzen a közeledésre. A gondolat és a megvalósítás viszont csillagos ötös! Talán ez lesz a következő hónapok megoldása a koncerthiányos állapotra. Bár a művészek pénztárcája ettől nem lesz vastagabb, de legalább kiélhetik magukat az online téren túl is...

Forrás: Csepel.hu

Vastag Csaba, koncert, karantén, járvány, Csepel, 2020

 

 

Szólj hozzá!


Az Erkelben Básti Juli (is) lesz a zárdafőnök

Az Erkelben Básti Juli (is) lesz a zárdafőnök

Az Apáca Show (Sister Act), amely Whoopi Goldberg ikonikus alakításával vált ismertté a '90-es években, most az Erkel Színház színpadára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Te miért szereted a Balatont?

A Best of Balaton, a 2021 óta futó ajánlósorozat idén is útra kelt, hogy megmutassa a tó környékének legizgalmasabb helyeit, eseményeit, arcait és élményeit — ezúttal viszont nemcsak a nagykövetek szemével. Augusztus 15-ig bárki beküldheti saját balatoni tippjeit, történeteit vagy kedvenceit, legyen szó egy titkos stégről, egy...

Mi köze a Spotify-nak a harci drónokhoz?

A kérdés elsőre abszurdnak tűnik, pedig nagyon is valós. Hogy mi köze lehet egy streaming szolgáltatásnak – amelyen milliók hallgatják kedvenc zenéiket – a mesterséges intelligencia vezérelte katonai drónokhoz? A válasz: a pénz. És a döntések, amelyek mögötte állnak.
Új koncertek