Szinte drámai feszességű, kisnovella-színtű posztot írt a zenész-producer az állapotáról.
Az én karanténom
Amikor márc. 10-én még teljes erőddel játszol a squashpályán
Amikor másnap már nem vagy annyira jól
Amikor rá két napra már nem tudsz kikelni az ágyból
Amikor sírva telefonálsz, hogy nagy a baj
Amikor esténként magas a lázad
Amikor a család a barátok teszik le az ajtód elé a kaját, a gyógyszereket, de odáig is alig tudsz kimenni
Amikor napokig hiába hívod a központi ügyelet telefonszámait
Amikor 1 hét teljes kábulat, rosszullét után a doktor barátod határozott fellépése után, rejtett számról, felhív a háziorvosod
Amikor felteszi a rutinkérdéseket, és megállapítja, hogy biztos nem korona, hanem csak egy egyszerű influenza
Amikor azt ajánlja, hogy inkább ne vitessem be mentővel magamat, mert egy kocsiban már 4-5 embert szállítanak, és a kórházban sem lennék biztonságban
Amikor antibiotikumot ír fel, és arra kér, hogy maradj otthon
Amikor nem tudsz egy „nekifutásból” kimenni a fürdőszobába, a konyhába, le kell ülni erőt gyűjteni
Amikor elveszted az ízlelés képességét, mindennek sós ízt érzel
Amikor úgy tudsz megborotválkozni, hogy kétszer kell megpihenned közben
Amikor felváltva hallod, hogy biztos influenzád volt/van, de nem, biztos koronád volt/van
Na, akkor húzod a fejedre a takarót és ki akarsz szállni...
Szerencsére, ilyesmiről szó sincs, a mai posztja már sokkal optimistább, főleg a képet nézve... De nehéz időszak van mögötte – és még erősödnie kell, hajrá, jobbulási!
Tereh István, Első Emelet, betegség, koronavírus-járvány
Szólj hozzá!