Ismét bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek Barcelonában

2020/07/19  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

Barcelonában és a vonzáskörzetében található mintegy tucatnyi településen újból korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-fertőzések emelkedése miatt – jelentette be a katalán kormány még pénteken Barcelonában.

Ismét bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek Barcelonában

Ismét bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket, színházakat, mozikat, edzőtermeket, uszodákat. A vendéglátóhelyeken 50 százalékos létszámkorlátozás lép életbe, a szabad gyülekezést tíz főben maximálják. Az idősotthonokban nem fogadhatnak látogatókat.

Emellett arra kérik az érintett térségben élő mintegy négymillió embert, hogy csak elengedhetetlen esetekben hagyja el otthonát, például ha bevásárolni vagy dolgozni megy, de nem korlátozzák a lakhelyelhagyást. A katalán kormány számít a helyiek felelősségérzetére, hangsúlyozva, hogy a bejelentett intézkedések betartásával elkerülhető, hogy drasztikusabb lépéseket kelljen alkalmazni.

A 15 napra szóló korlátozások azután lépnek életbe, hogy az illetékes bíróság jóváhagyja a kormány határozatát.

A katalán egészségügyi tárca adatai szerint az elmúlt 24 órában 1111-gyel nőtt az igazolt fertőzöttek száma a tartományban, amelyből 772-őt Barcelonából és a hozzátartozó agglomerációból jelentettek. Ez az adat tartalmazza a PCR-teszttel kimutatott aktív, és az ellenanyag-vizsgálattal azonosított, már lezajlott fertőzéséket is. A spanyol egészségügyi minisztérium mintegy 160 aktív járványgócot tart nyilván az országban. A 47 millió lakosú Spanyolországban eddig több mint 258 ezer embernél igazolták a koronavírus-fertőzést a legelső, január végén azonosított eset óta. A halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.

S ha már benéztünk az MTI-re, hoztunk onnan nektek egy másik hírt is:

Tízen megfertőződtek a bukaresti Dinamo zenészei futballistái közül.

Jobbulást kívánunk mindannyiuknak!

 

Barcelona, koronavírus-járvány, covid-19, bezárások

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek